Az HBO dokumentumfilmje Dr. Dorothy Otnowról, az úttörő munkát végző első női törvényszéki pszichiáterről és kedvenc pácienseiről szól. Sorozatgyilkosokról.
Vannak mára már annyira egyértelmű dolgok, amikről nehéz elhinni, hogy bárki is tagadhatta őket – pedig ez történt például Semmelweis Ignáccal, amikor kimutatta, hogy egy alapos kézfertőtlenítéssel megelőzhető a kórházi fertőzések zöme, köztük az anyákat tizedelő ún. gyermekágyi láz. Hasonló történt egy bizonyos Dr. Dorothy Otnow-val is. A doktornő pszichiáterként karrierje elején fiatalkorú bűnözőkkel foglalkozott, és arra figyelt fel, hogy milyen sokan szenvedtek kiskorukban - elsősorban szülői bántalmazás következményeként – bizonyos fokú agykárosodást. Márpedig az agy megfelelő részei felelnek a cselekedeteinkért, vágyainkért, vagy adott esetben az önfegyelemért, károsodásuk tehát messzemenően kihathat a viselkedésére.
Ez így leírva persze rendkívül logikusan hangzik, de ahogy az az Őrült, nem elmebeteg című dokumentumfilmből kiderül, Dr. Otnow azonnal falakba ütközött elméletével a szakmáján belül – viszont a védőügyvédek felfigyeltek rá. És így lettek a doktornő kliensei és egyben kutatási alanyai a sorozatgyilkosok, miközben két dolog is kiderült. Egyrészt az, hogy nem könnyű a törvényszéki szakértők élete, akiket hol a sajtó próbál nevetségessé tenni, hol pont az őket felkérő ügyvédek gáncsolják el őket, másrészt az, hogy létezik olyan, hogy disszociatív identitászavar vagy másképpen többszörös személyiség. Amit a szakma jelentős része, főleg középkorú, idősebb férfi kollégák pusztán blöffnek tekintettek – rosszabb esetben pedig a doktornő ügyes manipulációjának. Mi pedig régi videófelvételeken nézzük azokat a férfiakat, - köztük Ted Bundyt is - akik tucatnyi más ember életét vették el és látni lehet, ahogy szó szerint kifordulnak önmagukból, és kimászik belőlük a szörnyeteg.
Merthogy a doktornő és Alex Gibney (A káosz ügynökei, K polgártárs, Szcientológia, avagy a hit börtöne) filmjének alaptézise az, hogy nem létezik olyan, hogy színtiszta rossz, az agresszió, a deviancia mindig válasz arra, ami az illetőt gyerekkorában érte. Kreált egy nála erősebb, gátlástalanabb ént, amely képes őt megvédeni - és amely képes másokat bántani. Ami, tegyük a kezünket a szívünkre, már tényleg úgy hangzik, mintha a Széttörve (2017) története M. Night Shyamalantól, de nem a mi tisztünk, hogy eldöntsük, mi igaz itt és mi nem. Ez egy dokumentumfilm a maga eszközeivel, például animációs betétekkel vagy Laura Dern narrációjával, egy nagyon izgalmas emberről, aki képes egészen bizarr dolgokat előhozni másokból, és aki képes rátalálni a lényegre ott is, ahol arra senki sem számít. Van egy jelenet, amiben a doktornő történetesen nem egy ítéletére váró gyilkossal, hanem egy ítéletvégrehajtóval, magyarul egy hóhérral beszélget, és a beszélgetés során a férfi tényleg kezd megnyílni, szép lassan pont azok a dolgok derülnek ki róla, ami a sorozatgyilkosokról. Majd váratlanul kiderül, hogy minden kivégzés után készít egy festményt – máskor soha nem fest, csak akkor, ha megöl valakit – és ezek a képek olyan bomlott agyról és olyan démonokról tanúskodnak, hogy az hátborzongató.
A leghátborzongatóbb rész azonban messze nem a doktornőről szól, illetve csakis érintőlegesen. Merthogy maga a cím, Őrült, nem elmebeteg arra utal, mikor tekinthető valaki beszámíthatónak, azaz büntethetőnek, és ez sok esetben a halálbüntetést jelenti. És most nem abba a vitába akarok belemenni, hogy védhető-e a halálbüntetés vagy sem, itt egyszerűen arról van szó, hogy Amerikában a halálbüntetés a politika része, és az a politikus, aki ezzel szembe megy, aki nem támogatja, az nem lehet sikeres. És hiába jön egy pszichiáternő a maga meggyőző és logikus érvelésével, a kutatásaival és bizonyítékaival, ha egy kormányzó nem akarja elveszíteni a posztját, akkor simán kivégeztet egy szellemi fogyatékost is. És ha egy politikus sikeres akar lenni, akkor elkaszál sikeres rehabilitációs programokat, amelyek pont azt akadályoznák meg, hogy újabb sorozatgyilkosok „készüljenek”, mert szavazatokat szerezhet azzal, ha kivégeztetnek egy gyilkost – akinek persze mindehhez előbb ártatlanokat kell megölnie. Szép kis világban élünk!
Értékelés: 8/10
