Búcsúzik az Erkel Színház

Ugyan január 1-jével a II. János Pál pápa téri teátrum üzemeltetését átadta a Magyar Állami Operaház, márciusig még három saját produkcióval búcsúzik az intézmény a gazdag múlttal rendelkező játszóhelytől.

Január 24-én és 28-án Verdi Traviatája látható Anger Ferenc 2016-os rendezésében. 24-én Sáfár Orsolya alakítja Violettát, partnere Boncsér Gergely lesz Alfredóként, míg 28-án Megyimórecz Ildikó debütál a szerepben Szappanos Tibor partnereként. Giorgio Germont-t Kálmándy Mihály alakítja, az előadásokat Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikus Zenekar német nyelvterületen is igen tevékeny vezető karmestere vezényli.

Március elején három alkalommal lesz látható Kacsóh Pongrác daljátéka, a János vitéz. 2023-ban Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeltük Szabó Máté friss rendezésével. A címszerepet Boncsér Gergely formálja meg, míg Iluska szerepében Brindás Boglárka debütál, az OPERA együtteseit Erdélyi Dániel vezényli.

Schönberg ritkán hallható monumentális drámai kantátája, a Gurre-dalok a posztromantika elementáris záródarabjának is tekinthető. A több mint 300 fős előadói apparátust felvonultató darab karmestere a világ vezető operaházainak keresett dirigense, Nánási Henrik, szólistái Szabóki Tünde, Schöck Atala, Kovácsházi István, Ujvári Gergely és Haja Zsolt, a narrátor Gulyás Dénes. A február 15-i hangverseny tekinthető az OPERA hivatalos búcsújának az Erkel Színháztól.