A hetvenes évek elején Bruce Lee megérkezett Hollywoodba, és ahogy Carl Douglas a legendás diszkóslágerében megénekelte, mindenki elkezdett kungfuzni. 1984-ben aztán egy másik ázsiai harcművészet is meghódította a világot a kultikus Karate kölyöknek köszönhetően. Ralph Macchióból gyereksztár, a kihajtható poszterek tiniikonja lett, Pat Morita pedig eggyé vált a bölcs Miyagi szenszei szerepével. A gigantikus sikernek köszönhetően elkészült még két vállalható folytatás, egy animációs sorozat, illetve egy vállalhatatlan negyedik rész Macchio helyett a fiatal Hilary Swankkel (Az új karate kölyök.) 2010-ben Will Smith és producertársai még megpróbálták rebootolni az eredetit Smith fiával és Jackie Channel a főszerepben, de úgy tűnt, ezzel a fejezettel le is zárul a karatézó kölykök története. 

És nagyobbat nem is tévedhettünk volna, mert az évtized végére feltámadt hamvaiból a franchise, és népszerűbb is, mint valaha. A nagy visszatérésnek persze voltak előjelei. 2007-ben a Daniel LaRusso ellenfelét, Johnny Lawrence-t alakító William Zabka rendezett egy videóklipet (No More Kings: Sweep the Leg), amelyben saját magát alakítva újraélte a múltat, és a végén még Ralph Macchio is cameózott egyet. Később az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik epizódjában is felbukkantak, ahol a főszereplő, Barney arról értekezett, hogy a Karate kölyök valódi főhőse Johnny Lawrence volt. 

A Cobra Kai kiindulópontja is hasonló. A sorozat persze nem azt akarja bebizonyítani, hogy a Danielt zaklató Johnny igazából áldozat volt, csak azt, hogy vannak más nézőpontok is a főhősén kívül. A széria nagy ötlete (legalábbis az első évadban), hogy az immár az ötvenes éveit taposó Johnny szemszögéből írja újra a mítoszt. Kiderül, hogy a férfi élete csúnyán kisiklott, a fiatalságát elvesztegette, karriert nem épített, feleségét és újszülött gyerekét pedig elhagyta. Most alkalmi munkákból él, literszámra vedeli a sört, és közben az önsajnálatban dagonyázva a múlton rágódik. Itt lép be a sztoriba Miguel, a tinédzser srác a szomszédból, akit az iskolatársai Johnny szeme láttára zaklatnak. A folytatás persze borítékolható, a férfi lekaratézza a támadókat, majd tanítványának fogadja Miguelt, és Cobra Kai néven megnyitja a saját dódzsóját. A hírnek a város legmenőbb autókereskedését üzemeltető Daniel LaRusso nagyon nem örül, attól tart, hogy megismétlődik a múlt. A nemrég elhunyt Mr. Miyagi emlékére végül saját dódzsót indít ő is.

A sorozat legnagyobb erénye: érződik rajta, hogy feketeöves rajongók készítették. Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg rendesen elvégezték a házi feladatukat, elképesztő mennyiségű utalást és easter egget rejtettek el a szériában. A kikacsintások többsége ráadásul nem öncélú, tudatosan írják vele újra az eredeti történetét. Így kerül például Johnny ugyanabba a szegény negyedbe, ahol a fiatal Daniel élt az édesanyával az eredetiben, miközben a felnőtt Daniel pont ott lakik, ahol anno a gazdag családba született Johnny és a haverjai. A karakterek jelene is tökéletesen következik az első részből, Daniel már ott beleszeretett az autókba (miután Mr. Miyagi megajándékozta eggyel), a harmadik filmből kiderült, hogy van érzéke az üzlethez, logikus tehát, hogy autókereskedő lett belőle, de ugyanígy Johnny bukása is bele van kódolva a múltjába.

A nosztalgiafaktor persze önmagában nem elég a sikerhez, és két ötvenes férfi péniszméregetési versenye se biztos, hogy tömegeket vonzana, kell az új generáció vérfrissítése is. A Cobra Kai ebből a szempontból túl nagy kockázatot nem vállal, a fiatal szereplők egyik tinisorozatból sem lógnának ki, van köztük klasszikus bully, szemüveges kocka és persze eminens, apuka kedvence is. Miguel gyakorlatilag a fiatal Daniel bevándorló hátterű reinkarnációja, akit szintén egyedül nevel az édesanyja, Johnny fia, Robby pedig a tékozló fiú szerepét játssza. Az alkotók nem szégyellősek, amikor a fiatalok közti viszonyokat kell megrajzolni, mexikói szappanoperákat megszégyenítő fordulatokkal színesítik a sztorit. Miguel természetesen Daniel lányába, Samanthába szeret bele, miközben Robby Daniel tanítványa lesz (és később összejön Daniel lányával). Miguel új barátnője, Tory nyilván Samanthával rivalizál, és a két trónörökös, Miguel és Robby is többször egymásnak ugrik.

Az olcsóbb dramaturgiai húzások ellenére is működik sorozat, mégpedig azért, amiért az eredeti film is. Az alapkonfliktusok ugyanazok (kirekesztés, iskolai zaklatás, családi problémák), és a pozitív üzenet sem változott (önfejlesztés, kitartás, hit), legfeljebb az merülhet fel kérdésként, hogy a Cobra Kai-féle „Üss először, nincs kegyelem!”-alapelv és a Miyagi-féle pacifizmus közt nincs-e valami érvényesebb félúton. És működik a sorozat a humor miatt is, az alkotók ugyanis pontosan tudják, mikor lehet nevetni a múltba beleragadt, magát túl komolyan vevő Johnnyn és Danielen, és mikor érdemes érzelmesebb húrokat pengetni. (Érdekes módon épp az a szál a legkevésbé izgalmas, ami a 80-as években még a legnagyobb szenzációt jelentette: a karate.)

A harmadik évaddal csak annyi változott, hogy közelebb kerültünk a Karate kölyök alaphelyzetéhez, megint van egy színtiszta gonosz erő (Kreese szenszei, aki visszavette a Cobra Kait), és vele szemben azok, akik elutasítják az esztelen erőszakot. Egyszerűsödött tehát a világkép, de cserébe kaptunk börtönszálat, közös Johnny-Daniel kalandot, egy nagy visszatérést az első évadból, okinavai nosztalgiatúrát  és egy vietnami flashbacket, ami felvezeti a folytatást. A sorozat legizgalmasabb, legviccesebb figurája, Johnny Lawrence egy kicsit sajnos háttérbe szorult, de az utolsó évadban remélhetőleg megint övé lesz a főszerep. Nemcsak a karakter, de az élete alakítását nyújtó William Zabka is maximálisan megérdemelné.