Zack Snyder Igazság Ligájának rémálomjelenetében a színészek nem is voltak egy helyen

Utólag montírozták őket egy helyszínre. A forgatási videóban számos vicces pillanatot is mutatnak.

A csapból is Zack Snyder, az HBO Max-on (nálunk az HBO GO-n) bemutatott Igazság Ligája folyik. Ha jó lenne, hát folyjék, de nem az, sőt. Valahol talán vicces, de inkább lehangoló, hogy az egész "művészi vízió" olyan, hogy Snyder egyértelműen filmtörténeti mérföldkőnek képzeli, de mit tegyünk, ha ez csak az ő fejében "művészi vízió" (direkt az ismétlés, hiszen mindenütt ezt írják, mintha igaz lenne)? A filmről írt kritikánk itt olvasható – spoiler: nem szerettük.

A film végén helyet kapott a már a Batman Superman ellenben felvezetett rémálomjelenet folytatása önmagában értelmezhetetlen, Snyder Igazság Ligájának két további folytatását vezette fel. A Snyder's Cut végén – tudván, hogy a semmibe vezet, hiszen a további filmek soha nem készülnek el – a posztapokaliptikus jelenet így nem több öncélú fanservice-nél. A továbbiakban ugyanis Darkseid és serege lerohanták volna a Földet, Bruce Wayne összejött volna Lois Lane-nel, aki Batman miatt meghal, Superman ettől válik gonosszá, és Darkseid oldalára áll a Föld kiirtásában. A harmadik részben pedig Flashnek köszönhetően a múltban sikerült volna megmenteni Loist (a Batman Superman ellen egyik jelenetében Flash rossz időben, túl korán érkezik Bruce Wayne-hez a figyelmeztetéssel), így Supermannel az oldalukon az Igazság Ligája visszaverte volna az inváziót.

A forgatási videó azonban érdekes, tekintve, hogy a rémálom szereplőinek némelyike nem is tartózkodott egy légtérben a többiekkel: a Flasht alakító Ezra Miller épp Londonban forgatta a Legendás állatok harmadik részét, és a Jokerként visszatérő Jared Leto sem volt a díszletben, így utólag montírozták egy csapattá a színészeket.

A film zord hangulata után üdítő a werkvideo fesztelensége, a színészek jól mulatnak: Gal Gadot Wonder Woman jelmezében Batman maszkjával a fején hülyül, az Aquamant alakító Jason Momoa pedig tényleg megmártózik a jéghideg vízben, majd egy jó pofa sörrel jutalmazza magát.

 

Akinek akad fölösleges négy órája, hamarosan fekete-fehérben is megnézheti a filmet.

 

(Forrás: Collider)