3+3 fergeteges sztori a Három kívánságról és a mindent elintéző Tibi bácsiról

Dévényi Tibor népszerű tévés showjának Tibi elintézi lett volna az eredeti címe, de ezt megfúrta a Magyar Televízió. A nézők imádták, a kritikusok viszont gyűlölték, és rendre felhánytorgatták, hogy miért kell olyan hírhedt éjszakai mulatókban nappal gyerekműsort forgatni, mint a Maxim Varieté és a Moulin Rouge.

1. Dévényi egész életében arra készült, hogy gyerekműsort vezessen a tévében

Dévényi Tibor már 1965-ben feltűnt a képernyőn a Ki mit tud?-ban: Benedek Miklóssal és Vallai Péterrel adott elő tévéhíradó-paródiákat. Kisebb kacskaringók után, veterán rádiósként és lemezlovasként a '80-as évek elején tért vissza a Magyar Televízióba, ahol először a Tízen Túliak Társaságában kapott lehetőséget „Dévényi-discót” csinálni, majd jött A popzene műhelyei, amelynek Horváth Tünde volt a szerkesztője.

A Magyar Rádió stúdiója, Dévényi Tibor lemezlovas és Komjáthy György zenei szerkesztő a Csak fiataloknak! című műsor felvételén, 1975-ben (forrás: Fortepan / Szalay Zoltán)

 

Dévényi a Három kívánság című önéletrajzi a könyvében kedélyes nosztalgiázással eleveníti fel, hogy pont Horváth Tünde volt az a vezető beosztású tévés, aki felvetette neki, hogy „kellene készíteni egy kívánságműsort, ami nem olyan, mint az önök kérték”, hanem egy kifejezetten gyerekeknek szóló, látványos és érdekes show. Ez egybevágott a népszerű lemezlovas régóta dédelgetett saját elképzeléseivel is: ő ugyanis már 1975-ben, amikor kint járt Nagy-Britanniában, arról faggatta ottani kollégáit, hogy mit szoktak csinálni a „kiöregedett disc jockey-k”, amire az volt a válasz, hogy „children show-t”. Így aztán meg is nézte azon nyomban Jimmy Savile, Tony Blackborn meg a többi korabeli ünnepelt angol tévésztár gyerekműsorát, és elraktározta az agyában az ott látottakat. Horváth Tünde felkérése után

Dévényinek saját bevallása szerint egyik éjjel az ágyban forgolódva jutott eszébe a kolosszális ötlet,

amit azon nyomban fel is vázolt a félálomban szendergő feleségének, az énekes-táncos Szabó Katinak:

Megvan a kívánságműsor ötlete! Képzeld el, ha egy olyan kívánságműsort találnék ki, ahol a gyerekek fantasztikus vágyait teljesítik! Ha egy gyerek elefánton akar iskolába menni, teljesítem. Ha focizni akar Maradonával, teljesítem.

Bár a Magyar Televízióban először mosolyogva fogadták a műsor ötletét, kételkedve abban, hogy Dévényi el tudja-e egyáltalán intézni az elefántot és a focizást Maradonával, végül zöld utat kapott a projekt: próba szerencse alapon 1985-ben, gyereknapon adásba kerülhetett az első Három kívánság-epizód.

 

2. Eredetileg Tibi  elintézi lett volna a Három kívánság címe

Dévényi így ír a névadásról az önéletrajzi könyvében:

Azt akartam, hogy a »Tibi« fogalom legyen, a gyerekek írjanak nekem, hogy »helló Tibi, intézd el nekem, hogy ma a nagymamának ide jöjjön és énekeljen egy dalt«. Vagy »Tibi, intézd el nekem, hogy ma a Neotonnal menjek iskolába, és énekeljenek nekem magyarórán«.

A Magyar Televízió vezetősége azonban nem egyezett bele ebbe, mert „túlságosan exhibicionista, egoista címnek” tartották a Tibi elintézit. Azt akarták, hogy a műsor címe a gyerekek „fantasztikus álmaira, vágyaira” utaljon,  és mivel a három kívánság teljesítése egy ismert népmesei elem, ez a munkacím lett végül a végleges.

