Új részletek derültek ki az Eufória harmadik évadáról

Sam Levinson, az HBO sorozatának kreátora beavatta a nézőket a harmadik évad titkaiba.

Több újdonságot is elárult az Eufóriáról Sam Levinson, a sorozat vezető írója. A harmadik széria a második után öt évvel veszi fel a fonalat, így a szereplők már nem gimnáziumba járnak: a Sydney Sweeney által játszott Cassie például már Nate (Jacob Elordi) jegyese lesz.

Azt mondta:

Cassie a külvárosban él Nate-tel, eljegyezték egymást, a lány pedig nagy függője a közösségi médiának, és irigykedik a volt osztálytársai tökéletesnek tűnő életére. Azt is elmondom, hogy Cassie és Nate össze fognak házasodni. Megerősítem. És azt is, hogy egy feledhetetlen éjszaka lesz ez.

A többi karakterről is kiderült, pontosan hol tartanak az életben a harmadik széria elején. A Zendaya által játszott Rue például épp Mexikóban van, és kreatív módon próbálja törleszteni ijesztő adósságait. Egyetemen várhatóan nem lesz senki: Levinson szerint épp azért volt logikus az előzmény után öt évvel felvenni a fonalat, mert amelyik szereplőnek ilyen tervei lettek volna, az már ekkorra be is fejezte a felsőoktatást.

Az új évadot 2026 áprilisában mutatja be az HBO.

5 sorozat, ahol a mentális egészségről beszélni nem tabutéma

A listába felkerült a Z generáció kedvence, az Eufória is.

Tovább

(via ComingSoon)