Megérkezett az előzetes az év legvárósabb Netflix-thrilleréhez

A Hidegvér a klasszikus krimik dermesztő és csavaros világát idézi.

Korábban már írtunk Grant Singer első nagyjátékfilmjéről, ami a megtévesztésre épül. Most befutott hozzá az első előzetes, amiből már világosan látszik, hogy egy klasszikus thrillerrel lesz dolgunk október 6-án.

„Dolgozom egy ügyön. Igazi rémálom.”

- mondja a Hidegvér kiábrándult nyomozója, Tom Nichols akit Benicio Del Toro alakít.

Az ügy egy brutális gyilkosság, amit egy fiatal ingatlanügynök ellen követtek el, ám sokkal szövevényesebb, mint elsőre látszik, és kellőképp megviseli a nyomozót is, aki saját, korábbi illúzióival is kénytelen leszámolni.

„Tetszett a sztori kiszámíthatatlansága – mondta Del Toro – Volt pár, ahogy én mondanám »Ó, a francba«-pillanat, ami szintén arra sarkallt, hogy részt vegyek a projektben. Tetszett, hogy olyan karaktert alakítok, akinek folyamatosan reagálni kell arra a bizonytalanságra, ami körülveszi.”

Tom feleségét, Judy Nichols-t Alicia Silverstone alakítja, aki szintén elég borúsan látja a jövőt, ahogy az egy igazi noir-krimihez illik: „Ez csak rosszabb lesz.” - hangzik el tőle az előzetesben.

Még több infó a Hidegvérről

Végre egy film, amit cefetül várunk a Netflixen

A Hidegvér című krimiben Benicio Del Toro és Alicia Silverstone ered a bűn nyomába.

Tovább

 

A filmben több gyanúsított is van, az egyiket Justin Timberlake alakítja. A Hidegvér magyar nyelvű előzetesét a Netflixen tekintheted meg.

A Hidegvér október 6-tól látható a Netflixen.

(via The Hollywood Reporter)