„Ismered Tedet?” Na és ezt a tíz érdekességet hallottad már róla és cimboráiról, illetve a velük a középpontban készült népszerű, tizenöt éve indult és öt éve zárult vígjátéksorozatról? Ha manapság a tévében már nem is kapcsolsz rájuk, cikkünket mindenképpen érdemes elolvasnod!
1. A Ted gyerekeit játszó Lyndsy Fonseca és David Henrie jeleneteit – amelyek végigkísérik az egész szériát, ahogy Ted elmeséli nekik, hogyan ismerkedett meg az édesanyjukkal – egytől egyig az első évad folyamán vették fel, hogy végig azonos maradjon a koruk, hiszen csak a többi karakter fölött jár el az idő, ők nem öregszenek meg egy „mesedélután” alatt.
2. A főszereplők közül háromnak is feltűnt a szerelme az Így jártam anyátokkal több epizódjában. A Lilyt alakító Alyson Hannigan férje, Alexis Denisof formálta meg Robin bemondótársát, Sandy Riverst; Cobie Smulders (Robin) férje, Taran Killam volt Blauman, Marshall egyik kollégája; Neil Patrick Harris (Barney) férje, David Burtka pedig Scootert, Lily ütődött ifjúkori szerelmét hozta.
3. A széria lezárultakor több szereplő is megtartott egy kis emléket a forgatásról. Josh Radnoré (Ted) lett a kék kürt, Neil Patrick Harris vitte haza a Taktikai könyvet és a banda MacLaren-beli boxát; a három sárga esernyő pedig Pamela Fryman rendezőhöz, illetve Craig Thomas és Carter Bays ötletgazdákhoz került.
4. Tedet a cselekmény folyamán 29 nővel láttuk randizni – egy másik statisztika szerint viszont legalább 65 azon nők száma, akikkel találkozott, csak nem az összes randevút mutatták meg a kisképernyőn, valamiről a karakter csak szóban számolt be.
5. Barney Stinson szerepét az Agymenőkből ismert Jim Parsons is megpróbálta megkaparintani. Robin Scherbatsky pedig majdnem Jennifer Love Hewitt lett – csak végül inkább a Szellemekkel suttogót választotta. Ted egyik legfontosabb barátnője, Stella Zinman szerepét pedig eredetileg Alicia Silverstone-ra osztották, csak állítólag amikor a színésznő meghallotta, hogy néhány epizódban Britney Spears fogja játszani a bőrgyógyászként dolgozó figura recepciósát, Abbyt, visszamondta a munkát, mert nem akarta, hogy a sztár hírneve elhomályosítsa a játékát.
6. A Tednek és barátainak szinte második otthonául szolgáló MacLaren's Pub az Így jártam anyátokkal egyik társproducere (egyúttal az egyik ötletgazda, Carter Bays asszisztense) után kapta a nevét, akit Carl MacLarennek hívnak. Az illető keresztnevét, a Carlt is átörökítették a műsorba, hiszen a MacLaren pultosának Carl volt a neve. Barney Stinson nevét pedig James Ellroy Szigorúan bizalmas című regényéből kölcsönözték: ugyanígy hívták a könyvben az egyik heroindealert.
7. A sorozat negyedik évada folyamán egyszerre lett terhes mindkét női főszereplő, Alyson Hannigan és Cobie Smulders is. Mivel az alkotók nem akarták, hogy a karakterek is teherbe essenek, nem írták bele a dolgot a forgatókönyvbe – ehelyett inkább olyan trükköket találtak ki a forgatás során, hogy a két színésznőt lazább, bővebb ruhákba öltöztették, vagy hogy valamilyen nagyobb tárgyat, például táskát kellett a hasuk elé tartaniuk. A legkreatívabb megoldás azonban minden bizonnyal az volt, amikor a sztori szerint Lily megnyert egy hotdogevő versenyt, és ettől megnőtt a hasa.
8. Mielőtt együtt szerepeltek volna az Így jártam anyátokkalban, Josh Radnor és Neil Patrick Harris játszottak együtt egy színpadi produkcióban is: John Robin Baitz The Paris Letter című 2004-es darabjában, amelyben szerelmespárt alakítottak, és mindkettejüknek volt meztelen jelenete benne.
9. Amikor még nem lehetett tudni, hány évadig fog tartani a széria, az írók úgy tervezték, hogy Victoria, a cukrászlány lesz a címbeli anya. Ebben az esetben a sorozat Claudia és Stuart esküvőjével zárult volna: ott találkozott Ted a lánnyal.
10. Nemrégiben fedezte fel egy filmes lap, hogy az Így jártam anyátokkal befejezését SPOILER! (hogy felesége és gyermekei anyja halála után Ted ismét összejön Robinnal) az alkotók már az első évadban leleplezték – vagy legalábbis elhelyeztek egy fontos nyomot. Az első évad utolsó előtti, Milk című részében ugyanis Ted egy társkereső ügynökséghez fordul, hogy keressék meg számára a tökéletesen hozzáillő nőt, akit a cég meg is talál: egy olyan lányt, aki basszusgitározik és a kedvenc regénye Gabriel García Márqueztől a Szerelem a kolera idején.
A könyvcím említése pedig fontos utalás volt a közönség számára. A Szerelem a kolera idején ugyanis Florentino Ariza és Fermina Daza meséje, akik fiatalon egymásba szeretnek, később azonban a lány másnak a felesége lesz, a férfiból pedig hírhedt szoknyavadász válik. A két ember szerelme azonban évtizedekkel később, Fermina férjének halála után mégis beteljesül – pontosan úgy, ahogy az az Így jártam anyátokkalban is történik. Minderről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
(via IMDb)