40 évvel ezelőtt, 1982. november 30.-án indult el a Magyar Televízió első teletext adása, az akkor még bonyolultnak számító technikai követelmények miatt nem az MTV Szabadság téri székházából, hanem a Magyar Távirati Iroda Naphegy téri épületéből. A magyar teletext nem volt más, mint a híres-neves Képújság, „az internet előtti kor internete”, ablak a jelenből a futurisztikus jövőbe, elvégre itt már nem papír alapon olvashattuk Magyarország és a nagyvilág legfrissebb híreit, hanem egy képernyőn keresztül – pont ahogy manapság. Menczel János tévés szerkesztő visszaemlékezése szerint

eredetileg 1982. december 1-én indult volna az első adás, de az a nap pont szerdára esett,

ezért előre hozták a startot keddre, hogy a hétfői adásszünet (akkoriban bizony még volt ilyen, 1989-ben szűnt csak meg) után, az első munkanapon már rögtön bemutatkozhasson az új technológia.

Tévében olvasható hírek 5 percben

Kezdetben persze kizárólag olyan sorrendben olvashattuk a híreket, ahogyan azokat a szerkesztők előzetesen összeállították, és csakis abban azokban az időpontokban, amikor épp a Képújság volt műsoron a tévében. Ez jellemzően három alkalommal történt meg egy nap:

• reggel 9-kor,
• kora délután
• és késő este 11-kor.

Ez itt például az 1988-as esztendő 52. heti Rádió- és Televízióújságjának szkennelt változata az MTVA Archívumból (a lap 1957-től 2018 januárjáig jelent meg), ahol jól látható, hogy reggel és délután is volt Képújság 5-5 percben. Az esti blokkot viszont már elsodorta a Szilveszter háromtól háromig címmel futó, egész napos poénmaraton és dínomdánom:

A pixeles betűkkel kiírt hírcsokor jellemzően a legfontosabb kül- és belpolitikai eseményekkel indított. Ezután jöttek a sporthírek és az autópálya-információk, de az aznapi időjárás, az esti film címe vagy az aktuális moziműsor is elérhető volt mindazoknak, akiket esetleg nemcsak az MSZMP KB kétnapos tanácskozásának témája, vagy a puskaporos közel-keleti helyzet érdekelt a '80-as években.

Gyerekként mindig megbabonázva néztem a Képújságot a panellakásunk nagyszobájában – a családi legendárium szerint 4 évesen úgy tanultam meg magamtól olvasni, hogy örökké a tévéképernyőt bökdösve kérdezgettem: „Ez milyen betű? És ez? Hát ez?”

De imádtam a műsor jellegzetes dallamú, klimpírozó kísérőzenéit is, máig itt cseng mindegyik a fülemben. Persze akkoriban még nem is sejtettem, hogy a Képújság legmeditatívabb muzsikája pont az Amerikában nagy karriert befutó magyar dzsesszgitáros, Szabó Gábor Country Illusion című száma volt, az 1970-es Magical Connection című albumról.

Volt egy másik dallam is, amelyik örökre beleégett ám a hallójárataimba, és sokszor még ma is dallamtapadást okoz, ha szóba kerül a Képújság. Ez pedig nem más, mint Tim Rinewick két száma, a Margarita és a Cuba Libre – csak egybegyúrva. Mindkettő a csupa koktélokról elnevezett számokat tartalmazó, Sunshine & Cockail című 1986-os lemezről való (Renwick egyébként az egyik legtehetségesebb ma is élő brit gitárlegenda, aki fénykorában Eric Clapton, David Bowie, Mike Oldfield és a Pink Floyd session zenésze volt).

Nekem már nem rémlett, hogy volt egy harmadik Tim Rinewick-szám is, a de retrórajongók több fórumon és YouTube-kommentben is megemlítik, hogy egy másik „koktélzene”, a White Lady is felcsendült a Mestertől a Képújság alatt.

Na de mi is ez a teletext technológia, amin a Képújság alapult?

A teletext lényegében egy televíziós szolgáltatás, amelyet hírek és egyéb szövegek megjelenítésére használnak, de alkalmas a tévéműsorok feliratozására is. Az első teletext szolgáltatást a BBC indította el 1974. szeptember 23-án (ez volt a Ceefax), jóllehet, magát a technológiát, ami a tévéadást sugárzó jel használaton kívüli sávját kihasználva szöveges információkat küld a képernyőkre, akkor már két éve tesztelték.

