A Haverok fegyverben a gigászi méretű nemzetközi fegyverkereskedelemnek csupán a felszínét kapargatja két amatőr nepper valós kalandjain keresztül, de az is ijesztő - mindez Todd Phillipstől, a Joker rendezőjétől.
Ahhoz képest, hogy milyen irtózatosan nagy biznisz a fegyverkereskedelem, meglepő, hogy kevés film születik a témában – illetve nem annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen veszélyes és ingoványos területre téved az a filmes, aki ezt a témát boncolgatja. Nekem csak a Nicolas Cage főszereplésével készült Fegyvernepper (2005) jut eszembe ezzel kapcsolatban, és persze a jóval későbbi Haverok fegyverben (2016) – mindkettő megtörtént események alapján készült.
Az amerikai védelmi minisztérium irtózatos pénzeket költ ingatag harmadik világbeli szövetségesei felfegyverzésére, és teszi mindezt sokszor second hand felszereléssel. Az ok részben a költségkímélés, részben a gyakorlatiasság: egy félig írástudatlan afgán, iraki vagy jemeni közlegény kezében nem sokat ér a kifinomult, drága fegyver, egy Kalasnyikovot viszont egy kisgyerek is kezelni tud – arról nem is beszélve, hogy mi van, ha katonánk gondol egyet, és a másik oldalon folytatja a harcot. Az ilyen áru eredete és minősége viszont gyakran kétséges, a jókora árréssel dolgozó beszállítók pedig előszeretettel halásznak a zavarosban. Ezt tette két élelmes, de mégsem elég okos srác Miamiból. A Haverok fegyverben az ő igaz történetük, a szokásos módon kissé kiszínezve és átszabva. A „kissé” jelentése ebben a konkrét esetben „erősen”.
A biznisz beindulásakor még csak 19 éves Efraim Diveroli (Jonah Hilll) és nála csak pár évvel idősebb társa, David Packouz (Miles Teller) abból éltek, hogy a Pentagon egyik honlapján megjelenő nyilvános pályázatokon a kisebb beszerzési tételekre mentek rá, és azokat „okosban” oldották meg. Aztán, miután sikerült egy nagyobb tétel fegyvert kalandos úton Irakba csempészniük, megjött az étvágyuk, és minden versenytársuknak aláígérve megnyertek egy hatalmas tendert. A gond csak annyi volt, hogy a szükséges ipari mennyiségű lőszer egy dohos albán katonai raktárban pihent, kérdéses állapotban, ahonnan Afganisztánba kellett juttatni. Albániában pedig kicsit mások az üzleti szabályok, mint Miamiban, és ehhez még csak nem is kell Albániába menni, hogy tudjuk.
Ahogy hősei is újak a nagybani fegyverkereskedelem világában, Todd Phillips (Másnaposok, Terhes társaság) is először próbálkozott a valós történeten alapuló film műfajával, és nem vallott kudarcot. Mint egy jó bűvész, úgy rakosgatja egymás mellé a valódi tényeket és a melléjük költött hamis illúziót – hősei például sosem jártak Irakban, pedig ez a történet leglátványosabb eleme. Phillips igazi profi, jól mozgatja és játssza ki egymás ellen karaktereit, ügyesen viszi előre a sztorit és épít ki mellékszálakat. A filmnek ráadásként remek humora és tempója van, szépen van fényképezve és csodás helyszíneken játszódik – leszámítva persze az Albániát helyettesítő román iparvidéket -, amihez két jó főszereplőt kapunk. Az ekkor még nagyon felkapott Miles Teller most is a szerethető átlagsrácot hozza, aki hol szemlélője, hol cinkosa az eseményeknek, Jonah Hill pedig annyira ellenszenves, hogy az már szerethető.
