Vidéki ballada az amerikai álomról – Csodálkozzunk rá Amerika legsötétebb lakóira!

Az Appalache-hegyvidék az USA egyik legelmaradottabb vidéke, filmünk pedig egy olyan srácról szól, aki ki tudott innen törni, mégis visszavágyik. De mi ebben a pláne, és miért utálják a filmet a kritikusok?

Nem mondom, hogy nem voltak előítéleteim, mielőtt elkezdtem a Vidéki ballada az amerikai álomrólt nézni. Bár a filmet a kétszeres Oscar-díjas Ron Howard rendezte, a kritikusok egyértelműen lehúzzák, sőt, nagyon lehúzzák, a közönség viszont többnyire szereti – a Port.hu-n legutóbb még meglehetősen magas, 8.3-as pontszámon állt az értékelése, az IMDB-n pedig az egyáltalán nem vészes 6.6-on állt. Nyilván érdekelt, hol az igazság, az viszont nem feltétlenül magában a filmben rejlik, hanem az alapjául szolgáló, azonos című önéletrajzi regényben, illetve írójában. Vagy még inkább az időzítésben és a szövegkörnyezetben.

Az egykor szénbányászatáról ismert Appalache-hegyvidék az USA egyik legelmaradottabb és legszegényebb vidéke, amely azzal került a hírekbe, hogy a hagyományosan demokrata párti régió lakói a 2016-os elnökválasztáson elsöprő többségben Donald Trumpra szavaztak. Tették ezt látszólag saját érdekeikkel szembemenve, hiszen az elsősorban a nagytőkét képviselő Trump soha nem ígérte, hogy fejleszti a régiót, hogy megszünteti az itt élőket különösen súlyosan érintő ópiát krízist, vagy bármit, amiből közvetlenül profitálhatnának. A régi értékekről viszont szónokolt, arról, hogy Amerika újra nagy lesz, agitált a bevándorlók ellen, nem tartozott a hagyományos elithez, úgy beszélt, mint ők, és ez elég is volt annak a rétegnek, amely úgy érezte, a fejlődés túllépett rajtuk, szükségtelenné váltak, és akiknek már csak a hazafiasság maradt értékként. Ekkor érkezett meg D.J. Vance könyve, aki ebből a környezetből származott, és aki családi háttere ellenére sikeres ügyvéd, vállalkozó, majd bestseller szerző lett.   


A Vidéki ballada az amerikai álomrólt azonnal felkapta a jobboldal, amolyan hitvallás lett elolvasni, mondván, lám, ez az igazi Amerika története, a másik oldal pedig a regényben igyekezett megtalálni a Trump jelenség titkát. A könyv iszonyatosan felkapott lett, innen pedig csak egy lépés volt a megfilmesítés, amihez Vance producerként társult, családja pedig, akik amúgy a történet főszereplői, végig ott tébláboltak a forgatáson, hogy ellenőrizzék a hitelességet. Ami nekik nyilván fontos, nekem, nézőnek viszont tök lényegtelen, hogy a filmes nagymama szemüvege tényleg olyan-e, mint az igazié, vagy stimmel-e az anyuka frizurája. És itt kezdődnek a bajok. Hogy a történet és a film a végéletekig hű akar maradni egyrészt egy olyan könyvhöz, amit csak politikai okokból kaptak fel, illetve segíti a szerző nimbuszát építeni. Merthogy itt történet nincs sok. A kis J.D. anyja (Amy Adams) először orvosság-, majd drogfüggő lesz, pocsék anya, ezért a kissrácot a mocskos szájú, de karakán nagymama (Glenn Close) neveli fel. Erre az anyja túladagolása miatt újra hazaérkező, már a Yale-en jogot tanuló felnőtt J.D. (a teljesen jellegtelen Gabriel Basso) emlékszik vissza, de gyanítom, az idősíkok váltogatása is csak azért van, hogy a hajszálvékony sztoriból valahogy kijöjjön a játékidő.

A Vidéki ballada az amerikai álomróllal nem az a baj, hogy rossz, hanem egyrészt az, hogy mint történet érdektelen, másrészt az, hogy az Appalache-hegyvidék nyomorközeli állapotát, az ún. white trash életformát, az iskolázatlan, láthatóan lelkileg és fizikailag is egészségtelen, önsorsrontó karaktereket divatos kellékként használja. A film készítői szerintem nagyobb munkát fektettek abba, hogy Amy Adams minél előnytelenebb külsőt kapjon, mint abba, hogy épkézláb párbeszédeket rakjanak össze. És ez közel van ahhoz, amit nyomorpornónak hívnak. Ehhez képest szinte mellékes, hogy Adams és Glenn Close alakítása jó-e vagy sem, hiszen nem ezt kell néznünk, hanem azt, hogy milyen iszonyatosan lerobbantnak néznek ki. És lehet arról beszélni, hogy végre kapnak-e Oscart – a két színésznő együtt 13 jelölést mutathat fel és nulla Oscart -, de egy olyan filmért, ami az embereket ilyen szörnyű roncsként használja, inkább ne kapjanak. És miért szereti mégis a közönség: mert mind ismerünk hasonló családokat, hasonló történeteket...

Értékelés: 5/10    

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu