10 érdekesség a most kihirdetett Emmy-jelölésekről

Kedden bejelentették a tévés Oscarnak is nevezett Emmy-nominációkat, amelyek átadására majd szeptember 20-án kerül sor. De már most is volt meglepetés és csalódás is bőven!

1. Rekordot döntött a Netflix

A streamelős óriás ebben az évben nem kevesebb mint 160 jelölést zsebelt be – ezzel pedig megdöntötte a korábban az HBO által beállított 137-es rekordot. A Netflix ráadásul saját magát is túlszárnyalta, hiszen soha korábban nem nőtt még ennyivel egyik évről a másikra nominációinak a száma: 2016-ról 2017-re ugyanis harminchéttel, 2019-ről idénre viszont negyvenkettővel növelte a jelöléseit.

2. Meglepetésre a Watchmen kapta a legtöbb jelölést

Habár az Emmy hagyományosan nem ápol túl szívélyes viszonyt a szokatlan, formabontó alkotásokkal, sőt a sci-fi műfajával sem, idén a Watchmen című agyleolvasztós HBO széria érdemelte ki a legtöbb nominációt az összes sorozat közül: szám szerint huszonhatot. Legutóbb hét évvel ezelőtt történt, hogy egy limitált hosszúságú sorozatnak sikerült a legtöbb jelölést elvinnie – de az Amerikai Horror Story Asylum című évada akkor csak tizenhetet kapott.

3. Diadalmaskodtak a női rendezők

Ebben az évben a tévés rendezőnők is örülhetnek, hiszen soha korábban nem ismerték el őket ennyi nominációval. Jelölték Jessica Hobbsot A korona, Lesli Linka Glattert a Homeland, a néhai Lynn Sheltont a Little Fires Everywhere, Amy Sherman-Palladinót a The Marvelous Mrs. Maisel, Gail Mancusót a Modern család, Mimi Ledert a The Morning Show, Maria Schradert az Unorthodox, Steph Greent és Nicole Kassellt pedig a Watchmen egy-egy epizódjának a megrendezéséért.

4. A legidősebb jelölt 98 éves!

Norman Lear tévés forgatókönyvíró és producer egy nappal az Emmy-jelölések kihirdetése előtt, azaz július 27-én ünnepelte kilencvennyolcadik születésnapját. Tavaly Lear lett a tévétörténelem legidősebb Emmy-győztese: a legjobb szórakoztató műsor/élő különkiadás kategóriában nyert Live in Front of a Studio Audience: Norman Lear's 'All in the Family' and 'The Jeffersons' című műsorával. Idén ugyanebben a kategóriában jelölték, ugyanennek a programnak egy másik különkiadásával, a Live In Front of a Studio Audience: ‘All In The Family’ and ‘Good Times’ cíművel.

5. A legjobb színészeket hanyagolták

A Breaking Bad kiváló spin-offja/előzményszériája, a Better Call Saul ugyan kapott egy jelölést a legjobb drámai sorozat kategóriában, illetve a legjobb mellékszereplők között drámai sorozatban Giancarlo Esposito is versenyez, de nem nominálták az alkotás két sztárját, Bob Odenkirköt és Rhea Seehornt, akik pedig (főleg Seehorn) kiválóan teljesítettek a mű aktuális, ötödik évadában. A Better Call Saul színészeit az olyan új versenyzők sztárjai szorították ki, mint a The Morning Show vagy az Utódlás.

6. Elisabeth Moss is kiesett a pikszisből

A szolgálólány meséje sztárja évről évre stabil szereplője volt az Emmy-jelöléseknek, előtte pedig a Mad Men – Reklámőrültekkel volt versenyben többször is, idén azonban nem érdemelt nominációt a nyomasztó disztópia aktuális évadával; és ezt szó szerint kell érteni, mert Moss teljesítménye A szolgálólány meséje harmadik évadában nem volt olyan átütő, mint korábban.

The Mandalorian. Forrás: Lucasfilm / The Walt Disney Company

 

7. Örülhetnek a Star Wars-rajongók

A tavaly novemberben a Disney+-on debütált The Mandalorian több jelölést is kapott – Giancarlo Esposito vendégszereplői nominációja mellett ráadásul nem kis meglepetésre az igen nagy presztízst jelentő legjobb drámai sorozat kategóriájában is. Itt olyan vetélytársakkal kell megküzdenie, mint az Utódlás, az Ozark, A korona, a Better Call Saul, A szolgálólány meséje, a Stranger Things és a Megszállottak viadala.

8. Reese Witherspoon hoppon maradt

Reese Witherspoon mellőzése azért is meglepő (és a teljesítményeit figyelembe véve egyébként csalódást keltő is), mivel az elmúlt pár évben egyenesen betört a tévés piacra, így összesen három sorozattal is jelölhették volna. De a színésznő nem kapott nominációt sem a The Morning Show-ért, sem a Little Fires Everywhere-ért, sem a Hatalmas kis hazugságok második évadáért. A dolog pedig annál inkább elkeserítő lehet a sztár számára, mivel tőle eltérően a három szériából több kollégáját is jelölték valamely díjra.

9. Jennifer Aniston

Az egyik ilyen jelölt Jennifer Aniston, aki a The Morning Show-ban játszott együtt Witherspoonnal, és a legjobb színésznő drámai sorozatban kategóriában lehet esélye a győzelemre. Aniston jelölésének érdekessége, hogy ez az első drámai nominációja, korábban mindig komédiaszériával nominálták – legtöbbször természetesen a Jóbarátokkal, és 2002-ben el is vitte a legjobb színésznő díját a vígjátéksorozat kategóriában Rachel Green megformálásáért. Így ha a színésznő idén is nyer, nem kevesebb mint 18 év telne el két győzelme között.

10. Brad Pittet egy kétperces szerepért jelölték

Az Oscar-díjas sztár a legjobb vendégszereplő komédiasorozatban kategóriában lehet esélyes a győzelemre: ahogy arról annak idején mi is kiraktunk egy videót, Pitt a Saturday Night Live című humorműsor egyik szkeccsében szerepelt, amelyben „az amerikai Müller Cecíliát”, azaz Dr. Anthony Faucit formálta meg. A dolog érdekessége, hogy ez mindössze egy kétperces beugrás volt, mégis jelölést érdemelt vele – olyan kollégái riválisaként, mint Adam Driver vagy Eddie Murphy, akik az SNL egy-egy teljes adását vezényelték le műsorvezetőként.


Az Emmy-jelölések teljes listáját erre a linkre kattintva böngészhetjük át.


(via Independent, IndieWire)