A brit gyártású Joy, az élet csodája a mesterséges megtermékenyítés három úttörőjének életét mutatja be.
Már Magyarországon is streamelhető a Netflix új filmje, a Joy, az élet csodája, ami az IVF, azaz az in vitro fertilizáció, vagyis a mesterséges megtermékenyítés (a köznyelvben: lombikbébi program) igaz történetét dolgozza fel. A történet Robert Edwards (James Norton), Patrick Steptoe (Bill Nighy) és Jean Purdy (Thomasin McKenzie) által vezetett úttörő felfedezést követi nyomon, akik a '60-as és a '70-es években próbálták megfejteni a meddőség rejtélyét, míg végül 1978-ban megszületett az első lombikbébi, Louise Joy Brown.
A megtörtént eseményeken alapuló film jól bemutatja, hogy Jean Purdy, akinek a nevét és a jelentőségét a lombikbébi programban hajlamosak elfelejteni az emberek, hogyan tette kockára a tudomány érdekében azt, hogy elveszíti az édesanyjával való kapcsolatát, és hogyan küzdötte le az akadályokat egy férfiak által dominált tudományterületen dolgozó nőként.
1968-ban az embriológus Robert Edwards sikeresen meggyőzte Patrick Steptoe nőgyógyászt és szülészorvost, hogy működjön együtt vele egy olyan forradalmi módszer kifejlesztésében, amellyel a petesejtet az emberi testen kívül lehet megtermékenyíteni, majd azt követően az anyaméhbe átültetni. Jean Purdy, aki képzett ápolónő volt ekkoriban, 23 évesen laboratóriumi technikusként kezdett el dolgozni Edwards mellett.
A film azt is kiválóan bemutatja, hogy a trió mennyi akadályba ütközött: a tudományos élet, az egyház és az állam erkölcsi felháborodásával egyaránt szembe kellett nézniük. A vallási vezetők úgy vélték, „beavatkoznak Isten életet teremtő terveibe”, míg mások attól tartottak, hogy a babák születési rendellenességekkel jönnek majd világra. A sajtó is sokszor kigúnyolta a csapatot – Robert Edwardsot például „Frankenstein doktornak” nevezték el. Ráadásul mivel nem kaptak anyagi támogatást a brit egészségügyi rendszertől, kénytelenek voltak maguk finanszírozni a kutatásaikat az oldhami Kershaw's Cottage Hospitalban, ahol engedélyt kaptak arra, hogy szabadidejükben kísérleteket végezzenek. A film azt is hűen bemutatja, hogy Edwards és Purdy a cambridge-i otthonaikból ingáztak a Manchester melletti Oldhambe, így csak ritkán látták a családjukat.
Jean Purdy vezette a laboratóriumot, ő elemezte és rögzítette az adatokat, és lelki támaszt nyújtott a kísérletben részt vevő önkénteseknek, akik kétségbeesetten szerettek volna gyermeket. De jelentősen hozzájárult a tudományos munkához is: állandó társszerzője volt Robert Edwards által 1970 és 1985 között publikált cikkeknek. Purdy volt az első szemtanúja egy embrió sikeres sejtosztódásának is, és ő felügyelte Alistair MacDonald 1979-es születését is, aki szintén az első lombikbébik egyike. Bár hatalmas áttörést értek el, a brit Országos Egészségügyi Szolgálat nem támogatta őket, így kénytelenek voltak a magánszektorban finanszírozót keresni. Végül Purdy volt az, aki megtalálta a Bourn Hallt, egy kastélyt Cambridge-ben, amely 1980-ban a világ első lombikbébi klinikája lett, ahol Jean Purdy lett a technikai igazgató.
Purdy 1985-ben, mindössze 39 évesen halt meg bőrrákban. Robert Edwards sokáig kampányolt azért, hogy Purdy munkáját is elismerjék, és az ő neve is felkerüljön a klinikájuk helyén lévő emléktáblára, de ez csak 2015-ben történt meg.
A film alkotóinak egyébként személyes kötődése is van a történethez: a forgatókönyvíró házaspár, Jack Thorne maguk is a lombikbébi programnak köszönhetik a fiuk, Elliott világra jöttét, akárcsak Ben Taylor rendező, akinek szintén így született mindkét fia.
