Májusban debütál az Indexen a Magyar Telekom saját gyártású sorozata, a Marsra magyar! - Itt az előzetes

A Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla, Badár Sándor és Csőre Gábor főszereplésével készülő dokukomédia epizódjai díjmentesen lesznek elérhetőek május 2-től hetente az Index.hun.

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című dokukomédia célja, hogy kikapcsolódási lehetőséget nyújtson és megnevettesse a nézőket még a nehéz időkben is. A vállalat a sorozat gyártásában alkotóként és támogatóként is aktívan részt vett, sőt, a sorozat univerzuma májustól a márka marketingkommunikációs felületeire is kiterjed majd.

Az epizódok hazánkban egyedülálló módon online, díjmentesen lesznek elérhetőek május 2-től hetente, kizárólag az Index.hu felületén.

A Stefanovics Angéla, Badár Sándor és Csőre Gábor főszereplésével készülő dokukomédia epizódjai a Hajnal-Vasad Kft. mindennapjai körül szerveződnek, akiket váratlanul felkér a NASA, hogy beszállítóként vegyenek részt a Mars Expedícióban.

 

Forrás: Marsra magyar!

 

Az elmúlt évtizedben jelentősen átalakult a médiapiac, az emberek már szívesebben töltik az idejüket a szórakoztató tartalmakat kínáló platformokon (200 milliárd óra), mint a hagyományos közösségi média felületeken (40 milliárd óra). A polikrízis korában az eszképizmus, a mindennapokból való kiszakadás iránti vágy még inkább felerősödött.

Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója így üdvözölte az új sorozatot:

„Büszkék vagyunk arra, hogy az ügyfelek akármilyen nehézséggel is szembesülnek, számíthatnak a Magyar Telekomra. Azért vágtunk bele egy szórakoztató filmsorozatot elkészítésébe, ami segít az embereknek kiszakadni a mindennapokból, annak ellenére is, hogy nem a tartalomgyártás a fő tevékenységünk. De, ami még ennél is fontosabb, a hétköznapok során felmerülő gondok megoldásának is a részei akarunk lenni. Ezért is állítottunk össze egy közel 100 elemből álló digitálisan megoldásainkat összefogó gyűjteményt, amelynek elemei a meglévő szolgáltatásaitól függő módon, de díjmentesen érhetőek el ügyfeleink számára. Annak érdekében, hogy még jobban a hétköznapokba ágyazva mutathassuk meg ezek hasznosságát, ezen Jóságokat is a sorozat univerzumán keresztül tárjuk ügyfeleink elé, a Marsra magyar! szereplői ugyanis a marketingkommunikációs felületeinken is visszaköszönnek majd.”

A fikciós heti sorozat ennek ellenére nem márkázott tartalom lesz, közvetlen termékelhelyezést sem tartalmaz, a Magyar Telekom csupán egy-egy humoros visszavágás erejéig tűnik fel az epizódokban. A márka értékei a történetszálon keresztül bontakoznak ki: a gazdaságunk gerincét képező családi kisvállalkozások egyike áll a történet középpontjában, amely alkalmazottai a kezdeti bénázások után egyre magabiztosabban kezdik használni a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket a vállalat túlélése és a saját boldogulásuk érdekében. A Magyar Telekom nem csak finanszírozta a sorozat elkészítését, hanem a kreatív alkotási folyamatban és annak gyártásában is tevékeny részt vállalt.

 

Forrás: Marsra magyar!

 

Pusztai Ferenc, a KMH Film producere így nyilatkozott a sorozatról:

„Ez egy rendkívüli együttműködés, közösen valami eddig egészen egyedülállót alkottunk, hisz a sorozat epizódjai mellett a Magyar Telekom következő időszakban látható összes reklámját és egyéb márkatartalmait is együtt hoztuk létre. Az alkotók személye (a sorozatot Stefanovics Angéla, Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt is jegyzi) garancia az abszurd, többrétegű humorra, amely még sokszori megnézés után is képes nevettetni és újat mutatni. Azáltal pedig, hogy a szereplőink számtalan felületen megelevenednek, a karakterek újabb dimenziókat kapnak, a nézők még jobban megszerethetik őket, illetve még több néző találhat rá a sorozatra. Ez utóbbi célt szolgálja az is, hogy az epizódokat egy díjmentes kísérletezésre abszolút alkalmas platformon tesszük elérhetővé”.

Ugyanis nem csak a sorozat alkotási folyamata különleges, hanem annak elérhetősége is: a részek a hazai élvonalbeli online hírmagazin, az Index felületén debütálnak heti rendszerességgel. A kifejezetten a webre gyártott, minőségi sorozatok száma hazánkban még nagyon alacsony. A Magyar Telekom digitális vállalatként hisz az online platform erejében, ezért kifejezetten olyan médiapartnert keresett a projekthez, amely segítségével, prémium felületen a lehető legtöbb néző hozzáférhet a tartalomhoz.

 

Forrás: Marsra magyar!

 

Starcz Ákos, az Index.hu vezérigazgatója hozzátette:

„Az Indamedia valamennyi kiadványán szívesen kísérletezünk új formátumokkal, ezért nagy örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez és „tűzzük műsorra” az Indexen a Marsra magyar! sorozatot. A kifejezetten az Index.hu felületére televíziós formátumban gyártott, díjmentesen elérhető sorozattal úttörői lehetünk a minőségi szórakoztatás terjesztésének az online felületeken”.

 

Forrás: Telekom

 

Támogatott tartalom.