10 váratlanul komoly sitcomjelenet

Amikor betör a valóság a konzervkacajok közé.

A sitcomok, vagyis a szituációs komédiák a könnyed kikapcsolódásról szólnak, a 10 másodpercenként felharsanó nevetés jelzi is, hogy itt semmit nem érdemes nagyon komolyan venni. Épp ezért hathat sokkolóan, amikor hirtelen mégis elkomorodik a hangulat egy-egy jelenet erejéig. Ez nem sűrűn fordul elő, de azért találunk rá példát.

10. Amikor Monica és Richard szakítottak a Jóbarátokban


Nagy volt a szerelem, de amikor Richard bevallotta Monicának, hogy ő már nem akar gyereket vállalni, egyértelművé vált, hogy nincs jövője a kapcsolatnak. Erre akkor jöttek rá, amikor Barry és Mindy esküvőjén lassúztak, és amikor Monica megkérdezte, hogy „most akkor mit csinálunk”, Richard csak annyit válaszolt, hogy

Táncolunk.”


9. Amikor kiderül az igazság az Így jártam anyátokkal végén


A rajongók közel egy évtizedet vártak rá, hogy kiderüljön az igazság, azaz, hogy ki a főhős, Ted gyerekeinek anyja,

a nagy megfejtés pedig az lett, hogy SPOILER! igazából már hat éve halott.

Erre garantáltan nem számított senki, és a nézők nem is örültek a csavarnak, a többség utálta ezt a finálét, hiába magyarázkodtak az alkotók.

 

8. Amikor Phoebe elbúcsúzik a kisbabáitól a Jóbarátokban


Phoebe tisztában volt vele, hogy mit vállal, amikor béranyának áll: tudta, hogy le kell majd mondania a gyerekekről, de ettől még semmivel sem lett könnyebb a búcsú. 

Szívszorító a pillanat, amikor a hármas ikrekre néz és elsírja magát.

 

7. Amikor Marshall apja meghal az Így jártam anyátokkalban


Az egész epizód alatt fut egy számláló, ami 50-től számol vissza 1-ig, és ekkor még az hihetjük, hogy Lily terhességéhez kapcsolódik a várakozás. A végén derül csak ki, hogy Lilynek valójában egy rossz hírt kell közölnie Marshall-lal: azt, hogy elhunyt az apja. Jason Segel is ekkor tudta meg a hírt,

a színésznek ugyanis nem mutatták meg a forgatókönyvnek ezt a részét, hogy őszintébb legyen a reakciója.

6. Amikor bekerült a rasszizmus a Kaliforniába jöttembe


Will Smith sikersorozatának első évadában a nézők nemcsak abból kaphattak ízelítőt, hogy milyen lehet egy Bel-Air-i villában élni, de abból is, hogy

mivel kell szembenézniük az afroamerikaiaknak egy rendőri igazoltatás során.

A sztori szerint Willt és Carltont megállítják az egyenruhások, és le is tartóztatják őket, mert azt feltételezik, hogy ellopták az autót.

5. Amikor Howard anyja meghal az Agymenőkben


Howard éveken át viccelődött azzal, hogy bárcsak meghalna az anyja, mert akkor végre békében élhetne, de amikor tényleg megtörtént, természetesen nem bontott pezsgőt, sőt. A jelenetet azt tette még szomorúbbá, hogy tudtuk:

a karaktert alakító színésznő, Carol Ann Susi valóban elhunyt.

 

4. Amikor a Jóbarátokban Monica és Chandler megtudják, hogy nem lehet gyerekük


A páros hónapokon át próbálkozott, míg kiderült, hogy orvosi okokból Monica nem tud teherbe esni. Megrázó pillanat volt ez a hősök számára,

és fájdalmukat az a több millió néző is át tudta érezni a képernyők előtt, akik hasonló problémával küzdenek.

3. Amikor Mac táncol a Felhőtlen Philadelphiában


Mac a 13. évadban

coming outolt homofób apjának,

ami önmagában is erős pillanat, de utána még teljesen váratlanul előad egy ötperces kortárs táncdarabot is.

 

2. Amikor Amy elmeséli Jake-nek a Brooklyn 99 – Nemszázas körzetben, hogyan zaklatták szexuálisan

A Brooklyn 99 elég komolytalan sorozat, tele infantilisnál infantilisebb szereplőkkel, de néha még ide is bekerülnek fajsúlyos témák.

Ilyen volt például, amikor Amy részletesen elmesélte Jake-nek, hogyan zaklatták.

1. Amikor gyerekeket molesztálnak a Diff’rent Strokesban

Az 1978 és 1986 közt futott Diff'rent Strokes egy olyan manhattani családról szólt, akik örökbe fogadták néhai fekete bejárónőjük két gyerekét. A kacagtató epizódok közt volt egy kakukktojás, amelyben egy pedofil környékezi meg a gyerekeket, obszcén fotókat mutogat nekik és le is fényképezi őket meztelenül – utóbbit szerencsére nem látjuk. Az epizód üzenete fontos volt, csak kár, hogy még ebben sem tudtak lemondani az idióta konzervkacajról, amitől egészen bizarrá válik az élmény.

Via: Crafty.Diply