Az évad elején mutatta be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a francia-bolgár származású Pavel Stantchev első színdarabját, az Egy éjszaka, két reggel címűt, amely a sztálini tisztogatások idején játszódik. A háromszereplős előadást Cseke Péter rendezte. A direktorral – többek között – arról beszélgettünk, a darabválasztásban szerepe volt-e annak is, hogy családilag érintett hasonló történetben, mit szeretne megmutatni a fiataloknak ezzel a művel, milyen gyakran tűzhető műsorra egy történelmi színmű egy népszínházban, valamint logisztikailag hogyan oldja meg, hogy a kecskeméti igazgatáson túl az Erkel Színháznak is művészeti vezetője. A beszélgetésből az is kiderülhet, kire gondolhat utódjaként.

– A darab eredeti címe az volt, hogy A zsiráfok reggel. Miért változtatták meg?
– Ez egy szép szimbólum a darabon belül. De úgy gondoltam, nem pontosan fedi le a történet zűrzavarát, nehézségeit. A zsiráfok reggel egy kicsit felhőtlenebb témát sugall, kiemelve a történetből egy álmot, amely amúgy nagyon is helyénvaló.

– Elmesélte a szerző, Pavel Stantchev, miért ezt a címet adta?
– Nem igazán, de azt hiszem, értem... A szerzőről csak annyit: Pavel Stantchev francia-bolgár származású, és főleg a médiából ismerhető, mivel 2019 és 2025 között Magyarországon a TV2 vezérigazgatója volt. Gyakorlatilag maga a cselekmény Kelet-Európában játszódik. Szándékosan úgy rendeztem meg, ne jelenjen meg benne, hogy Bulgáriában. Amikor először elolvastam, tudatosult bennem, hogy ugyanez szinte minden kelet-európai szocialista országban megtörtént. Az időpontja: 1949. december 17., egy éjszakáról szól a sztálini tisztogatások idején. A középpontjában Trajcso Kosztov bolgár kommunista politikus áll, aki abban az időben miniszterelnök-helyettes volt. Aktív szerepet játszott a bulgáriai kommunista hatalomátvételben, de a rapid felemelkedést koncepciós per és tragikus bukás követte. Az ő haláláról szól ez az éjszakai történet, amely belecsúszik a hajnalba. Van benne egy második reggel is, azaz egy szimbolikus reggel, amely egy távoli, gyönyörű egzotikus vidéken játszódik, ott bukkannak fel a zsiráfok. Ezért kapta eredetileg azt a címet.

– Szente Vajk ajánlotta a darabot a színház művészeti vezetésének. Ön azért választotta, mert családilag érintett hasonló történetben?
– Valóban Vajk ajánlotta, de folyamatosan mutatunk egymásnak színműveket, amelyekhez tervezett szereposztásokat is mellékelünk, mert a legfontosabb, hogy színészeknek keresünk darabokat. Hárman vezetjük művészileg a színházat, Vajk a főrendező, Kovács Lehel az igazgatóhelyettes és művészeti vezető. Gyakorlatilag mindenki olvassa a másik ajánlását. Ez a darab engem nagyon megérintett, mert – többek között – a barátságról, az odaadásról, az árulásról, a kétségbeesésről, a szerelemről, a nyitottságról, az elfogadásról és a kiszolgáltatottságról szól. Az csak hozzáad, hogy a nagybátyám hasonló módon halt meg.

– Ez mit jelent pontosan?
– Elég nehéz nekem erről beszélnem, de fiatalemberként csatlakozott az akkori szocialista eszmékhez, de aztán azok okozták a halálát, akik magukhoz ölelték. Halálra verték, belső vérzés miatt halt meg. Nem ismertem őt, de ez a családban egy megrázó történet.

– Kiderült, hogy ez miért történt vele?
– 1948-ban megkezdődtek a kelet-európai kommunista pártokon belüli tisztogatás elkészületei, amelynek megszervezésével Sztálin a rettegett állambiztonsági szervek vezetőjét, Beriját bízta meg. Így a forgatókönyvek a Szovjetunióból érkeztek minden kelet-európai országba.

