Most már hivatalos: ez az év legrosszabb sorozata

Az HBO Az idol című provokatív szériáját sosem kedvelték, de a katasztrofális finálé után megkapta a kegyelemdöfést.

Az öt epizódból álló széria főszereplője a feltörekvő popsztár Jocelyn (Lily-Rose Depp), aki bonyolult kapcsolatot kezd egy szektavezérrel, Tedrosszal (Abel Tesfaye, népszerű művésznevén The Weeknd). A kritikusok már korábban is fanyalogtak a szériára, ám a most érkezett évadzáró teljesen kiverte a biztosítékot.

Leila Latif a The Guardian kritikusa mindössze egy csillagot adott a szériára, amit a következővel indokolt:

„Nem csak arról van szó, hogy Az idol a valaha készült egyik legrosszabb sorozat, de talán az egyik legjobban elpazarolt lehetőség is.”

Abel Tesfaye játékáért sem volt oda, egyenesen úgy jellemzi, hogy az alakításért a hágai bíróságon kéne felelnie. A végkifejlet kapcsán pedig megjegyezte, hogy bár

a dramaturgia arra készítette fel a nézőket, hogy valami iszonyú sokkhatás fogja érni őket, arra viszont semmi sem készített fel, hogy borzasztóan unatkozni fognak.

Ed Power, a The Telegraph kritikusa is egy csillagot adott Az idolra, és „az év legrosszabb sorozatának” nevezte, hozzátéve, hogy

„legalább annyira logikátlan, mint amennyire unalmas és szexista”.

Power szerint ez a produkció évekre tönkreteheti a HBO presztízsét.

Esther Zuckerman, a The New York Times munkatársa szerint a sorozat fináléjának „sem a popzenéről, sem a hatalom dinamikájáról nem volt igazán mondanivalója”. Nem véletlen, hogy a kritikus feltette a kérdést:

„Mi értelme volt ennek az egésznek?”

kritikánk

Az idol - Johnny Depp lánya mindent megmutat

Láttuk Cannes-ban az Eufória rendezőjének új sorozatát. Lily-Rose Depp nem okoz csalódást.

Tovább

 

Lucy Ford, a GQ UK munkatársa is elégedetlen a fináléval, és úgy véli, hogy semmi értelme a grandiózusnak szánt csavarnak: „A szórakoztatás egyik csúcsa a fordulatos film és sorozat. Ám, ha a fordulat nem áll összhangban a korábbi eseményekkel, akkor értékelhetetlen.” - írta Ford.

(via Independent)