Nézz európai Netflix-mozikat az Európa-napon!

Az Európai Unió eszmeiségét 1950 májusában fogalmazta meg Robert Schuman francia külügyminiszter. Május 8-án, az Európa-nap ünnepén a Netflix európai kínálatából ajánlunk filmeket.

Escobar

Pablo Escobar nem kevés közös vonást hordozott kedvenc állatával, a vízilóval: széles tömegek tekintettek rá joviális figuraként, miközben

radikális módszerekkel csökkentette az emberiség ökológiai lábnyomát.

Escobar személye nemcsak a kistérségi gengszterrappereknek jelentett inspirációt, de a filmszakmának is. Sztoriját számos filmben és sorozatban feldolgozták, Fernando León de Aranoa spanyol rendező egy szerelmi szállal átszőtt sztoriban tette ezt: a sztori főhőse Virginia Vallejo ismert médiaszereplő, aki bebocsátást nyer a drogbáró birodalmába, négyéves románcuk alatt pedig megismeri a kolumbiai nép jótevőjének igazi arcát.


Úriemberek

Guy Ritchie anno hasonlóan meredek lépésre szánta el magát a Hullámhegy című filmmel, mint Fenyő Miki az ominózus Hogy nézünk MIKI című lemezzel. Ám míg ez utóbbin csak túltette magát ez a nyilasterror és ÁVH-s csengőfrász által sújtott ország, addig Ritchie világszerte jó ideig számkivetett lett. A Blöff rajongói kemény magja azonban megnyugodhat,

hősünk visszatért az IFA-homlokú brit gengszterek világába,

ahol egy-egy fatális fordulat előtt törvényszerűen megáll a film, majd felcsendül a narrátor érces hangja. Az ún. főhős ezúttal Mickey Pearson, aki a komplett alvilágot magára haragítja, amikor úgy dönt, túlad aranybányaként funkcionáló londoni marihuániaültetvényén.


Kaliber – A valóság ösvénye

Vannak filmek, melyeket kihagyni legalább akkora baklövés, mint kétszer megtekinteni. Ez utóbbit csak azoknak ajánljuk, akik akár az Antikrisztus után is önfeledten fütyülik el a Don’t Worry, Be Happy dallamát. Az ultranyomasztó brit mozi főhőse két jó barát, Vaughn és Marcus, akik egy kvázi tejfakasztó buli részeként vadászni mennek a Skót-felföldre. A közhiedelemmel ellentétben

ebben a miliőben sem hemzsegnek a halhatatlanok

– ezt saját bőrükön tapasztalják meg, mikor egy halálos vadászbaleset következményeit elkerülendő egy szemtanúval is végeznek.


Furioza

A lengyel Dawid konszolidált orvos ember, aki ma már nem szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor buszmegállók üvegfalát és

ellenséges szurkolók orrcsontját törte ripityára.

Volt barátnője, Savage is jelentős pálforduláson esett át az évek során: rendőrnek állt, és most egy visszautasíthatatlan ajánlattal keresi fel exét: beépített emberként információt kell gyűjtenie a Furioza nevezetű huligánszervezetről – ellenkező esetben öccse hosszú évekre börtönbe kerül.


Valan – Az angyalok völgye

Márpedig skandináv krimi nem játszódhat Erdélyben – Péter, a nagyvárosi rendőr azonnal cáfolja ezt a tézist, amikor visszatér szülővárosába. Valan papíron egy csendes és unalmas település, amit beárnyékol, hogy

megannyi lány tűnt el nyomtalanul az utóbbi években.

Péter merő passzióból követi a hasonló ügyeket, miután a romániai forradalom idején saját húga is hasonló sorsra jutott. Amikor értesül egy emberkereskedő hálózat tevékenységéről, szükségét érzi, hogy rég elfeledett kapcsolatokat élesszen fel...


Kódjátszma

Alan Turing neve sokáig ismeretlenül csengett, holott vitán felül a II. világháború egyik legnagyobb hőse és a modern számítógép-tudomány egyik atyja volt. Turing egyik legnagyobb érdeme, hogy megfejtette az Enigma nevezetű náci titkosítógép kódjait, ezzel pedig becslések szerint

mintegy két évvel rövidítette le a nagyhatalmak harcát.

A hadműveletről eközben senki nem tudott, Turing pedig jobbára névtelen matematikusként vegetált. Homoszexualitása miatt – melyet Angliában ekkortájt mentális betegségként kezeltek – kénytelen volt rejtőzködő életmódot élni.