A forradalmi technológia népszerűsítése érdekében a BBC külön ismeretterjesztő kisfilmeket is sugárzott a teletext működési elvéről és mindennapi használatáról:

Menczel János visszaemlékezése szerint maga a teletext technológia Magyarországon is rendelkezésre állt kezdettől fogva, csak akkoriban még nem minden készülék tudta fogni a jelét. A Képújság így lényegében a teletext technológia reklámfilmje volt:

ezzel csináltunk propagandát dekóderes készülékek vásárlására. Mindenütt, ahol lehetett, elmondtuk: az 5 perces adás voltaképpen nem a Képújság, mert mi válogatjuk és adjuk meg az egyes oldalak hosszát, de a dekóderes készülékeken mindenki akkor és azt az oldalt hívja le, és addig tartja képernyőn, amíg akarja.

A BBC-hez hasonlóan Magyar Televízió is csinált promóciós kisfilmet a teletext technológiáról. Az alábbi archív videóban maga Menczel János mutatja be egy robusztus Aston klaviatúrát püfölve a napi hírszerkesztés folyamatát, és hogy az adathalmokat floppy lemezeken őrzik meg az utókornak.

Idővel már mi, magyarok sem voltunk rászorulva a napi 5 perces Képújság-etapokra, mert az egyes csatornák saját teletext menüjét előhívva a távkapcsoló segítségével is ide-oda tudtunk lavírozni a témakörök között, attól függően, hogy a műsorújságot vagy az aktuális tőzsdei árfolyamokat akartuk-e böngészni.

Érdekesség, hogy a szűkös technikai lehetőségek miatt a szerkesztők évekig svéd betűkészlettel írták a teletextet és a Képújságot. Vagyis: a magyar ékezetek mind hiányoztak a szövegekből, és szidták is  ezért a tévéseket, mint a bokrot, mert „miattuk romlik a gyerekek helyesírása”. Természetesen létezett már ekkor is olyan dekóder, amely valamennyi latin betűs európai nyelv összes betűjelét ismerte, így a magyar nyelv hosszú magánhangzóit is, de ez a '80-as években még nagyon drága mulatságnak számított.

1987 októberében az Esti Hírlap közölt kissé pikírt hangú cikket Megvesszőzik a Képújság magánhangzóit címmel. Ebben nemcsak a „rendetlenkedő” betűket emlegette fel a szerző, de azt is hozzátette, hogy a tévében sugárzott 5 perces adás szövegében kicserélték ugyan a magyar ábécére a svédet, a 200 oldalon terpeszkedő dekóderes adásban viszont továbbra is maradt minden a régiben.

Hasonlóan veretes írást közölt a Magyar Nemzet 1987. november 30-i száma, ahol a lap Krumpli és képújság című, első oldalas vezércikke még az elindulás ötödik évfordulóján is a svéd betűk miatt a ostorozta a „képernyőre írt újságot”, amely a szerző, Lőcsei Gabriella szerint

viszonylag új, nálunk még gyerekcipőben járó, félanalfabétaságából éppencsak kinőtt technikai lehetőség.

A címben a krumpli egyébként arra a ma már megmosolyogtató szerződésre utal, amelyet a Képújság szerkesztősége és az Agroskála kötött „a zöldségmaffiák megfékezésére, a zöldségárak kordában tartására”. A megállapodás részeként a Képújság rendszeresen közölte az Agroskála aktuális árait, és azt, hogy hol lehet olcsón krumplit vásárolni. A cikk kitért arra is, hogy 1987 őszén már 120 ezer dekóderes készüléken keresztül nézték nap mint nap a Képújságot.

...kiderült, ha milliókat nem is bilincselt le a tévé írott napilapja, jóval többen nézték mégis, mint ahányan egy országos napilapot olvasnak. (...) Számukra valóban a szinte korlátlan tájékozódási lehetőségek tára a Képújság. Szakcikkek jegyzékétől a Világbank tenderekig, tőzsdehírektől alkatrész- és munkaerő-börzéig mindent szállít nekik naponta.

A rendszerváltás előszelének is tekinthető 1988-as évben a Magyar Televízió égisze alatt megalakult az Új Képújság Kft., majd 1992-ben az Antenna Hungáriával közösen létrehozott TeleDataCast Kft, amely később jelentős gazdasági információs központtá növekedett. Mostanra ugyan már mindkét cég megszűnt, de a köztévé teletextje köszöni jól van, a mai napig él és virul. 2012 óta ráadásul már online is elérhető a www.teletext.hu címen, ahol napi frissítésben olvashatók a hírek, a megszokott „Commodore 64-es dizájnban” prezentálva. Az oldal üzemeltetője 2019-ig az MTVA Új Média és Teletext Kft. nevű, az Állami Számvevőszék szerint is problémásan gazdálkodó, végelszámolással megszüntetett vállalata volt, az impresszum szerint a jelenlegi kiadó a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.

Sajnos zene nincs az oldalon, pedig úgy lenne csak teljes a retró hírolvasgatás...