10 dolog, amit nem tudtál A mentalistáról

A mentalista – aki igazából csak nagyon-nagyon jó megfigyelő – sok PORT-olvasó kedvence, így mindig nagy öröm, ha adja a tévé a sorozatot. Hogy az öröm még nagyobb legyen, olvass el néhány érdekességet a forgatás kulisszái mögül!

1. Az ötödik évad legnagyobb részében a Grace Van Peltet alakító színésznő, Amanda Righetti várandós volt, de mivel ez sehogy sem passzolt volna a cselekménybe, a forgatókönyvírók nem írták bele a sztoriba. Az alkotók ehelyett olyan trükkökkel oldották meg a dolgot, hogy a karakter onnantól kezdve sosem ment terepre, hanem mindig a számítógépe mögött ült, általában alaposan besötétített szobában.

2. A Wayne Rigsbyt alakító színész, Owain Yeoman walesi, de ezt a tényt sokáig még a kollégái elől is sikeresen eltitkolta, olyan ügyesen elsajátította az amerikai akcentust. Ebből a szempontból még akkor is karakterben maradt, amikor a kamerák nem forogtak.

3. Finom utalásféleképpen Red Johnra, azaz Vörös Johnra, a sorozatgyilkosra, akire a címszereplő, Patrick Jane vadászik (mivel az megölte a családját), A mentalista majdnem mindegyik epizódjában feltűnik egy vörös hajú nő (az állandó szereplő, a már említett Grace Van Pelten kívül természetesen).


4. A Patrick egyik idejétmúlt becézése a Pink, a Jane pedig a John férfinév női verziója, így Patrick Jane, a főhős tulajdonképpen nemezise, Red John variációja. És még azt mondják, a tévés íróknak nincs semmi fantáziája!

5. A mentalistát, a címszereplő megszállottságához igazodva az említetteken kívül is át- meg átszövik a főgonoszra, azaz a vörös színre történő utalások. Az egyik ilyen például, hogy az állandóan teázó Patrick kedvenc teája a lapsang souchong, ami egy Kínából származó fekete tea. Kínaiul pedig a fekete teát úgy hívják, „hong cha”, ami szó szerint fordításban vörös teát jelent. Lehet, hogy kissé nyakatekert, de azért szép megoldás ez is!

6. A mentalista forgatása során több szereplő családtagját is bevonták a munkába. A már említett Owain Yeoman akkori felesége, Lucy Davis a széria 2. évadának 21., 18-5-4 című részében játszott egy Daphne Valiquette nevű karaktert, míg a Patrick Jane-t alakító Simon Bakernek a felesége, Rebecca Rigg (sajnos ők sincsenek már együtt), illetve lányuk, Stella Baker és fiuk, Claude Baker is szerepelt a sorozatban. (Rigg az A Dozen Red Roses című 2009-es, a 14 éves Claude a Red Sails in the Sunset című 2012-es, a 21 éves Stella pedig a The Greybar Hotel című 2014-es részben. Alant férj és feleség közös jelenetéből látható egy részlet.)


7. A mentalista több karakterének a neve is a hatvanas évekbeli The Fugitive című sorozatból származik (ennek a remake-je egyébként A szökevény című 1993-as Harrison Ford-mozi): Red John a széria félkarú férfijának a nevéből, azaz a fRED JOHNsonból rövidült, Kimball Cho pedig a címszereplő, Dr. Richard Kimble után lett elkeresztelve. A Madeleine Hightower nevű figura esete már kicsit összetettebb: ő a The Fugitive elején látható toronyházak után kapta a nevét.

8. Egy, a széria rajongóinak körében népszerű elmélet szerint Patrick Jane figuráját Sherlock Holmes karaktere inspirálta, hiszen ugyanolyan aprólékosan vizsgálja át a bűncselekmények helyszínét, és ugyanannyira nem kerüli el semmi a figyelmét. Ezenkívül csapatának tagjait is úgy mozgatja, akárcsak Holmes Doktor Watsont és Lestrade felügyelőt; ahogy Red John alakja a híres fiktív detektív ősellenségének, Moriarty professzornak feleltethető meg.

9. A mentalista alkotói a beszélő neveket is szerették, így a legtöbb epizódban az áldozat vagy a tettes neve utalt annak személyiségére is, lásd például a McTyranny, a Quick, a Just és az Unjust, azaz a zsarnok, a gyors, az igazságos és az igazságtalan jelentésű neveket.

10. Fentebb már szerepelt a sok-sok rejtett vagy kevésbé rejtett célzás Red Johnra. Az alkotók az utalások rendszerét azzal koronázták meg, hogy a 6. évad 8., Red John című részéig (a pilotot leszámítva) minden egyes epizód címébe beletették a vörös szót vagy valamilyen utalást rá (lásd: Paint it Red, Scarlet Fever, Russet Potatoes, Bloodshot stb. – itt böngészhetjük át az összes címet). SPOILER! Attól a résztől kezdve azonban, amikor Red Johnt elkapták, megtört a hagyomány, így a 6. évad 9. epizódjának már az a címe, hogy My Blue Heaven.


(via IMDb)