Persze nevezhetjük posztapokaliptikus túlélő sorozatnak is, hiszen amikor egyes emberek szó szerint szörnnyé válnak, maga a civilizáció kerül veszélybe, de a lényeg az, hogy ezen a koreai munkán nem lehet fogást találni.
Pár napja írtunk egy másik távol-keleti sorozatról, a szintén a Netflixen kijött Alice Határországbanról, és azt nehezményeztük, hogy mangaadaptáció – és vérre menő túlélőfilm - létére nem elég erőszakos, nem elég kemény. Hát ugyanezért nem reklamálhatunk a Sweet Home című szériáért, igaz, az nem mangából, hanem egy ún. webtoonból készült, illetve nem japán, hanem dél-koreai felségjelű, viszont a főhős itt is videójátékos, és itt is a feje tetejére áll, majd kifordul önmagából a világ.
Adott egy lepusztult, szebb napokat látott panelház Zöld Otthon néven, amelynek lakói egy reggel arra ébrednek, hogy valaki lezárt minden kijáratot. És akárki is volt az, hatalmas szívességet tett nekik, mert odakint az emberek szörnyekké válva tombolnak, elpusztítva szinte az egész várost. Mindegyik szörny más-más alakkal és képességekkel rendelkezik, és hamarosan kiderül, hogy nem vírus pusztít, hanem az emberek belső vágyai torzítja el őket. A ház lakói persze mind máshogy reagálnak, van, akiből a gyávaság, van, akiből a kapzsiság jön ki, és van, aki hős lesz. Ilyen főhősünk, a csak nemrég ideköltözött főiskolás Cha Hyun-Soo (Song Kang), ilyen a fiatal tűzoltólány, az égett arcú gengszter, a nagyszájú rocker csaj, a határozott orvostanhallgató srác, a volt alkoholista hittérítő, a rokkant veterán és mások, akiknek mind a külső, mind a belső szörnyekkel meg kell küzdeniük – szó szerint is, mert a 14 emeletes ház felső szintjeit pár rémség vette hatalmába.
Kezdjük a szörnyekkel, amik olyanok, mintha Guillermo del Toro vázlatfüzetéből szöktek volna meg, vagyis nem mindig elég kidolgozottak, de rendkívül eredetiek. És azon túl, hogy teljesen más mindegyik, általában elpusztíthatatlanok, ami egyrészt izgalmasabbá teszi a harcot, másrészt nyilván a produkciónak is praktikusabb velük dolgozni, és akkor ott van az a kérdés is, kiből lesz szörny, ki változik át, és mi lesz belőle. A dolog masszív orrvérzéssel kezdődik, de mindenki másként reagál, van, aki így is ember marad, miközben erősebb, gyorsabb lesz, valaki csak rövid időt nyer az átalakulásig. Mivel nem lehet tudni előre, kiből mi lesz, a kis közösség is folyton retteg azoktól, akik potenciális veszélyt jelenthetnek, és ez a közösség is olyan, mint az összes többi, vannak haszontalan, idegesítő, veszélyes és más tagjai is – egy ekkora háznál speciel akár még többen is lehettek volna -, és részben ettől hihető és izgalmas a Sweet Home, a címet pedig azért nem fordították le, mert ez egy dal is.
Meglepő módon az, hogy ennyi pozitív hős és aktív szereplő van, egy cseppet sem zavaró, sőt, mindegyik hozzátesz a történethez, ki a keménységével, ki az eszével, ki pedig a maga újonnan megszerzett képességeivel, és egyik sincs túlrajzolva, mindegyikben van valami izgalmas, egyéni. Ahogy minden újabb epizód is valami újat kínál, természetesen a posztapokaliptikus túlélőfilmek logikáját követve, újabb és újabb akadályokat gördítve hőseink elé. Hol a készletek csappannak meg, hol az egyik lakó válik veszélyforrássá, hol egészségügyi vészhelyzet üti fel a fejét, hol új szörny jelenik meg, és ez remekül van adagolva, és remekül vegyül a szereplők háttértörténeteivel, amihez persze sokszor megyünk vissza az időben. Így válik érthetővé például az, miért akart a főhős a történet legelején leugrani a tetőről, és miért van olyan kivert kutya tekintete, de szép lassan hasonlók derülnek ki minden egyes karakterről.
A Young-woo Jang és Eung-bok Lee rendezte Sweet Home ugyan nem újítja meg a műfajt, de pár dolgot hozzáad, és végig képes izgalmas és szórakoztató maradni, és sokszor meglepni akár az időzítésével, akár eredetiségével, akár a sötét humorával, de akad igazi dráma is – még akkor is, amikor éppen egy szörny sincsen a láthatáron. Persze az is nagy kérdés, hogy micsoda vagy kicsoda egy szörny...
Értékelés: 9/10
