Alfred Hitchcock egyszer azt mondta, hogy úgy kell elkészíteni egy filmet, hogy akkor is érthető legyen a történet, ha a moziban tönkremennek a hangfalak, és csak a vetített képet látják a nézők. Mondjuk neki ez még természetes volt, hiszen a némafilmek felől érkezett a hangosfilm korszakába, és ha belegondolunk, a leghíresebb jeleneteiben nincs – vagy alig van – párbeszéd, csak zene és zaj (pl. a Psycho kultikus zuhanyzós késelése, vagy az Észak-északnyugat hírhedtté vált permetező repülőgépe, ami Cary Grantet kergeti). Hasonló eszközökkel él A szörny házában című indonéz thriller, ami a Netflixen látható.

Még Balázs Béla mutatott rá, hogy a hangosfilm megjelenésével lett jelentősége a csöndnek, manapság pedig egyfajta visszamenekülést figyelhetünk meg a zajból a csöndbe.

Minél több harsány film készül, annál jobban vágyik a néző a nyugodt, csendes alkotásokra.

Többek közt ennek köszönheti sikerét a 2018-as horror, a Hang nélkül, aminek már a harmadik része jön idén. Emlékszem, hogy amikor az első részt néztük moziban, meglepő volt, hogy sem a közönség, sem a mozi nem volt felkészülve egy olyan filmre, amiben rengeteg csend van, hiszen olyan lények vadásznak az emberiségre, akik minden apró zajra támadnak. A moziban, ha tompán is, de áthallatszott a másik teremben vetített akciófilm dübörgése, a nézők pedig alaposan felszerelkeztek pattogatott kukoricával és nachosszal, de mikor világossá vált számukra a film szerkezete, senki sem ropogtatott tovább – ennyi rágcsálnivaló szerintem egyetlen plázafilm után sem maradt meg. De hogy miért meséltem el mindezt? Mert Rako Prijanto indonéz rendező legújabb thrillere is hasonló hatást vált ki.

Az indonéz filmek alapvetően kevés pénzből és sok ötletből készülnek. Ennek egyik fő oka, a 60-as, 70-es évek filmpolitikája, ami országon belül megtűrte (vagy ritkábban tiltotta) a trash és exploitation filmeket,

a nemzetközi filmpiacon viszont támogatta a kis költségvetésű, barkácseffektekkel készült alkotásokat, melyeknek kifejezetten erős kultusza alakult ki.

A 80-as években már olyan állami szerv is létezett, ami az indonéz filmek külföldi promóciójáért felelt. Ennek az időszaknak az egyik kiemelkedő – nem színvonalban, hanem kultikus státuszban – alkotása az 1988-as Lady Terminator, aminek címszerepét egy nulla színészi tapasztalattal rendelkező modell játszotta. Ez csak azért fontos, hogy lássuk, milyen kulturális közegből érkezik A szörny házában című film, és miért kelt néha ilyen olcsó benyomást, miközben feszültségkeltésben és történetvezetésben eléggé ott van a topon.

Maga a történet pofonegyszerű, és talán épp ezért olyan sokkoló: elrabolnak két kisgyereket – valószínűleg rokonok: egy kisfiú és a nem sokkal idősebb nővére – akik egy lepukkant házban térnek magukhoz. Az egyiküknek sikerül megszökni, és minden igyekezetével azon van, hogy megmentse a másikat. Tudom, ez így önmagában még kevés ahhoz, hogy azt mondd, rászánsz másfél órát az amúgy is drága idődből, de ehhez jön az a tény, hogy a filmben – pár megszólításon kívül – egyáltalán nincs párbeszéd, hiszen a házban csöndesen kell lopakodni. Közben kiderül, hogy miért is rabolták el a gyerekeket, és több meglepő fordulatot is tartogat a sztori. Pedig szinte végig egyetlen helyszínen, a házban játszódik, és minimális szereplőt mozgat. Viszont

nagyon jól bánik a térrel, és több olyan beállítás van, ami már a képkivágattal képes feszültséget kelteni.

Ehhez jönnek még a jóleső kikacsintások a klasszikusok felé, hiszen a Ragyogástól a Psychóig számtalan egy térben, egyetlen épületben játszódó filmre találunk itt utalást.

Sajnos azonban a film időkezelése elég kiábrándító. Alig másfél óra a játékidő, és nagyon úgy tűnik, hogy minden valós időben zajlik, de például amikor az egyik szereplő beállítja a karóráján a visszaszámlálást egy óráról, akkor kb. 20 perc után már csak olyan 25 perc van hátra – szóval sehogy se stimmel a matek, pedig még meg is néztem, hogy milyen izgi, pont 1 óra 10 perc van hátra a filmből, szóval bármi is fog bekövetkezni, amikor lejár a visszaszámlálás, az valami fordulattal kecsegtet a végén. Ezt engedjétek el, viszont még így is tartogat jó pár meglepő csavart a film, és szokatlan technikája kifejezetten izgalmassá és feszültté teszi, olyannyira, hogy tényleg van olyan, hogy mi sem merünk megmukkanni egy-egy jelenet közben.

még több emberrablásos thriller

Eltűnt személyek - Csavaros thrillerek, amik padlóra küldenek

Mi lehet nagyobb rejtély annál, mint mikor valaki nyom nélkül eltűnik?

Tovább

(via Teszár Dávid: Ex oriente exploitation (Indonéz kultfilmek), in. Filmvilág 2024/05, 18-21.o.)