A nálunk is elképesztően népszerű költő, zenész és színész Vlagyimir Viszockij főszereplésével 45 éve készült sorozat egy olyan mocskos, veszélyes világot mutatott meg, ami hivatalosan nem is létezett.
A magyar közönségnek annak idején amolyan szeret, nem szeret viszonya volt a szovjet filmgyártással, amely elképesztő mennyiségben gyártott filmjeivel évtizedeken át gyakorlatilag elöntötte a hazai mozikat. Lehet szidni a túlságosan is heroikus háborús eposzokat vagy a túlságosan is drámai alkotásokat, de ezek mindennapjaink részei voltak, és bizony akadtak remek munkák is – és kevésbé remekek. Aztán szép lassan megjelentek a szovjet/orosz tévésorozatok is, mint a már csak a témája és az alaphelyzete miatt is rendkívül népszerű A tavasz 17 pillanata (1973), de olyasmi még csak hasonló sem született, mint A Fekete Macska bandája (1979), ami hosszú, hosszú éveken át abszolút tabunak számító témákat boncolgatott. Többek között a szervezett bűnözésről volt benne szó, ami a volt Szovjetunióban hivatalosan nem is létezett.
A történet közvetlenül a II. világháború vége után játszódik, amikorra a moszkvai rendőrség személyi állományának egy jelentős részét elveszítette, hiszen sokukat hívták be katonának. A bűnözés ennek és a háború okozta kaotikus állapotoknak köszönhetően elképesztő méreteket öltött, és az alvilág hihetetlenül elszemtelenedett. A leghírhedtebb köztük a címbéli Fekete Macska bandája, akik a tetthelyen rendre egy fekete kandúrt rajzolnak a falra – vagy egy fekete kismacskát hagynak ott. Ekkor érkezik, szinte a frontról az idealista fiatal felderítő főhadnagy, Vlagyimir Sarapov (Vlagyimir Konkin) a banditizmus ellen felállított osztályra, amit a sokat látott rendőrszázados, Gleb Jegorics Zseglov (Vlagyimir Viszockij) vezet,
aki úgy véli, bármilyen eszköz megengedett, ha sikerül a bűnözőket rács mögé juttatni.
Bár Sarapov már első munkanapján tanúja lesz egy beépített rendőr meggyilkolásának, hisz a törvény mindenekfeletti sérthetetlenségében, így közös munkájuk konfliktusokkal terhelt.
Az Arkagyij és Georgij Vajner A könyörületesség kora című regényéből készült, öt, nagyjából hetvenperces részből álló krimisorozat önmagában is izgalmas, nyers mű, amiben a rendőrök nem hősök, nem követendő példák, módszereik megkérdőjelezhetők, van köztük gyáva is, ahogy a bűnözők között is vannak kiemelkedő intelligenciával rendelkezők.
Ilyesmit nem volt szokás ott és akkor ábrázolni
– eredetileg hét rész lett volna, kettőt ki is vágatott a cenzúra. Bár létezett a Fekete Macska bandája – nagyrészt fiatalkorú, nem túl okos betörők voltak –, a történetek azonban főleg a krasznogorszki Iván Mityin bandája tetteit dolgozták fel, akik az ötvenes évek legelején követtek el sorozatos rablógyilkosságokat, a rendőrgyilkosságtól sem riadva vissza. A Gruzgyev-ügy is valós eset volt, persze más névvel, ahogy Sarapov hadnagy alakját is valós személyről mintázták, arról a Vlagyimir Pavlovics Arapov rendőrtisztről, aki a moszkvai rendőrségen később a szervezett bűnözés ellen felállított osztály vezetője lett.
Ez már önmagában is izgalmassá teszi a sorozatot, de nem ezért lett annyira népszerű nemcsak a Szovjetunióban, hanem az összes szocialista országban, sőt, nyugaton is, ahol A könyörületesség kora címen futott – az eredeti orosz cím a végkifejletre utaló A találkozó helyét megváltoztatni tilos volt. Azért figyelt fel rá mindenki, mert megdöbbentő nyíltsággal ábrázolta a szegénységet, a bűnözést, a társbérletek és a moszkvai külvárosok nyomasztó világát, azt, miként válnak veterán katonák, a nagy honvédő háború hősei gátlástalan bűnözőkké, sőt, a sztálini lágerekre vonatkozó nyílt utalások is elhangzottak benne. A széria másik nagy vonzereje az egyik főszereplő, Vlagyimir Viszockij személye volt. Viszockij különös jelenség volt, költő, író, zenész, színész, emberjogi aktivista, akit hihetetlen népszerűsége miatt nem hallgathatott el a rendszer – inkább eltűrték, a megfelelő korlátok között.
Hazájában dalai, versei életében nem jelenhettek meg hivatalosan, mégis kézről kézre jártak másolatként. Marina Vlady orosz származású francia színésznővel kötött házassága révén nemzetközi ismertséget szerzett, játszott Mészáros Márta Ők ketten (1977) című drámájában. A rá nehezedő otthoni nyomás azonban alkoholizmusba és morfiumhasználatba kergette, halálát is ebből fakadó szívroham okozta az 1980-as moszkvai olimpia ideje alatt. Temetésén sosem látott tömeg gyűlt össze, a mai napig is az orosz nép tragikus hősei között tartja számon.
