Nem csoda, hogy Ben Affleck és Ana De Armas összejöttek ennek a filmnek a forgatásán

Kijött egy sokat sejtető rövid előzetes a Mélyvíz című erotikus thrillerhez.

A Mélyvíz a nagyközönség szemében elsősorban A tehetséges Mr. Ripley szerzőjeként ismert Patricia Highsmith azonos című, magyarul is olvasható regényén alapul. Mivel a legfrissebb adaptációt (korábban, még 1981-ben Isabelle Huppert és Jean-Louis Trintignant főszereplésével mutattak be egy filmverziót, a francia Michel Deville rendezésében) a Végzetes vonzerő, a Flashdance és A hűtlen direktoraként ismert Adrian Lyne rendezte, nem kizárt, hogy az eredetileg inkább pszichothrillerként működő sztoriból erotikus thriller lett.

A most nyilvánosságra hozott bő egyperces teaser is erre utal: a látszólag tökéletes házasságban élő Vic és Melinda Van Allent láthatjuk benne (Ben Affleck és Ana de Armas alakításában), akik épp egymás iránt érzett szerelmükről biztosítják a másikat,

miközben a nő a képen kívül sokatmondó mozdulatokat végez, mire a férfinak csakhamar elakad a szava.


A hivatalos tartalomismertető szerint a Mélyvíz az említett pár tökéletesnek tűnő kapcsolatába kalauzol, és azt is felfedi, milyen veszélyes játékokat űznek ők ketten egymással, és mi történik azokkal az emberekkel, akik mindebbe belekeverednek. Mivel mindez elég homályos, és nem is fedi egészen pontosan az eredeti Highsmith-regény sztoriját, aki nem ismeri a könyvet, inkább ne olvasson utána, mert tönkreteszi magának a meglepetést (ha esetleg az volt a készítők célja az elnagyolt ismertetővel, hogy titokban tartsák a fordulatokat).

Affleck és Armas egyébként ennek a filmnek a forgatásán habarodtak egymásba, és habár sajnos már nincsenek együtt, ebből a rövid jelenetből is kitűnik, milyen remekül működik köztük a kémia. A két színészen kívül feltűnik még a Mélyvízben mások mellett Tracy Letts és Finn Wittrock is.

A premier március 18-án lesz a Hulu nevű streaming szolgáltatónál – a korábbi tervekkel ellentétben a thriller végül nem kerül mozikba sem Magyarországon, sem máshol.


(via Uproxx)