10 dolog, amit lehet, hogy nem is tudtál a Terhes társaságról

Ugyanaz a Todd Phillips rendezte, aki a Jokert, Robert Downey Jr. saját bevallása szerint soha olyan pompásan nem érezte magát, mint ennek a vígjátéknak a forgatásán.

1. A Terhes társaságot sokan kritizálták amiatt, hogy az 1987-es Repülők, vonatok, automobilokat másolja. Amiben, valljuk be, van is valami, hiszen ugye miről is szól mindkét film? A Repülők, vonatok...-ban Neal Page, a sikeres reklámszakember (Steve Martin) New Yorkból Chicagóba igyekszik a családjához. Csakhogy nem kap jegyet az első osztályra, és a sors a kövér és idegesítő Del Griffith (John Candy) mellé sodorja. A hóvihar miatt útirányt kell változtatniuk, és ekkor kezdődik csak a valódi rémálom: Del elhatározza, hogy mindenáron segít Nealnek, miközben mindenféle közlekedési eszközt igénybe vesznek, hogy időben hazaérjen a családjához. A Terhes társaságban Peter Highman (Robert Downey Jr.) Atlantából repülne haza Los Angelesbe, hogy a felesége mellett lehessen a szülésnél. Balszerencséjére beleütközik a kövér és idegesítő Ethan Tremblaybe (Zach Galifianakis). Zajos párosukat nemcsak leszedik a gépről, de letiltják őket az összes járatról. Ethan számára felajánlja, hogy elviszi Petert autón Los Angelesbe. Az idő sürget, és Peter rááll a dologra, nem sejtve, milyen eszelős kalandok várnak rá.

Forrás: InterCom

 

2. A filmet ugyanaz a Todd Phillips rendezte, aki egy rakás díjat kapott a Jokerért. A Velencei Filmfesztiválon például a rangos Arany Oroszlánt is megkapta. Ő rendezte egyébként a Másnaposok 1-2-3-at is.

3. Todd Phillips lényegében terápiás célzattal forgatta le ezt a filmet. A 2009-es Másnaposok után valami könnyedebb vígjátékot akart készíteni, mielőtt ismét elszabadult volna a dilivonat a végül 2011-re elkészülő Másnaposok 2-ben.

4. Todd Phillipsnek a kutya a védjegye: egy fehér francia bulldogot szerepeltetett ebben a filmben és a 2009-es Másnaposokban is. Ám a két eb nem ugyanaz a bulldog, a Terhes társaságban az egyik executive producer, Scott Budnick kutyája szerepelt. 

Todd Phillips rendező Robert Downey Jr. és Zach Galifianakis társaságában érkezik meg a Warner Bros. Pictures promóciós előadására a 2010 márciusában Las Vegasban megrendezett Filmszínháztulajdonosok Nemzeti Egyesületének éves konferenciáján, ahol levetítették a Terhes társaságot is (fotó: Ethan Miller/Getty Images)

 

5. Robert Downey Jr. egyáltalán nem olyan az életben, mint a filmbéli karaktere. A decens Peter Highman saját bevallása szerint még sosem drogozott (vagy legalábbis ezt mondja Ethannek) Robert Downey Jr. viszont a Vasember előtti időkben szinte csak kábítószert reggelizett, amit alkohollal öblített le. Mára viszont már kigyógyult a függőségeiből.

6. Robert Downey Jr.-nak a saját bevallása szerint a Terhes társaságot volt a legkellemesebb leforgatni. Az Access Hollywood című moziműsornak nyilatkozta azt, hogy egész addigi karrierje során nem volt ennél pompásabb elfoglaltsága.

7. Sosem voltak ekkora hegyek Dallas környékén. A filmben számos jelenetben látható olyan útjelző tábla hatalmas hegyekkel a háttérben, amelyen a Dallas 36 mérföld felirat olvasható. A valóságban azonban Dallas százmérföldes körzetében egyáltalán nincsenek hegyek.

Forrás: InterCom

 

8. A filmben Ethan készít a népszerű Két pasi meg egy kicsi tévésorozatról szóló weboldalt. Ezt a honlapot viccből valóban elkészítették.

9. Alan Arkin játszotta Robert Downey Jr. filmbéli apját. De végül a jelenetei nem kerültek bele a végleges változatba.

10. Hét díjra jelölték a filmet, de végül egyet sem kapott meg. Jamie Foxx BET Awardsra volt esélyes legjobb színész kategóriában, Zach Galifianakis MTV Movie Awardsra, ez lehetett volna az IGN magazinnál a legjobb vígjáték, az oroszoknál pedig a legjobb külföldi vígjáték. Ezen kívül három Teen Choice-díjat húzhatott volna még be a film 2011-ben, de végül egyiket sem nyerte meg.