A közeljövőben mutáns rovarok és kétéltűek uralják a világot, az emberiség a föld alá szorul, de van egy srác, aki úgy dönt, lesz, ami lesz, megkeresi a 7 éve nem látott csaját. Ami elég nagy vállalás az óriásvarangyok földjén.
Egyik kedvenc horrorvígjátékunk, a Zombieland (2009) pont azért volt olyan vicces és eredeti, mert rácáfolva Darwinra, egy igazi lúzert pottyantott egy olyan helyzetbe, ahol minden a túlélésről szólt. És miért jövünk a Zombielanddel? Mert jelenleg az egyik legsikeresebb új film, az Amazon Prime-on futó Love and Monsters felállása szinte egy az egyben ugyanolyan, ráadásul a főhőst, Dylan O'Brient is pont olyanra vették, mint Jesse Eisenberg – pedig nemrég úgy kigyúrta magát, hogy az Amerikai bérgyilkosban (2017) terroristákat kergessen. Itt is van egy olyan kemény mentor, mint amilyen Woody Harrelson volt, és itt is van egy lány, akit lehet, hogy nem is kell megmenteni. De a Love and Monsterst nem ezért szeretjük, hanem azért, mert van benne egy nagyon jó fej kutya. Persze másért is.
Itt nem zombik vannak, hanem óriási bogarak, kétéltűek és hüllők. Merthogy egy hatalmas meteorit közelített a Föld felé, amit az emberek atomtöltetekkel semmisítettek meg, csakhogy a visszahulló nukleáris hulladéktól mutálódni kezdett az élővilág, kiirtva az emberiség nagy részét. A maradék földalatti bunkerekben él, a különböző, egyre fogyatkozó kolóniák rádión tartják egymással a kapcsolatot immár hetedik éve, és így tudja meg a kissé bumfordi Joel (O’Brien), hogy egykori kedvese, Aimee (Jessica Henwick) még mindig él, és alig nyolcvanvalahány mérföldre van tőle. Mivel a srác úgy érzi, saját kolóniájában nincs rá különösebb szükség – éles helyzetben mindig lefagy, ezért csak főz és takarít -, ezért elindul megkeresni a lányt, egy olyan világban, ahol más a következő bozótosig sem jutna el. Csakhogy Joelnak szerencséje van, először egy nála sokkal talpraesettebb kutyával találkozik, majd két született túlélővel fut össze (Michael Rooker és Ariana Greenblatt), akik ellátják jó tanácsokkal. És így vág neki az útnak óriás varangyok, gigászi rákok és csigák, meg ki tudja, milyen lények között.
A Love and Monsters olyan nagyon sok újat nem mutat, nagyot nem villant, de amit a dél-afrikai rendező, Michael Matthews (Marseilles, Dél-Afrika) csinál, azt jól csinálja. Jól építi fel bumfordi hősét, amikor kell, amíg ő nincs „kész”, nála színesebb, viccesebb karakterekkel támogatja meg, egy sor próbán kergeti át, hogy férfit faraghasson belőle. Ez egy szép történetív, mivel Joel is szimpatikus srác, tudunk neki drukkolni, annyi finomítás pedig van a sztoriban, hogy nem minden böszme lény gonosz, van, ami szelíd, ami a szemükön látszik, és erre még jó kis fordulatokat is lehet játszani. Van ugyan rész, ami jócskán leül – amikor Joel egy beszélő háztartási robottal találkozik -, de azt vegyük inkább filmes utalásnak. Mindig szórakoztató, ha más filmekből idéznek, és most egyebek mellett előkerülnek az Állj mellém! (1986 ) piócái vagy a Roger Corman-féle A rákszörnyek támadása (1957) címszereplői.
Dylan O'Brien egyébként meglepően jó balfácánnak, és jó, hogy nem csinálnak belőle váratlanul szuperhőst – amikor végre összejön neki egy bravúr, kiabálni kezd, hogy tökre Tom Cruise-nak érzi magát. Persze így sem tudja lejátszani a film igazi sztárját, a Boy névre hallgató csokoládébarna ausztrál juhászt. Hiába küzd meg a legnagyobb behemót mutáns szörnyekkel, vele szemben esélytelen.
Értékelés: 8/10
