“A művészet legyen szabad és átjárható” - Indul a Shakespeare 37 második évada

A második évad elkövetkező részei is aktuális társadalmi kérdéseket vizsgálnak. Minden epizód esetében új, kortárs, magyar drámai szövegek születtek, amelyek újkori feszültségekre, problémákra reagálnak. Sokak mellett Fullajtár Andrea, Györgyi Anna, Ember Márk, Hirthling István, Elek Ferenc is szerepelni fog Webszínház produkcióiban. December 1-én indul az évad.

A következő részek is aktuális társadalmi kérdéseket vizsgálnak. Minden epizód esetében új, kortárs, magyar drámai szövegek születtek, amelyek újkori feszültségekre, problémákra reagálnak.

A virtuális társulat továbbra is kísérletezik és hangot ad az érzelmeinek, hogy szembeszálljon az aktuális trendekkel és lebontsa a színház és film közötti konvenciókat.  A Shakespeare 37-ben hasonlóképpen a nagy reneszánsz drámaíróhoz ahány mű, annyiféle feldolgozás; ahány hős, annyi jellem, annyi típus.

Olyan hétköznapi, de mégis mélyen az emberi létezésbe ágyazott mozzanatokat ragadnak meg, amelyek asszociációk sorát indíthatják el a befogadóban. Fellelhető benne intrika, gyűlölet, kirekesztés és kirekesztettség, ellenségeskedés és megalázottság, egyszóval vegytisztán minden, ami az emberi jóságba vetett hit árnyoldalát képviseli. A minőségnek ezekben a játékokban igenis van szerepe. Az intenzív filmes hatások közös gondolkozásra, vélemények ütköztetésére bátorítja a nézőket.

Az így előcsalt gondolatokat többnyire kreatív alkotói formákkal – hang, fény, jelmezek - hozzák összhangba. Azokat a feszültségteli, vagy épp humorba oldott, netán érzelmes egyensúlyt keresik, amit a pillanat eredőjének lehet nevezni. 

A második évad szintén12 epizódból áll, melyben írói lenyomatát hagyta:

- Papolczy Péter – író; Othello/ Velence-Ciprus, csak oda
- Száraz Miklós György – író; János király/ Király János
- Forgách András - író, forgatókönyvíró, dramaturg, műfordító, egyetemi oktat – Antonius és Kleopátra/     TÓNI
- Szilágyi Eszter Anna – rendező – Téli rege/ Legbölcsebb az idő
- Kiss Csaba – rendező, drámaíró – Falstaff/ Falstaff halála
- Csurgó Csaba – író, forgatókönyvíró - Lóvátett lovagok/ Lóvátett lovagok
- Kovács Márton/ Fabacsovics Lili – dramaturg, író, fordító, Tévedések/ Syracusa/Epesus
- Egressy Zoltán – író, költő - A sziget tele van hangokkal
- Márton László – író, drámaíró, esszéista - Athéni Timón

és a sort zárja a Két veronai, Makrancos hölgy, Minden jó, ha vége jó.

Az epizódok megszokott fix eleme továbbra is a gipsz Shakespeare-fej és a középpontban mindig egy karakter vagy kulcsjelenet, mai viszonyok közé helyezi a szereplőket. Az átiratok sokféle hagyományban merítkeznek, felhasználva korunk újításait, ami a Shakespeare/37 filmjeiben új értelmet kapnak. Például, hogyan meneküljünk egy álomvilágba a realitás borzalmai elől, vagy Antonius története a magyar maffiavilágba helyezve, mely „snittben” Kováts Adélt is láthatjuk újra a filmvásznon. Az új epizódokban új műfaj, a zene és a kortástánc is belekeveredik. A Tévedések vígjátékában a Szakértők zenekar (Kovács Márton, Móser Ádám, és Gyulai Csaba) A Shakespeare műre komponált zenemve adja az alapját a filmnek. De választ keresnek a virtuális társulat állandó színészei Hirtling István és Porogi Ádám is, hogy mi történik, ha elárul a számodra legfontosabb barát? El lehet-e távozni az életből, ha már nem találod benne a helyedet?

A 17. századi történetek újragondolásából született epizódokat ismét Budapest egyedi helyszínein – Állatkert, Európa és Gróf Széchenyi hajó, Krak’n, Halászbástya, BMC próbaterme, Kiscelli Múzeum kriptája – forgatták, de Márton László Athéni Timon átdolgozásanak a Szabadkai Népszínház művészeivel a színház díszletraktára ad helyet, ily módon nincsenek épített díszletek. Különös képi és zenei világok találkoznak és utalnak egyben más, ismert filmes stílusokra.

Egy epizód továbbra is egy térben játszódik, viszont egyáltalán nincsenek merev korlátok, ezáltal is összemosódnak a műfajok. Ez az extrém helyzet megteremti a valódi együttműködést a színészek, az írók, a rendező és az operatőr között.

„Hihetetlen egymásrautaltságot követel ki magának, minden egyes forgatás. Fókusz, figyelem és fegyelem a szereplők, a helyszín, hang, fények, operatőr és producer között, hogy túléljük. – nevet - Igazi szellemi és inspirációs olvasztótégelyé változtatva ezáltal a teret és a benne résztvevő alkotókat.” (Magács László)

Az ikonikus Shakespeare alakokat most is elismert magyar művészek elevenítik meg, mint Antal D Csaba, Cserna Antal, Csiby Gergely, Csuja Imre, Dankó István, Elek Ferenc, Ember Márk, Ertl Zsombor, Fátyol Kamilla, Földes Tamás, Fullajtár Andrea, Gyulai Csaba, Györgyi Anna, Gyulai Csaba, Hartai Petra, Hirtling István, Jerger Balázs, Kiss Anna Gizella, Kocsis Gergely, Kocsis Pál, Kovács Márton, Kováts Adél, Móser Ádám, Mosolygó Sára, Ódor Kristóf, Peller Anna, Podlovics Laura, Porogi Ádám, Radnay Csilla, Szántó Balázs.

De a második évadban izgalmas co-produkciók is születtek. A Pesti Magyar Színiiskola 2. éves növendékei kutatják, hogyan tudnak szembeszállni a hatalommal; - Fekete Flóra, Jászay Dorina, Magos Fanni, Megyesi Pálma, Murányi Eszter, Nyitrai Hédi, Pintér Janka, Szatmári Alíz, Zováth Evelin, Kassay Marci, Kovács László, Szabó Bence, Gécsek Bendegúz, Tarján Lőrinc, Balogh Benjamin - valamint a határon túli Szabadkai Népszínház társulatával is találkozhatunk. - Pálfi Ervin, Pámer Csilla, Ralbovszki Csaba, Magyar Zsófia, Csernik Árpád, Kalmár Zsuzsa, Mezei Zoltán, G. Erdélyi Hermina.

A december 1-én megjelenő első „snitt”-et David Hamilton fotói inspirálták és teremtettek különös filmes világot Papolczy Péter Othelló átiratának, melyben kiderül mi elől menekül Desdemóna Othelló karjaiba.

Beköltözött a magas kultúra a SZESSÖN próbatermébe. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész mesélt a zenélés és az írás kapcsolatáról, hogy például Tinódi Lantos Sebestyén volt az első magyar slammer. Végül megpróbálkozott minden idők egyik legvitatottabb dobosának dobtémájával is.