Orlando Bloom már nagyon bánja, hogy nemet mondott erre a Netflix-sorozatra

  • PORT

Megijedt, hogy nem elég jó hozzá.

Karrierje során Orlando Bloom szerepelt jó pár ikonikus franchise-ban, például A Karib-tenger kalózaiban, és mint minden Gyűrűk Ura-rajongó tudja, ő volt Legolas megformálója is. A Uniladnek adott interújában elárulta, hogy lett volna lehetősége szerepelni egy másik híres sorozatban is, de sajnos nemet mondott.

Az interjú apropója legújabb filmje, az Amazon Prime-on elérhető Az imprózós akció című vígjáték volt, amelyben a Marlon nevű karaktert alakítja, aki egy „naiv és szerethető bolond”. A színész bevallotta, hogy kezdetben nem volt benne biztos, hogy alkalmas-e a szerepre, mert korábban keveset komédiázott, ám a forgatókönyv minősége, a zseniális írói csapat és a kollégákkal (Bryce Dallas Howard, Nick Mohammed) való közös improvizáció később magabiztosságot adtak neki.

Forrás: Netflix

 

A humortól való ódzkodása vezetett ahhoz is, hogy kihagyott egy nagy lehetőséget, és nemet mondott a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatára, a Black Mirrorra. A közönségkedvenc, a Rotten Tomatoeson 83%-on álló USS Callister című epizódba hívták, de Bloom úgy érezte, a szerep nem igazán illett hozzá, és nem értette, hogyan adhatná át hitelesen a karakter komolyságát és nevetségességét egyszerre. (Ha tippelnünk kellene, akkor valószínűleg James Waltont, a történetbeli vállalat vezérigazgatóját kellett volna eljátszania, akit végül Jimmi Simpson formált meg.) Később megbánta ezt a döntését.

Bloom, aki amúgy maga is rajongója a Black Mirrorrnak, reméli, hogy ez a hajó nem ment el végleg, és a sorozat következő évadaiban esetleg újabb lehetőség kaphat majd. Az imprózós akció másik színésze, Bryce Dallas Howard, aki szerepelt egy híres Black Mirror-epizódban (Nosedive) erre meg is jegyezte viccesen, hogy ezt el tudná intézni, elég lenne hozzá csak egy telefonhívás.

Via: Unilad