Kapcsolódik is meg nem is a fő sorozathoz.
A Stranger Things ötödik és egyben záró évada 2025 végén debütált a Netflixen, és január 1-jén zárult le a fináléval, de ezzel még nem kell elbúcsúznunk a sorozat világától. Készül a széria élőszereplős spin-offja, amely állítólag 2023 óta fejlesztés alatt áll. A Mike-ot alakító Finn Wolfhard tavaly a Varietynek azt mondta, hogy „egyfajta antológia” lesz, amely a „Tótágas világ mitológiáján” alapul, és a David Lynch-féle Twin Peakshez hasonlította.
A sorozat egyik kreátora, Ross Duffer később elmondta, hogy Wolfhard volt az egyetlen, aki helyesen találta ki a spin-off témáját. „Senki – sem a Netflix, sem a producerek, sem a rendezők, sem a színészek – senki más nem jött rá, mi lesz a spin-off. Finn rájött, ami elég figyelemre méltó.”
5 dolog, amit szerettünk a Stranger Things fináléjában, és 5 dolog, amit nagyon nem
Hol szórakoztatott a sorozat, hol a falra másztunk tőle. Spoilerek!
A rendező nemrégiben a The Hollywood Reporternek elmondta, hogy még nagyon korai stádiumban vannak az élőszereplős spin-off elkészítésével, de tisztázta, hogy a fő sorozat szereplői nem fognak benne szerepelni.
A Hollywood Reporter legutóbbi interjújában Matt Duffer elmondta, hogy az új sorozat új karaktereket és új mitológiát fog feltárni, de a Stranger Things szellemében fogja elmesélni a történetet.
A Stranger Things szöges ellentéte a Duffer tesók új Netflix-sorozata
A szintén a Netflixre érkező The Boroughts legfeljebb abban hasonlít a Stranger Thingsre, hogy ott is lesz egy fenyegető természetfeletti erő.
Tovább
Matt Duffer is hangsúlyozta, hogy teljesen új mitológiát épít a spin-off, de kapcsolódik a Stranger Thingshez, és megválaszolja a nyitott kérdéseket.
Nem kifejezetten az Elmenyúzóról vagy a Tótágasról szól, de remélhetőleg legalább a Henry emlékeivel kapcsolatos nyitott kérdésekre ad néhány választ.”
Külön animációs spin-off is készül, Stranger Things: Tales From '85 címmel. Ezt is a Duffer testvérek jegyzik executive producerként, és a fő sorozat második és harmadik évada között játszódik. A premierre az év végén kerül sor a Netflixen.
Via: NME





