A Wu Wei: Az öt elem küzdelme című Netflix sorozat alapján készült film, az Egy ökölnyi bosszú legnagyobb bűne, hogy mit sem tud kezdeni a főszerepet játszó Iko Uwais tehetségével, és akkor a gagyi sztoriról még nem is beszéltünk.
Még 2019-ben, szinte észrevétlenül került a Netflix kínálatába a Wu Wei: Az öt elem küzdelme című sorozat – számomra biztosan észrevétlenül, mert különben biztos felfigyeltem volna rá, hiszen Iko Uwais a főszereplője. A kölyökképű Uwais volt ugyanis az elmúlt évtized talán legjobb akciófilmje, A rajtaütés (2011) és annak folytatása, a kevésbé következetesen jó, de ugyanolyan zúzós A rajtaütés 2. (2014) főszereplője, a kérdés csak az volt, hogy mennyit tud kezdeni az itt szerzett hírnévvel – vagy megfordítva, mit tud vele kezdeni Hollywood? A jelen szerint nem olyan sokat, kapott ugyan egy fontos szerepet egy közepes Mark Wahlberg-filmben, a 22 mérföldben (2018) és pár másik darabban, de semmi komolyban, majd jött az emlegetett Netflix széria – aminek egy furcsa megoldásként a második évada helyett egy egész estés filmként érkezett meg a folytatása, Egy ökölnyi bosszú címmel. Ami, szintén bizarr megoldásként, teljesen más, mint a sorozat.
A sorozat ugyanis a nehezen követhető fantasy elemek ellenére is teljesen rendben van, ahogy azt utólag megállapítottam, a filmre ugyanez már nem igaz. Az ott megismert három barát, a szerény San Franciscó-i séfből lett W-harcos, Kai Jin (Iko Uwais) és két barátja, a jóképű Lu Xin (Lewis Tan) és a húgát sirató Tommy (Lawrence Kao) Bangkokba érkeznek, hogy egy gyilkos nyomára bukkanjanak, aki igazából egy ősi istennő, és innen nem magyarázom tovább, mert leírva az egész kifejezetten röhejes. A lényeg, hogy veszélyben az emberiség, vagy valami ilyesmi. Előkerül egy dögös Interpol ügynök (Pearl Thusi) és egy nagyszájú thai lány (Francesca Corney), aztán hőseink bemutatnak egy kötelező motorcsónakos üldözést a Bangkokot átszelő Chao Praya folyón, vidékre menekülnek, de nem kerülhetik el a leszámolást a gonosz istenséggel. Vagy valami ilyesmi, mert itt nincs egy olyan jelenet sem, aminek különösebben értelme lenne.
Ami azt illeti, egy fantasybe oltott harcművészfilmtől nem az az elsődleges elvárás, hogy minden olyan kerek és logikus legyen. A Rajtaütés sztorija annyi volt, hogy a földszintről fel kell jutni a legfelső emeletre, miközben meg akarnak ölni, és mégis milyen rohadt jó volt. A sorozatban azért megadták a módját, lépésről lépésre haladtak, a karakterek ki voltak dolgozva, legalábbis egy szintig, és ha ott megvertek valakit, akkor rendesen megverték az elejétől a végéig. Érezhetően landoltak az ütések, recsegtek a csontok, az úgy történt, ahogy történnie kell. Percekig eltartott, mire valaki a másik fölébe keveredett, és mindkét fél megkapta a magáét. Az Egy ökölnyi bosszú ennél sokkal egyszerűbb állatfajta, ahol valószínűleg kispórolták az ilyen filmek legfontosabb elemét, a kaszkadőr koordinátort. Bár az egész produkció a harcjelenetekre épül, olyan, mintha csak le szerették volna őket tudni minél gyorsabban, és a lényeget egy miskolci külvárosi diszkó szabadnapos kidobóemberére bízták volna, mert ő volt a legolcsóbb, és még tolmácsot sem kapott a melóhoz.
Hiába rohangál itt egy rakás fekete ruhás statiszta, és hiába esnek újra és újra hőseinknek, az egész felváltva hol érdektelen, hol röhejes, ráadásul teljesen elfeledkeznek a történet egyik alapeleméről, mely szerint Kainak rendkívüli képességei vannak. Mindez nem lenne baj, ha névnélküli senkik játszanának benne, de szerintem halálos bűn Iko Uwais tehetségét erre pazarolni, de Lewis Tan is jobbat érdemelne, akit a Mortal Kombatban láthattunk legutóbb, de ismerhetjük az Into the Badlandsből is, és volt egy tényleg nagyon vicces cameója aDeadpool 2-ben, Pearl Thusi (Queen Sono) a legdögösebb dél-afrikai színésznő, Bangkok pedig fantasztikus helyszín.
Foglaljuk össze még egyszer! Volt egy teljesen nézhető sorozat, adott féltucatnyi remek színész, köztük egy harcművész legenda, ott egy csodálatos helyszín, és az egészből csináltak egy összecsapott valamit, ami olyan, mint egy pocsék videójáték-adaptáció elképesztően gagyi párbeszédekkel, ami a legvégére olyan lesz, mintha a Halálos iram filmek ázsiai paródiáját csinálták volna meg. Igen, elkezdik emlegetni, hogy milyen fontos a család! Pedig nem is rokonok!
Azért Iko Uwaisról egyelőre nem mondtunk le!
Értékelés: 5/10