– Teljes párhuzamot érez egyébként, ami Bulgáriában történt meg a magyar viszonyok között?
– Nem teljesen, de hasonló történt nálunk is. A sztálinizmus olyan korszak volt, amelyben a hatalom a saját híveit fordította egymás ellen. A darabban valós személyek szerepelnek, főleg Kosztov, a főszereplő, és szó esik egy költőről is, Vapcarov történetéről – de a mű természetesen fikció. Ráadásul furcsa módon, a szerző olyan különös dramaturgiai megoldást választott, hogy az egész tulajdonképpen az ex-miniszterelnök-helyettes álmában történik. Azon az éjszakán, amikor megölik őt. Szereplője még Liza, az író, aki egykori szerelme volt Kosztovnak és Gesev, az Állambiztonsági Hivatal korábbi elnöke, akit eltűntnek nyilvánítottak. Azt mondja: rezsimek, diktátorok jönnek és mennek, de a magafajta emberek maradnak. Gyakorlatilag 4 hónapja van bent Kosztov a börtönben. Többször hajnalonként viszik be, és verik meg, követelik tőle, ismerje be, hogy hibázott. Végül vallomást tesz, beismeri, hogy Tito és az angolok, illetve az amerikai hírszerzés szövetségeseként dolgozott Bulgáriában. Természetesen ebből egy szó sem igaz, de alá kell írnia, mert szinte halálra verték. Az utolsó szó jogán a tárgyalóteremben elmondja, sohasem állt semmilyen kémszervezet szolgálatában, sosem vett részt a Tito-klikk bűnös összeesküvéseiben, és mindig mélyen tisztelte a Szovjetuniót. Erre persze kiküldik a tárgyalásról, és meghozzák az ítéletet aszerint, ahogy ő az iratot aláírta. Nagyon fontos része volt a választásomnak, szerettem volna, ha a fiatalokhoz eljut annak az embertelen, borzalmas világnak a képe, amiben nagyszüleik, dédszüleik élték a mindennapjaikat.

– Nézik az előadást a fiatalok?
– Külön hangsúlyt helyezünk erre, és iskolákat hívunk.

– A szerző családjának szintén köze van a történethez. Beszéltek erről? Érez párhuzamot az ön nagybátyjának történetével?
– Stantchevéknál az anyai ág érintett, nálunk az édesapám bátyjáról volt szó. Ott is egy nagyon erőteljes édesapa volt, aki mellett fölnőtt, és csomó mindent elmesélt a fiának... Különben a szerző, akinek ez az első és eddig egyetlen darabja, Franciaországban él, külön nagy öröm, hogy Kecskemétre látogatott, megnézte az előadásunkat, és elragadtatással beszélt róla.

– A kecskeméti színháznak vegyes a repertoárja, egy történelmi darabbal mennyire elfogadó a közönség? Milyen gyakran bemutatható?
– Mivel úgy működünk, mint egy népszínház, ahol sokféle műfajban mutatunk be előadásokat, természetes, hogy vannak történelmi tárgyú produkcióink. Mint említettem, fontosnak is gondolom, hogy a fiatalokhoz eljusson annak az embertelen világnak a képe, amiben éltek a felmenőik. Hasonló előadásunk volt, amikor 2019-ben bemutattuk Schwajda György darabját, a Ballada a 301-es parcella bolondjáról címűt. Ő mert írni erről az embertelen világról, ami a kommunizmust jellemezte.

– Színészként játszott valaha hasonló előadásban?
– Több darabban is szerepeltem, ahol a zsarnokság, a szörnyűségek, a borzalmak, az embertelenség és igazságtalanság jelenik meg egy társadalomban.

