„Nem volt joguk a folytatáshoz” – jöhet a vádemelés a Vészhelyzet Pittsburghben ügyében

Igazat adott a bíróság a 90-es évek sikersorozatának alkotóinak.

A bíróság szerint is szembetűnő a hasonlóság a Vészhelyzet és a Vészhelyzet Pittsbourghben sorozatok között – bár a címfordítás miatt a magyar közönség számára ez a kezdetektől egyértelmű volt, de az eredeti angol címek nem ennyire esnek egybe: E.R. és The Pitt.

A cím mellett eltér a város is, ahol a sorozatok játszódnak (Chicago és Pittsburgh), Noah Wyle karakterének is más a neve, és természetesen 

30 év telt el a két széria premierje között.

Ez is érdekelhet:

Ejtették a Vészhelyzet Pittsburghben spin-offját a rajongók nagy bánatára

Hiába népszerű Carter doki új orvosos sorozata, a HBO nem kér belőle többet.

Tovább

A bíróság szerint ez viszont kevés, és Michael Crichton özvegyének adtak igazat. Az eredeti Vészhelyzet alkotójának örökösei szerint ugyanis Noah Wyle (aki producere is a Vészhelyzet Pittsburghben-nek) és csapata megsértették azokat a szerződéseket, amik

megtiltották, hogy folytatásokat és spin-offokat készítsenek az engedélye nélkül.

A háromtagú bírói testület megállapította, hogy „egyértelmű és számos hasonlóság áll fenn a The Pitt és az E.R. között”, vagyis a keresetnek van helye. A Vészhelyzet Pittsburghben stúdiója, a Warner Bros korábban „alaptalannak” minősítette a pert, és annak elutasítását kérte.

Ez is érdekelhet:

Kritika: Még a posztcovidos Carter doki nélkül is fertőző élmény lenne a Vészhelyzet Pittsburghben

A Vészhelyzet vezető írója által jegyzett sorozat thrilleres beütésű presztízstévéként értelmezi újra a nagy előd alapötletét, ami a siker egyszerű, de nagyszerű receptje.

Tovább

A két sorozat közötti hasonlóságok közt említette a bíróság a sürgősségi osztályon játszódó cselekményt, a gyors tempót, az orvosi szakzsargon használatát, a sérülések részletes ábrázolását, valamint az orvosi egyetemről frissen kikerült, képzésben részesülő fiatal orvosokat.

Úgy találjuk, hogy a részletek elég megalapozottságot jelentenek a per tárgyalásához”

– állapították meg a bírák. Következő lépésben esküdtszéki tárgyalásra kerül sor a Los Angeles-i Felsőbíróságon.

A bírák azonban elutasították a színész-producer Noah Wyle, a vezető producer John Wells és a showrunner R. Scott Gemmill ellen benyújtott külön kereseteket, mivel nem láttak elegendő bizonyítékot, hogy tudatosan sértették meg Crichton szerződéses jogait. 

Ez is érdekelhet:

Megszólalt Noah Wyle is a Vészhelyzet botránya kapcsán

Az eredeti kórházas sorozat alkotójának özvegye szerint koppintás a Vészhelyzet Pittsburghben.

Tovább

Az 1994-ben indult Vészhelyzet kórházi drámája 15 éven és 331 epizódon át örvendett rendkívüli sikernek, összesen 23 Emmy-díjat nyert el. A sorozat újraindításának ötlete 2020-ban merült fel először, a Warner ekkor tárgyalásokba kezdett a jogutódokkal, azonban nem jutottak dűlőre.

Az alkotók ezután kezdték meg a The Pitt fejlesztését.

Michael Crichton örökösei még 2024-ben tették meg az első jogi lépéseket, amiben a tegnap megjelent 33 oldalas döntés az első jelentősebb előrelépés.

A Warner Bros fellebbezéssel élt, amiben a per elutasítását kérte. Érvelése szerint a sorozatok között csupán „általános hasonlóságok” vannak, amelyek „bármely, sürgősségi orvosokat bemutató drámai történetben” megtalálhatók.

A bírói bizottság válaszul elmondta, hogy összehasonlították a két sorozat nyitó epizódjának forgatókönyveit, ezekben a cselekmény, a témák, a párbeszédek, a hangulat, a helyszín, a tempó, a szereplők, a sérülések grafikus ábrázolása és az események sorrendje tekintetében is jelentős párhuzamokat találtak.

(Variety, BBC)