Régen elhunyt karaktert hoz vissza az új Marvel-sorozat

A szériát az új Star Trek-sorozatok írója jegyzi.

Új Marvel-sorozatot jelentettek be, ráadásul ezúttal a korábbitól eltérő munkamódszerrel dolgoznak majd rajta. Ez azt jelenti, hogy míg eddig a Marvel-sorozatok is úgy készültek, mint a filmek, tehát a rendezők és a stúdió vezetői tartották kezükben a kreatív irányítást, ám ezután hagyományos módon, egy showrunner lesz a feje az egész projektnek. Az új széria már így fog készülni, mégpedig Terry Matalas vezetésével, aki többek közt a Star Trek: Picard harmadik évadján dolgozott. No, de miről is van szó?

Az új sorozat középpontjában Vízió karaktere áll, akit ismét Paul Bettany fog alakítani. Víziót korábban Thanos ölte meg a Bosszúállók: Végtelen háború című mozifilmben, majd egy rendhagyó sorozatban, a WandaVízió című sorozatban tért vissza mindjárt két alakban: egy szellemalak, akit Wanda (Elizabeth Olsen) ereje idézett meg és egy újra összerakott fehér android, aminek viszont hiányoznak a korábbi emlékei. A széria fináléjában a két inkarnáció összecsapása azt eredményezte, hogy a fehér android emlékei visszaálltak, a szellemalak pedig felszívódott. Az új sorozat az android Víziót fogja követni, és a WandaVízió folytatásaként azt mutatja be, miként keresi saját identitását és célját.

ez is érdekelhet

Mi a fene történt a WandaVisionben az eddigi 6 részben?! Elmondjuk!

Újra itt a Port.hu saját gyártású podcastje, a PORTcast. Februári adásunkban a Disney+ agyeldobós szuperhősös sorozatát, a WandaVisont veséztük ki.

Tovább

 

Azonban nem ez lesz az egyetlen leágazása a WandaVíziónak, hiszen korábban már bejelentették az Agatha All Alongra (Kathryn Hahn) karakterére épülő spin-offot, ami idén szeptemberben érkezik a Disney+-ra. És még egyszer: a Vízió pedig 2026-ban jön, szintén a Disney+-on.

 

(via Movieweb)