– Sok vidéki színház panaszkodik arra, nem tudja elég hosszan játszani az előadásait, tízen-húszon előadást ér meg egy-egy bemutató, mert kicsi a város vagy kevesen járnak színházba. Önöknél ez hogy működik?
– Mi eléggé kivételezett helyzetben vagyunk, mert van 23 bérletünk, ami azt jelenti, hogy egy darab 23-szor biztosan lemegy a nagyszínházban. Jó pár produkciónk 50-nél több előadást megél, de volt az igazgatásom alatt egy rekorder is, azt 106 alkalommal játszottuk, egy prózai előadás, a Vacsora négyesben. De valóban, a Kecskeméti Nemzeti Színházban nehézség, hogy egy évadban van 13-15 bemutató, a következő évben azonban a közönség új bemutatókat szeretne látni. Persze akadnak nagy sikerű előadásaink, amelyeket muszáj továbbjátszanunk akár két-három évig. A nyomorultak musical például bőven 50 fölött járt, mikor levettük. Akkor mutattuk be, amikor az angolok a musical 25 éves premierjét ünnepelték, eljöttek hozzánk, megnézték a miénket, és azt mondták, Angliában sem volt olyan sikere, mint nálunk. Óriási volt az érdeklődés pár éve például a Terror című tárgyalótermi dráma iránt, amelyet a Kecskeméti Törvényszék dísztermében játszottunk. Most Járai Máté „emlékkönyvét”, a Marimamát nem tudjuk annyiszor játszani, amennyire ne fogyna el azonnal az összes jegy. Úgy érzem, éveken keresztül megy majd, mert ebben Máté a legendás nagymamájához, Törőcsik Marihoz fűződő kapcsolatáról vall.

– Az Egy éjszaka két reggel a Ruszt Stúdióban megy. Annak milyen jövőt lát?
– Fogalmam sincs, ezt mindig monitorozzuk... Minden hónapban átbeszéljük az előadások nézettségét, és bízom a szervezésünkben, amely kiváló szakemberekből áll. Amikor azt jelzik, már nincs további útja egy előadásnak, akkor levesszük. Ha pedig azt mondják, ezt még mindig szeretik a nézők, vigyük át a következő évadba, akkor hiszek nekik.

– Említette a beszélgetés elején, hogy tulajdonképpen a színház arculatát hárman határozzák meg Szente Vajkkal és Kovács Lehellel. Szente Vajk egy éve az Erkel Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, ahol önnek is vezető szerepe van. Hogyan tudja ezt a két vezetői munkát vinni? Ráadásul, nem is egy városban van a két színház.
– Művészeti igazgató vagyok az Erkel Színházban, és amikor megkaptam a megbízatást, akkor a miniszter úrral átbeszéltem: nehezen elképzelhető érzelmileg, hogy 18 év után egyik napról a másikra befejezzem a kecskeméti létezésemet. A pályázatom 2028. január 31-ig szól Kecskeméten. Kértem egy kis időt tőle, hogy megfelelően elbúcsúzhassak a társulattól és a várostól. Természetesen akkor már dolgoztam azon, ki legyen az utódom, ki az a kiválóság, aki ezt a színházi elképzelést vagy a láthatóan sikeres működést továbbviszi. Amikor megkaptam a lehetőséget az Erkelre, azt is kértem, nézzük meg, bírom-e a kettőt egyszerre. Örömmel mondom, bírom, logisztikából különben sem vagyok rossz. A két színház egymástól 47 percre van autóval, tehát bárhol valami akut gond lenne – szerencsére nem volt –, akkor egy órán belül érkezem. Nagyon örülök, hogy Kecskeméten ilyen klasszul működik a triumvirátus Vajkkal és Lehellel.

– Jól értem, hogy Kovács Lehel lenne az utódja Kecskeméten?
– Hogy ki lesz az utódom, az egy pályázaton derül majd ki.

----------------------------------------------------------------------------------

6 januári színházi bemutató, amelyet te is izgalmasnak tartasz majd

Bár rengeteg színházi bemutatót tartottak decemberben, januárra is maradt miből válogatni.

Tovább

Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!