Viszont - legalábbis most még - nem kapnak annyit, mint amennyit Daniel Radcliffe keresett annak idején, de így is többet vihetnek haza, mint amit Rupert Grint és Emma Watson kapott.
A HBO új Harry Potter-feldolgozásában szereplő gyerekek hamarosan a világ leghíresebb 11 évesei lesznek – és gazdagok is. Felfedték ugyanis a gyereksztárok fizetését az első évadban. Mivel mind a hét könyv történetét külön televíziós évadban adaptálják, a Harry, Ron és Hermione ikonikus szerepeit eljátszó új gyerekszínészek még több képernyőidőt kapnak, mint ultrahíres elődeik – pedig azoknak is milliókat fizettek minden egyes filmért.
J. K. Rowling is elmondta a véleményét az új Harry Potter-sorozatról
A rajongók fanyalgása után az eredeti regények szerzője is megszólalt.
A showbiznisz bennfentesei tudni vélik, hogy mennyit keresnek majd a gyermeksztárok, és eszerint biztosan kijelenthetjük, hogy a három főszereplő a The Sun által közölt fizetések szerint az Egyesült Királyság legjobban kereső gyermekfilmesei közé tartoznak, bár valószínűleg nem fognak olyan nagyságrendű pénzt keresni, mint amit Daniel Radcliffe hazavihetett.
Megjelent a Harry Potter-sorozat első előzetese, és közben kiderült az is, hogy mikor mutatják be
Erre már régóta várták a rajongók.
Tovább
A Harry-t alakító Dominic McLaughlin állítólag 500 000 fontot (662 686 dollárt) kap az első évadért, akárcsak az új Ron Weasley, Alastair Stout és a Hermione Grangert alakító Arabella Stanton. Ami annyiban meglepő, hogy az első filmben Radcliffe egymillió fontos gázsijához képest Rupert Grint és Emma Watson jóval kevesebbet keresett, „alig” 175 000 fontot (231 809 dollárt) vihettek haza. Igaz, nem is ők voltak a kiválasztottak!
Egy showbiznisz-bennfentes azt nyilatkozta a bulvárlapnak, hogy ez csak a kezdeti fizetésük az első évadban, hozzátéve, hogy
„jó úton vannak afelé, hogy multimilliomosok legyenek, mielőtt betöltik a 18. életévüket”.
Mivel a Bölcsek Köve után még hat évadot kell leforgatni, ez azt jelenti, hogy mire felnőtté válnak, fejenként legalább 3 millió fontot kell kifizetni, de ha a sorozat sikeresnek bizonyul, jelentősen többet is kereshetnek.
Radcliffe a Harry Potter-sorozat végére filmenként több tízmillió fontot kapott, a becslések szerint körülbelül 94 millió fontot (124,5 millió dollárt) keresett a nyolc filmen összesen.
A széria 1. évada 8 epizódból fog állni, és 2026 karácsonyán debütál a streamingszolgáltatón, így garantáltan remek ünnepi ajándék lesz a Harry Potter-világ rajongóinak.
Forrás: www.unilad.com






