Függetlenek a Radnótiban

A Radnóti Tesla Labor második éve ad helyet független társulatoknak és produkcióknak. „Célunk, hogy a Radnóti közönségéhez eljuttassuk a magyarországi független előadások minőségi választékát, továbbá szeretnénk lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtani a kihívásokkal teli független szcénában dolgozó társulatoknak” – mondta korábban Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója. Az idei évad elején – szeptemberben és októberben - az alábbi független produkciókat láthatják a Teslában.

Az új, 2021|2022-es évadban a független társulatok sorában az első szeptember 15-én mutatkozott be.  Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregényből készített előadás, az EXIT generáció produkciója, mely a sértett ember lelkivilágát mutatja be aprólékosan. A lélek labirintusának mélyére igyekszik bevilágítani, „olyan kendőzetlenül beszél az emberi gyengeségekről, hogy a néző könnyedén tarthat önvizsgálatot” – mondják az alkotók. “A görög mitológia Aporia-nak nevezi a kiúttalanságot, ha valamely probléma feloldásához való eljutás lehetetlen. Mi ezzel szemben fogalmaztuk meg magunkat, mikor az EXIT nevet választottuk. Feladatunknak érezzük a kiút keresését, és erre a nagyszerű és igen nehéz útra invitáljuk közönségünket” – írják magukról a produkció létrehozói.

Szeptember 22-én, szerdán lesz az első budapesti előadása a Manna és a Szentendrei Teátrum produkciójának, az Árváknak. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszült félelemről és bizonytalanságról. A színpadon olyan színészekkel, mint a Junior Príma- és Soós Imre-díjas Molnár Áron, aki a napokban bemutatott Toxikoma című film, az “utóbbi évek egyik legzseniálisabb filmes alakítását nyújtó” főszereplője, a Junior Príma-díjas Lovas Rozi, aki 5 éve a Radnóti Színház társulatának tagja és a Jászai Mari-díjas Lengyel Tamás. Az előadást Horváth János Antal rendezte.

Igenek és nemek: egy nemzetközi premier és egy fesztiválsiker is helyet kap - az Őszi fesztivál keretében – a Radnóti Tesla Laborban. Szeptember 26-án kerül színpadra Fehér Ferenc: Schiele & Néder Panni: Mikor szeretkeztél utoljára egy hegy tetején? című előadása. Ez alkalommal két rendkívüli tehetségű, jórészt külföldön élő és alkotó fiatal magyar művész munkája látható egy estén. Összeköti őket, hogy mindkettő Németországban készült és elemi erővel tematizálja az identitással, a társadalmi nemekkel, a testképpel kapcsolatos kérdésfelvetéseket, mindezt komplex verbális és fizikai nyelvezettel.

A tünetegyüttes, a Tünet Együttes nagyon személyes és szubjektív történetét, a független előadóművészet tágabb kitekintésű krónikájába ágyazva viszi színre, öniróniával, megrendítő őszinteséggel adva látleletet a Magyarországon zajló folyamatokról, egy kis művészcsapat küzdelmeiről, a „független” lét nagy kérdéseiről, október 13-án, szerdán. „Szabó Réka táncos-matematikus társulatával együtt a jelen színházi élet legkülönösebb előadásait hozza létre, amelyekben más-más módon keveredik a tánc, a szöveg, a zene, a dráma és a humor. Nem foglalkozik műfaji határokkal, inkább a tágabban értelmezett nyelv érdekli” – írja Artner Szilvia Sisso, újságíró, kritikus.