15 dolog, amit nem tudtál a Mad Max: A harag útjáról

George Miller hetvenévesen bombaerős akciófilmet tett le az asztalra, amit ma este a tévében is megnézhetünk. Ennek örömére összeszedtünk néhány érdekességet a forgatásról.

1. A Mad Max: A harag útját Margaret Sixel, George Miller felesége vágta meg, és csak az három hónapba telt, hogy végignézze a 470 órányi felvett anyagot. Bár Sixel korábban sosem vágott akciófilmet, Miller azzal magyarázta a választást, hogy ha egy férfi vágta volna, akkor olyan lett volna, mint az összes többi mai akciófilm. Végül öt másik kategória mellett a vágásért is Oscart kapott a film, aminek a története is nagy hangsúlyt helyez a női karakterekre.

 

 

2. A filmben látható effektek több mint nyolcvan százaléka nem számítógépes trükk, hanem valódi kaszkadőrmunka, és természetesen a gyilkos sivatagi járgányokat is megépítették a forgatáshoz. Ennek köszönhető, hogy az ember szinte érzi a sivatagban száguldó vasak súlyát. Charlize Theron karját persze utómunkával tüntették el, és számítógépes effektekkel turbózták fel a tájat, az eget, és azzal sokszorozták meg a tömegjelenetekben a statisztákat.


 

3. A lángszórós gitáros egy híres ausztrál zenész, Sean Hape, aki Iota néven ismert. Egy interjúban elmesélte, hogy a gitár majdnem 60 kilós volt, és valódi lángokat lövellt magából, amit ő szabályozott.

 

 

4. Tom Hardy dzsekije annak a kabátnak a mása, amit Mel Gibson az eredeti trilógia utolsó két filmjében hordott.

 

5. Tom Hardy a film bemutatója után nyilvánosan bocsánatot kért a rendezőtől, amiért megnehezítette a dolgát a forgatáson. A színész ugyanis a helyszínen sokszor nem értette, hogy mit miért csinálnak a homokban, és ez frusztrálttá tette. “Sajnálom, hogy ilyen rövidlátó voltam” - mondta. Hasonló élményekről számolt be Charlize Theron is, aki a forgatás alatt annyira el volt veszve, hogy egy ponton megkérdezte George Millertől, hogy tudja-e, mit csinál. Amikor aztán megnézte a kész filmet, az messze túlszárnyalta minden várakozását.

 

6. Tom Hardynak eltört az orra a forgatás alatt, mikor Charlize Theron orrba vágta a nem létező kezével. Mivel a színésznő a filmben félkarú, egy zöld borítást kapott a karjára, hogy az utómunkában könnyen el tudják tüntetni az egészet, és ezzel okozott sérülést.

 

 

7. A Mad Max 21. századi folytatását rengeteg esemény késleltette. Az eredeti tervek szerint Mel Gibsonnal forgattak volna, de akkor jött 2011. szeptember 11., és a dollár zuhanása miatt elcsúszott a költségvetés, így Miller inkább a Táncoló talpakkal foglalkozott. Néhány évvel később Namíbiában kezdtek volna, de az ország nem volt biztonságos, ráadásul Irakban kitört a háború. Közben Gibson helyett Heath Ledgerben kezdtek gondolkozni, de a színész egy évvel később, 29 évesen meghalt. Végül 2011-ben Ausztráliában akartak elkezdeni forgatni Tom Hardyval, csakhogy egy váratlan eső miatt kivirágzott a sivatag, így végül Namíbiában kötöttek ki, ahogy eredetileg is tervezték.

 

8. Halhatlan Joe elvakult hívei krómszínű sprével fújják be a nyelvüket, mielőtt harcba indulnának, és ez elég durva látvány, de csodálatosan illik ebbe az autóközpontú, bizarr apokaliptikus világba. A színészek természetesen nem valami autófényezőt fújtak magukra, hanem cukrászatokban használt fújható ételfestéket. A Halhatlan Joe Joe-t játszó színész azt is elárulta, hogy ennek a sztoriban nemcsak rituális jelentősége van, hanem ezzel egy olyan drogot juttatnak a szervezetükbe, amitől még nagyobb erővel dobják be magukat a küzdelembe, hogy akár az életük árán is megtegyék, amit a vezetőjük követel.

 

9. Tom Hardy azt mesélte, hogy egyszer leült Mel Gibsonnal ebédelni, hogy átbeszélje vele, hogy ő veszi át tőle az ikonikus szerepet. Hardy szerint Mel Gibson teljesen nyitott volt, és áldását adta Hardyra.

 

 

10. Később Mel Gibson is elment a cannes-i filmfesztiválra, ahol versenyen kívül mutatták be a filmet, és a rendező mellett ült a vetítés alatt. “Rég nem láttuk egymást - mesélte George Miller. - Mel olyan ember, aki nem tud hazudni, és egyszercsak elkezdett kuncogni a film alatt. Ez a kuncogás már ismerős volt régről. Aztán tovább nevetgélt, és egy idő után elkezdett oldalba bökdösni a könyökével.”

 

11. A Mad Max negyedik része nem egy értelmiségi okoskodás, és annyira erősen épít a látványra és az akcióra, hogy a férfi főszereplőnek összesen 52 sornyi szövege van az egész filmben a Tom Hardy-s hörgéseket nem számítva.

 

 

12. George Miller nem is a forgatókönyvvel kezdte a film előkészítését, ahogy az szokás, hanem először a storyboardot rajzolta meg öt grafikus segítségével. Később azt mondta, hogy azt szerette volna, hogy a filmet akár felirat nélkül is megértsék Japánban.

 

13. A Mad Maxet az Esőember és az Angol beteg operatőre fényképezte. A 76 éves John Seale csak ennek a filmnek a kedvéért szakította meg a gondtalan nyugdíjas életét, és meg is kapta érte az ötödik Oscar-jelölését. Maga a rendező kereken 70 éves volt, amikor a filmet bemutatták.

 

14. Halhatlan Joe járgányát, a Gigahorse-t a filmhez építették meg teljesen a semmiből, és valóban működött. Az 1200 lóerős gép 120 kilométer per órával tudott menni, és a benne bőgő dupla V8-as motorok hangját kilométerekről lehetett hallani.

 

 

15. A filmben nagyjából 150 kaszkadőr dolgozott, köztük olimpiai sportolók és a Cirque du Soleil társulatának tagjai.