Egy magyar nábob / Kárpáthy Zoltán (1966)

Jókai regényének és annak folytatásának Várkonyi Zoltán által rendezett, népszerű adaptációjában Latinovits Szentirmay Rudolfot játssza, aki léha nemesből egy nő, Eszéki Flóra szerelme hatására megkomolyodik, és míg az Egy magyar nábob cselekményének elején ostoba és veszélyes fogadásokat köt és egzotikus táncosnőket csábít el, az izgalmas és fordulatos sztori végén már vállalja azt a felelősségteljes feladatot, hogy a címszereplő újszülött fiának a gyámapja legyen. A 18 évvel később játszódó Kárpáthy Zoltánban a Latinovits által alakított karakternek ismét vannak megkérdőjelezhető húzásai, de a színészfejedelem ennek ellenére nemcsak szimpatikussá tudja tenni a figurát, de remek a kémia közte és a szerelméből a feleségévé avanzsáló, Ruttkai Éva által alakított Flóra között – ami nem a véletlen műve:

a két színész ekkor már hosszú évek óta egy párt alkotott, és valódi érzelmeik gyakran gyűrűztek át a színpadra és a filmvászonra is.

Szegénylegények (1966)

1869-ben gróf Ráday Gedeon kormánybiztos megkezdi az ország közbiztonságának helyreállítását. Tevékenységének egy része arra irányul, hogy felkutassa és ártalmatlanná tegye azokat a szegénylegényeket és betyárokat, akik részt vettek a '48-as szabadságharcban Rózsa Sándor vezetésével. Az elfogottakat egy alföldi sáncban tartják, ahol néhány magánzárka kivételével a rabok a szabad ég alatt, a puszta földön élnek. A kihallgatások egy közeli tanyán folynak, ahol a hatalom emberei a legkülönbözőbb kegyetlen lélektani módszerekhez folyamodnak az emberek megtörésére. 

Jancsó Miklós átütő erejű alkotása fontos mérföldköve a magyar filmtörténelemnek. S habár a Szegénylegényekben nem nehéz felfedezni az '56-ról és az azt követő megtorlásokról szóló mögöttes üzenetet, a film hosszú beállításai, lenyűgözően megkomponált tömegjelenetei és összetett kameramozgásai egy olyan politikai parabolát tárnak fel, ami örök érvénnyel szól szinte bármely hasonlóan működő diktatúráról. Ennek a szimbolikának pedig szerves része, hogy

További, a Filmión elérhető Jancsó-filmek, amelyekben Latinovits szerepel: Oldás és kötés, Csend és kiáltás.

Hideg napok (1966)

1942-ben a magyar hadsereg főtisztjei razziát rendeltek el a Bácskában, melynek eredményeként 2500 szerbet és 800 zsidót öltek meg. A Duna jegén robbantott lékben, ahová az áldozatokat lőtték, 3300 ember tűnt el „nyomtalanul”. A vérengzés négy résztvevője, közös cellában várva ítéletét, felidézi emlékezetéből az öt évvel korábbi rettenetes „hideg napokat”. A Cseres Tibor regényéből Kovács András rendezésében készült, végig egy börtön zárkájában játszódó feszült filmben Latinovits egy Büky őrnagy nevű tragikus figurát játszik, akinek valójában nem sok köze volt az újvidéki vérengzésekhez, és aki ott, a börtönben tudja meg, hogy mi történt valójában a feleségével azokon a hideg napokon.

Isten hozta, őrnagy úr! (1969)

A film egy kis mátrai faluban játszódik a II. világháború idején. A tűzoltóparancsnok fia levelet ír szüleinek, mert idegösszeomlás szélén álló őrnagya szívesen elmenne hozzájuk szabadságra, hogy egy kissé kipihenje magát. Tóték, akik azt remélik, hogy fronton levő fiuk sorsa jobbra fordul, ha az álmatlanságban szenvedő katonatiszt minden szeszélyét teljesítik, önfeláldozóan igyekeznek a kedvében járni… Latinovits a címszerepet alakítja ebben az Örkény István drámája alapján készült adaptációban, amit nem kisebb név rendezett mint Fábri Zoltán.

A direktornak és színészeinek köszönhetően pedig (Latinovits nemcsak szólóban, de akár Sinkovits Imrével, akár Fónay Mártával, akár Venczel Verában párban vagy bármilyen felállásban brillírozik)

csaknem az eredeti művel egyenrangú műalkotás született.

Szindbád (1971)

Szindbád a szépséget a természet változásaiban, a szerelemben és nem utolsósorban a kulináris élvezetekben véli megtalálni. Gondolataiban életre kelnek emlékei. Megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmes levelek hozzák elő a múltból a szépasszonyokat, lányokat, a hozzájuk fűződő múló érzéseket – s a felejthetetlen húsleves illatát… Huszárik Zoltán Krúdy-novellák alapján készült klasszikusa a magyar filmművészet egyik ékköve, amelyből (annak ellenére, hogy a nagydíj és az operatőri díj mellett Dajka Margit alakítását jutalmazták az 1972-es Magyar Filmkritikusok Díja-gálán) Latinovits szuggesztív Szindbádja ragyog ki a legfényesebben.

A Pendragon legenda (1974)

A fiatal, ám nagy műveltségű Dr. Bátky János meghívást kap a Pendragon-ház fejétől, Earl of Gwyneddtől (Darvas Iván) a llanwygani kastélyba. A kastély és a környék varázslatokkal, ősi rejtélyekkel teli világában kell Bátkynak megfejtenie a Pendragon legenda titkát segítőtársaival, Osborne (Timár Béla) és Cynthia Pendragonnal (Halász Judit). A nyomozás azonban teli van kalandokkal és meglepetésekkel, mert az Earl of Gwynedd egykori szerelme, Eileen St. Claire (Tordai Teri) ármányos fondorlatokkal igyekszik megnehezíteni, hogy a titok napvilágot lásson.

A Szerb Antal intellektuális kalandregényéből készült könnyed kriminek nemcsak az az érdekessége, hogy a Szegénylegények után Latinovits ismét együtt szerepelt benne féltestvérével, Bujtor Istvánnal, hanem az is, hogy

a rengeteg súlyos, drámai szerep mellett sikerrel bizonyította, hogy komikus figurákat is ugyanakkora tehetséggel játszik.

Az ötödik pecsét (1976)

Békés, kispolgári hangulat egy városszéli kiskocsmában. Egy jól összeszokott asztaltársaság beszélget, moralizál jó ételekről, a halálról, feltámadásról és a háborúról. 1944-et írunk. Másnap mindez már az ő sorsuk is, hisz egy spion árulásának köszönhetően a nyilasok börtönében találják magukat, ahol bebizonyíthatják, hogy a gyakorlatban is megfelelnek-e saját maguk elveinek. És vajon melyik a könnyebb: becsülettel meghalni vagy mások iránti felelősségből megalázottan tovább élni…

Sánta Ferenc regényéből az Isten hozta, őrnagy úr! direktora, Fábri Zoltán készített letaglózó, morálisan felrázó, a lelkünk legmélyéig hatoló remekművet, amelyben Latinovits Zoltán ugyan csak egy mellékszerepet alakít, de cinikus, névtelen nyilas tisztjét látva (a stáblistán egyszerűen: Civilruhás) sosem fogjuk tudni elfelejteni, milyen aljas barbárságokra képes a legcivilizáltabb, legműveltebb, legtanultabb ember is. Megrázó adalék, hogy

a filmet már Latinovits halála után, 1976. október 7-én mutatták be.