Az Édeskettes hármasban musical bemutatójával búcsúztatja az évet a 6SZÍN

Szabó P. Szilveszter rendezésében, Földes Eszter és Peller Károly szereplésével mutatják be az Édeskettes hármasban musicalt az év utolsó napján a 6SZÍN-ben.

Szilveszteri dupla bemutatóra készül a 6SZÍN. A 2021. december 31-én délután 15 és este 19 órától bemutatásra kerülő Édeskettes hármasban című musicalt Földes Eszter és Peller Károly szereplésével, Galambos Attila nagyszerű fordításával, és Szabó P. Szilveszter rendezésében láthatja a közönség.

Az előadás szövegkönyvét jegyző Neil Simon az amerikai vígjáték frenetikus humorú mestere, a darab zeneszerzője, Marvin Hamlisch pedig az amerikai színpadi és filmzene számos díjjal kitüntetett briliáns alkotóművésze. A most bemutatásra kerülő musical e két világsztár  együttműködéséből született különlegesen szép, romantikus zenés  komédia. A titkuk: humor, lélekismeret, megindítóan gyöngéd érzelmesség.

A darab története szerint adott két nem könnyű ember: Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró, akik mindketten hivatásuk megszállottjai. Sonia korábbi párja láthatatlanul, de egyre agresszívebben közéjük furakodik. Így lesz a kétszemélyes játékból Édeskettes hármasban.

A produkció zenei vezetője Vecsei László, koreográfusa Szkáli Edina. A jelmezekért Böhm Katalin, a díszletért Michac Gábor, a fényekért Wéber Tamás felel.  A tánckarban Csongor Nóra, Gódor Bianka, Gyurcsok Buda és Tóth Mihály emeli az előadás fényét.

A színdarabot a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.