A Három kívánság zenéje bakelitlemezen is megjelent 1985-ben (forrás: discogs.com)

 

3. A szakma ízekre szedte, a közönség imádta

A legelső, másfél órás Három kívánsághoz Dévényi Tibor egy igazi all star csapatot verbuvált össze a hazai hírességekből. A műsorba bekerülő gyerekek találkozhattak többek között Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal, balettozhattak Keve Gábor Kossuth-díjas táncos-koreográfussal, valamint karateleckéket vehettek Görbe Nórától, aki ekkor épp a népszerűsége csúcsán volt a Linda sorozatnak köszönhetően. A tévékritikusok azonban nem bántak kesztyűs kézzel Dévényivel:

volt, aki felhánytorgatta neki, hogy „tévútra viszi a gyerekeket, akik így azt hiszik, minden kívánságuk teljesülhet”, másvalaki azt írta, „ez nem is műsorvezetés, hanem egy undorító, hízásra hajlamos ember rikácsolása”.

Az MTV gyerekosztályának vezetősége sem akart rögtön folytatást, mivel úgy voltak vele, hogy a második részt elég lesz a következő évi gyereknapon elkészíteni. A gyerekműsorokért felelős É. Szabó Márta (az ő nevéhez kötődik többek között a Cimbora című ifjúsági magazin is) Dévényi visszaemlékezése szerint „érezte, nagyon jó, hogy van neki ez a műsor”, ugyanakkor „elementáris gyűlölettel viseltetett” iránta. A lemezlovas egy emlékezetes purparlét is leírt a könyvében:

...mielőtt adásba kerül egy műsor, el kell, hogy fogadják, a felelős vezető alá kell, hogy írja. [É. Szabó Márta] megfogta a kazettát, kidobta a folyosóra, és odakiáltott a gyártásvezetőnek, hogy »Vidd már innen ezt a szemetet!«
A legelső, gyereknapi Három kívánság-epizód felvétele 1985-ben, a Thermal Hotelban. Középen Dévényi Tibor műsorvezető, a riportalany Geiger György trombitaművész (forrás: Fortepan / Szalay Béla)

 

4. Éjszakai lokálokban készült az ország legnépszerűbb gyerekműsora

Az első adást Dévényi Tibor és a csapata még a margitszigeti Thermal Szállóban vette fel, de onnan viszonylag hamar átköltöztek a híres-hírhedt pesti éjszakai mulatókba, így sokáig az Akácfa utcai Maxim Varieté és a Nagymező utcai Moulin Rouge lettek a fix forgatási helyszínek. Ezt a furcsa ellentmondást a lemezlovas így magyarázta meg a könyvében:

Ahol éjszaka műsor volt, másnap délelőtt lehetett gyerekműsort készíteni, hiszen jó kis színpad, jó megvilágítás, kulturált környezet volt. Ezért nagyon sok kritika ért később, hogy én éjszakai lokálokba viszem a gyerekműsort. De ha az ember egy színpadot feldíszített, akkor tulajdonképpen bármi lehetett belőle, hiszen egy nagy színházban is egyik nap a Bánk bán megy, másik nap a My Fair Lady, mindegyikhez más díszlet kell, más hangulat.
A maxim Varieté és a Moulin Rouge reklámplakátjai (forrás: Retronom.hu / Pulzar.hu)

 

5. Anno majdnem kútba esett a nagy találkozás a brazil focilegendával

1986-ban egy igazi világklasszis érkezett Magyarországra: „Tibi bácsi elintézte”, hogy a mexikói vb-re készülő brazil válogatott akkori csapatkapitánya, generációk példaképe, minden idők egyik legjobb középpályása, Sócrates rúgjon pár tizenegyest a Népstadionban három magyar kisfiúnak, akiknek ez volt a kívánságuk. Csakhogy a sztárfocista lesérült, így az utolsó pillanatig úgy volt, hogy a nagy találkozó végül mégsem fog összejönni... 

...rettentően el voltam keseredve. A kisfiú is, akinek már könnybe lábadt a szeme, hiszen egy csomó ajándékot, csecsebecsét is hozott Sócratesnek, és mégsem teljesülhet a kívánsága.

Dévényi a könyvben részletesen elmeséli, hogy a helyzetet végül azzal a trükkel sikerült megoldania, hogy rutinosan mindig összebarátkozott a pályafutása során a nemzetközi szupersztárok tolmácsaival. Rajtuk keresztül ugyanis sokszor olyan dolgokat is el tudott intézni, amiket a hivatalos csatornákon lehetetlenség volt.

