Letarolta a Netflixet A nagy pénzrablás

Az amerikai és a magyar toplistát is uralja, de a karácsonyi filmek is népszerűek.

Forrás: Netflix

December 3-án debütált a Netflixen minden idők legnépszerűbb spanyol sorozatának, A nagy pénzrablásnak az utolsó évada, és mindössze két nap alatt felkerült a globális toplista csúcsára 190 millió órányi megtekintéssel. Csak összehasonlításképpen: az aktuálisan legnézettebb angol nyelvű sorozat, a Lost in Space - Elveszve az űrben harmadik évada a november 29-i héten „mindössze” 47 millió órányi megtekintést gyűjtött össze.

A nem angol nyelvű sorozatok közül a Squid Game se akar egyelőre kiesni a globális top 10-ből (21 millió), ahogy a szintén koreai Tengerparti szerelem is jól tartja magát (11 millió). Újonnan került fel a Netflixre a Jojo bizarr kalandja című animeszéria, amely 14 millió órányi megtekintéssel egyből a 8. helyen landolt.

Az angol nyelvű sorozatok mezőnyében a Lost in Space mögött a Kevin Hart-féle Valós történet szerezte meg a második helyet (30 millió), az Egy szobalány vallomása pedig már 10. hete tagja a toplistának (16 millió). Érdekesség, hogy a Cowboy Bepop, amelyről tegnap derült ki, hogy nem lesz 2. évada, egyáltalán nem szerepelt rosszul, 15 millió órányi megtekintéssel a 9. helyen végzett.

Az angol nyelvű filmek közül Benedict Cumberbatch westerndrámája, A kutya karmai közt lett a legnézettebb (itt írtunk Jane Campion rendezéséről), 27 millióval nyitott, de nagyot mentek a karácsonyi filmek is. A karácsonyi kastély lett az ezüstérmes, A fiú, akit Karácsonynak hívnak az ötödik, a Szinglilét a hatodik, a Karácsonyi krónikák pedig a 10. A Netflix legdrágább saját produkciója, a Különösen veszélyes bűnözők tartja a 3. helyet a Megsebezve előtt.

A  nem angol nyelvű filmek mezőnyében az Elkényeztetett kölykök című francia komédia végzett az élen (27 millió), egy thai horror, A feltáruló igazság és A zöld kígyó című kínai animációs akciófilm előtt. A karácsonyi tematika itt is erős a holland Mikulás család már az ötödik hetét tölti a listán, most épp a hetedik helyen.

Forrás: Netflix

Ami a magyar nézőket illeti, a spanyol mesterbűnözőket mi is szeretjük, A nagy pénzrablás az 1. és az 5. helyen is szerepel, de a Lost in Space is duplázni tudott. Az év animációs szenzációja, az Arcane nálunk is népszerű, a Squid Game pedig már 11. hete kirobbanthatatlan a listáról. A Cowboy Bebop szereplését látva pedig valószínűleg a hazai nézők se örülnek neki, hogy már is kaszát kapott a kalandsorozat. (A listán a címek után zárójelben az látható, hogy hányadik hete szerepel a top 10-ben az adott sorozat vagy film.)

A legnézettebb sorozatok a magyar Netflixen

1. A nagy pénzrablás - 5. rész (5)

2. Lost in Space - Elveszve az űrben - 3. évad (1)

3. Arcane (4)

4. Lost in Space - Elveszve az űrben - 1. évad (1)

5. A nagy pénzrablás - 1. rész (16)

6. Valós történet (2)

7. Nyerd meg az életed (11)

8. Jurassic World: Krétaköri tábor (1)

9. Cowboy Bebop (3)

10. Te - 2. évad (8)

Forrás: Netflix

A filmes toplistából ítélve pedig már a magyar nézők is felkészültek az ünnepekre, legalábbis lélekben, mert négy karácsonyi produkció is szerepel a top 10-ben, kettő a dobogón, az LMBTQ tematikájú Szinglilét a 4. helyen, a 9. A szerelem illata pedig már 5. hetét tölti az élmezőnyben. A Különösen veszélyes bűnözők továbbra is népszerű, de nemcsak a látványfilmeket díjazzuk, mert Jane Campion westerndrámája a 6. helyen nyitott.

A legnézettebb filmek a magyar Netflixen.

1. A karácsonyi kastély (2)

2. A fiú, akit Karácsonynak hívnak (2)

3. Különösen veszélyes bűnözők (4)

4. Szinglilét (1)

5. Megsebezve (2)

6. A kutya karmai közt (1)

7. Elkényeztetett kölykök (1)

8. 14 hegycsúcs: Semmi se lehetetlen (1)

9. A szerelem illata (5)

10. Croodék (3)

via: Variety / Netflix

 

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.