Ryan Murphy neve garancia lehet a merész, hangulatos horrorra, hiszen az ő nevéhez kötődik többek közt az American Horror Story című antológiasorozat is. Legújabb dobása, a Disney+-on látható Grotesquerie számtalan helyről merített, de hiába a sok ismerős elem, összességben mégis működik.

Egy fanatikus sorozatgyilkos nyomában

Muszáj azzal kezdenem, hogy egyházi témával, pláne ha egy sorozatgyilkosos thrillerbe van építve, engem alapvetően könnyű megvenni, így egyértelmű volt, hogy Grotesquerie című sorozat is azonnal betalál nálam. Adva van egy nyomozónő, amolyan klasszikus noir karakter: a magánélete romokban, a munkájában kiégett, és szinte mindent megragad, amivel az önpusztítás útjára léphet – de mivel ez krimi, elsősorban dohányzik és piál. Ő Lois Tryon (Niecy Nash), aki étkezési zavarral küzdő lányával él együtt, a férje pedig kómában fekszik a kórházban. Erre azért nem jó mindennap hazamenni, de a meló sem épp szívderítő mostanság: egy gyilkossághoz hívják, ahol az egész családdal végeztek. Kollégái óva intik őt, hogy megnézze a helyszínt, és azt tanácsolják, inkább adja át az ügyet másnak. Miként az egyik rendőr mondja neki:

- Inkább add át a szövetségieknek, Lois! Ilyen nem kell. Tényleg nem.
- Az FBI-nak? Miért?
- Mert ha ez nem gyűlölet-bűncselekmény, akkor nem tudom, mi.
- Mit gyűlölnének?
- Mindent.

A sorozat először a brutális gyilkossággal sokkol, ám a tetthelyet nem mutatja meg egészen, csak részleteket villant fel, és későbbre is tartogat még onnan infókat – így viszont sokkal megrázóbb, hiszen azon agyalunk, vajon milyen embertelen dolog derül még ki ezzel kapcsolatban. Innen indulunk, és valljuk be, ez elég merész. Ugyanakkor nem túl eredeti.

A Grotesquerie egyik ősképe egyértelműen – és valószínűleg vállaltan is – David Fincher Hetedikje, legalábbis ami a hangulatot és a gyilkosságokat illeti. Már az első részekben van egy egész konkrét utalás is, de nem akarok spoilerezni, hiszen mégiscsak egy thrillert nézünk, amelynek egyik központi elem a rejtély, illetve az a kirakós, amiben szép sorjában helyükre kerülnek az elemek.

Nem új motívum, de azért működik Lois családi háttere. A magánéleti gondokkal küzdő nyomozó, főként női nyomozó már jó ideje jelen van a sorozatokban: elég csak a The Killing Sarah Lindenjére (Mireille Enos) vagy az Easttowni rejtélyek Mare Sheehanjára (Kate Winslet) gondolni. Lois remekül illik ebbe a sorba, azzal a különbséggel, hogy ez a sorozat sok helyen szatírával oldja a tragédiát és a brutalitást. Többek közt erre utal a ’groteszk’ jelentésű cím is – hogy még mire, arról most hallgatok.

A nyomozó és a segéd

Mint minden valamirevaló krimiben, itt is van egy rejtélyes bűnügy, egy markáns nyomozó és persze annak segédje, aki ezúttal kifejezetten érdekes helyet foglal el a megszokott kánonban. A segéd ugyanis lelkes, de mindig kicsit ostobább, kicsit halványabb karakter, mint a nyomozó: tipikus példa a derék Watson doktor. A Grotesquerie azonban ebben fityiszt mutat a hagyománynak, mivel

Lois egy olyan társat kap maga mellé, amilyenre – legjobb tudomásom szerint – nem volt még példa a tévétörténelemben.

A Micaela Diamond által alakított Megan Duval nővér ugyanis egy apáca, aki odavan a true crime sorozatokért és podcastekért, és maga is bűnügyi újságíró. És természetesen most épp arról az ügyről készül írni, amelyen Lois dolgozik.

Kettejük dinamikája a sorozat igazi mozgatórugója, mert mind habitusuk, mind pedig a nyomozásban betöltött szerepük nagyon különböző. Ez nem alá-fölé rendelt viszony, ez a két nő tökéletesen kiegészíti egymást: Lois a racionális, pontos megfigyelő, aki minden részletre emlékszik, Megan pedig ismeri a vallási motívumokat, és ritka képzelőerővel rendelkezik. Egy dolog azonban mégis átöröklődött a nyomozóról a „segédre”: az egyediség. Ezt most Megan képviseli, és bár Lois is markáns karakter, egy bűnügyi újságíró apáca egyértelműen izgalmasabb figura.

Mondjuk az egy érdekes helyzet, hogy a nyomozó mindenről tájékoztat egy civilt, még akkor is, ha az az egyház embere. Ezt szóvá is teszik párszor, de eléggé elmaszatolták az alkotók ezt a vonalat: például amikor Lois lazán közli Megannal, hogy épp egy gyanúsítotthoz mennek letartóztatni, és meg is nevezi, ki az. Az egész teljesen hiteltelen, de olyan természetességgel és bájjal tálalják, hogy elhisszük, sőt, vágyunk rá, hogy Megan és Lois minél többet nyomozzon együtt.

Még több sorozatgyilkos

Ez a 13 legjobb és egyben legnyomasztóbb sorozatgyilkosos film

A bárányok hallgatnak, a Zodiákus és A pokolból is azért igazán félelmetes, mert mind megtörtént eseményeken, valódi gyilkosok bestiális rémtettein alapul.

Lássuk!

Persze az is igaz, hogy ebben a sorozatban minden kissé elrajzolt, túlzó – ahogy korábban írtam is: „groteszk”. Ez nem csak a történetvezetésre és a teátrális gyilkosságokra igaz, hanem a rendezésre is:

az egész sorozat olyan, mint egy vizuális horror-szimfónia,

amelyben a vacsorakészítéstől az infúziós palackon át minden lehet az iszonyat fennkölt tárgya. De a legfontosabb, hogy bármennyire is nyomasztó ez a széria, van – mert kell, hogy legyen – humora. Ami ráadásul olyan ügyesen szervül az egészbe, hogy egy pillanatra nem oltja ki sem a thriller izgalmát, sem a horror rettenetét. Ezektől a sokrétű, itt-ott egyedi színt felvillantó összetevőktől lesz a Grotesquerie kifejezetten izgalmas sorozat, ami mind a horror, mind a thriller, mind pedig a szürrealista mozgókép kedvelőinek tartogat meglepetéseket.