...a portugál követségről egy nagyon kedves fiatalember volt a tolmácsom, akivel már régebben, egy brazil utam kapcsán ismerkedtem meg. Azt mondtam neki, hogy mivel a szállodai szobájában fekszik Sócrates, menjünk fel, és megpróbálom meggyőzni.

A tolmács erre azt válaszolta, hogy nagyon szívesen segít, de szerinte ez most egy olyan helyzet, ahol már nem nagyon lehet mit tenni, Sócrates tuti nem fog pályára lépni aznap.

Felmentünk, Sócrates joggingban feküdt az ágyon és olvasott. (...) amikor odaértem a mesélésben, hogy a kisfiú itt áll könnyes szemmel a szálloda előtt, és várja, hogy egy óra múlva a pályán találkozzanak, azt mondta: »Mivel nekem is van két gyerekem, átérzem a dolgot. Megbeszélem a csapat vezetőjével, és 90 százalék, hogy teljesíteni fogom a kívánságotokat.« Nagyon vert a szívem, hiszen néhány perc múlva indult a csapat busszal a Népstadionba. És a 10 százalék is ott lebegett...

Ami ezután történt, arról túlzás nélkül kijelenthető, hogy tévétörténelem: Sócrates betartotta az ígéretét, és fájós lábbal is elment tizenegyeseket rúgni a gyerekeknek a Népstadionba. Az érkezésének úgy megörültek a pályán lévő brazil tévések, hogy 5-6 értékes perc is eltelt, mire Dévényi és az MTV stábja rendezni tudták a soraikat (a lenti videóban látszik is egy vágás a közvetítésben), és kiimádkozták a kamerák gyűrűjéből a sztárfocistát, hiszen ugye nem a dél-amerikaiaknak, hanem a Három kívánságnak volt beígérve az exkluzív anyag. 

 

6. Tízezrével özönlöttek a gyerekek levelei, mégis el akarták kaszálni a műsort

Hiába dúltak-fúltak a Dévényit becsmérlő kritikusok és a tévés kollégák, a Három kívánság igen hamar nagyon népszerű lett a gyerekek körében. A lemezlovas visszaemlékezése szerint

az első adás után 500 levelet írtak neki, a második rész után 1000 levél jött, a harmadik epizód után pedig már rendszeres volt, hogy tízezrével özönlöttek a kívánságok az MTV-be.

A kulisszák mögött azonban nem egyszer ádáz intrika és hatalmi harc robbant ki a Magyar Televízióban a Három kívánság miatt. Dévényi szerint egy idő után eljött az a pont, hogy „nem lehetett tovább folytatni”: elvették a műsort a tévé gyerekosztályától. Szerencsére pont ekkoriban indult el a szombatonként jelentkező Hétvége magazin. Ennek akkor Horvát János volt a vezetője, aki egy időre felkarolta Három kívánságot.

A műsor a rendszerváltás után a Magyar Televízió falain belül is dúló ádáz politikai csatározások középpontjába került: hol a szórakoztató műsorok főosztályáról neveztek ki új főnököt Dévényi fölé, hol visszakerült a produkció a gyerekosztályra. A '90-es évek elején például egyszer maga Vitray Tamás mentette meg a Három kívánságot azzal, hogy intendánsként befogadta a műsort a 2-es csatornán – erre Dévényi a mai napig hálás szívvel emlékszik vissza.

 

Ha ugyanis Vitray akkor nem segít, könynen lehet, hogy Tibi bácsi sosem hozza el a magyar gyerekeknek a palacsintát evő Scooter együttest és a Trabanttal furikázó David Hasselhoffot!

Jóllehet, ma már ezekre a jelenetekre úgy emlékeznek sokan vissza, mint a Három kívánság legpusztítóbb pillanatai, azért mégiscsak (trash)kultúrtörténeti gyöngyszemekké nemesedtek, amiken még 25 évvel később is jókat nevetünk, ha újra és újra visszanézzük.

Gretyüésün, Dévid Hesszelhoff! A Három kívánság legpusztítóbb pillanatai

A Három kívánság a mai napig sztenderd beszédtéma a 30-as, 40-es korosztály körében, jóllehet ezen dialógusokat nem annyira a nosztalgia, mint inkább a válogatott traumák kibeszélése iránti vágy generálja. Ami nem csoda, hiszen ez a műsor az volt anno a gyermeki pszichének, mint ami a Dunakavics nagyanyánk műfogsorának.

Tovább