Nézz Emmy-díjra jelölt sorozatokat!

Kihirdették az Emmy-jelöltek névsorát, meg is néztük, hogy elérhető-e valamelyik a streamingoldalakon. El ám!

Lovecraft County

Friss hír, hogy az HBO épp az Emmy-jelölések nyilvánosságra hozatala előtt kaszálta el Jordan Peele és J.J. Abrams horrorsorozatát, amit meg lehet érteni, ugyanis epizódról epizódra egyre gyengébb lett a sorozat, ezzel párhuzamosan a kezdeti hájp is csökkent, az évadzárót pedig már teljes érdektelenség kísérte. Pedig erényei számosak: a rasszizmust zsigeri erővel mutatja be, ahogy a közelmúltig szinte teljesen feledésbe merült 1921. május 31-én kitört tulsai mészárlást is, de az eleinte ügyesen halmozott, szándékosan ponyvás horrorelemek egy idő után már inkább kioltják egymást, és unalomba fullad a széria. Aki azonban megnézné, annak irány az HBO GO!

 

 A szolgálólány meséje

Szintén agyonjelölték az utóbbi évek kezdetben egyik legfontosabb, majd hamar céltalan szenvedéspornóvá váló sorozatát. "Az alkotók megragadtak a „hol zsarnokság van, ott zsarnokság van” mantra ismételgetésénél, és amióta az első évad után elszakadtak a széria eredetijéül szolgáló Margaret Atwood-regénytől, képtelenek bármiféle tartalommal feltölteni munkájukat." – írtuk a legutóbbi évad kritikájában. A sorozat eddigi összes része elérhető az HBO GO-n, ha valaki netán kínozni szeretné magát. 

 

A Korona 

A Netflix egyik legjobb sorozata indulása óta stabilan a jelöltek között van, és a picit haloványabb harmadik évad után a negyedik megérdemelten méretteti meg magát. "Nem lenne azonban igazságos elhallgatni, hogy nemcsak a Thatchert alakító Gillian Anderson brillírozott újoncként a sorozat negyedik évadában, hanem Emma Corrin is, akit Diana walesi hercegné szerepében láthatnak a nézők. A 24 éves Corrin bámulatosan jól alakítja azt a szende iskoláslány Diana Spencert, aki alig múlt el 20 éves, amikor beházasodott a világ egyik vezető nagyhatalmának uralkodócsaládjába – hogy aztán a Szívek Királynőjeként olyan kisugárzású, vérbeli hercegné legyen belőle, akinek a koronája fényében még maga a hétpróbás uralkodónő, II. Erzsébet is elhalványul. Corrin és a Netflix stábja szívbemarkoló tökéletességgel, lehengerlő alapossággal és páratlan hitelességgel forgatta újra azokat a fotósok és híradóstábok által alaposan dokumentált eseményeket (például az ausztráliai körútjukat), ahol mindig akkora, már-már őrületbe hajló örömujjongással fogadják a rajongói Dianát, mintha csak a Beatles ötödik tagja lenne!" – írtuk az évadkritikában. A Netflixen az egész sorozat megnézhető.

 

Easttowni rejtélyek

Az HBO fenti kettő sorozatához képest Kate Winslet krimi-drámája valóban remekül sikerült. "A főhősnő ugyanolyan, mint Easttown maga (nem véletlenül az a sorozat eredeti címe, hogy Mare of Easttown): van mire büszkének lennie, de ma már mindenki inkább menekülne tőle. És a valószerű környezet mellett persze ő az, ami miatt a széria olyan jól működik, hiszen egyszerre jóleső és fájdalmas figyelni, ahogy epizódról epizódra mind többet tudunk meg róla, és kiderül, hogy miért olyan mogorva, megközelíthetetlen és talán kissé kíméletlen, amilyen." – méltatta kritikusunk. De az alakítások és a dráma mellett maga a bűnügy is emlékezetes, és legalább kétszer meggyomrozza mit sem sejtő nézőjét. Az HBO GO-n megtekinthető.

 

Ted Lasso

"Ha az orvosok terápiás jelleggel sorozatot is ajánlhatnának, akkor most pont egy ilyen mozgóképes feelgood-koktélt írnának fel." – így foglalta össze kritikusunk az Apple TV-n megtekinthető sorozatot. Az amerikai Ted Lasso-t, egy amerikai fociedzőt az angol Premier League- csapat, a fiktív AFC Richmond edzőjévé neveznek ki, noha fogalma sincs az európai fociról, és bár szándékosan, baleknek szerződtették, ő lelkesen és naivan kezd neki a munkának.

 

Az Emmy-jelölések teljes listáját itt nézheted meg.