A film, ami James Bondot csinált Daniel Craigből - Torta

Barbara Broccoli, a James Bond-filmek örökös producere jött, látta a Torta című brit gengszterfilmet, és már tudta is, ki legyen a következő 007-es ügynök. Ez ilyen egyszerű!

Ez kérem eredetileg egy Guy Ritchie film lett volna, de Ritchie ekkor már olyan sikeres volt, hogy megtehette, hogy valami mást vállaljon be, és így került a képbe Matthew Vaughn (Ha/ver, Kingsman: A titkos szolgálat), aki mellesleg a korai Guy Ritchie-filmek producere is volt egyben. Vaughn aztán olyan filmet csinált, ami ugyan beleillett a késő ezredforduló – 2004-ben járunk – brit gengszterfilmes vonulatába, nyomokban még Ritchie-től is találunk elemeket, elsősorban ami a színészválasztás és a sokszereplős történetvezetést illeti, de ami elsősorban a saját munkája lett. Az ő alvilági története, a Torta ugyanis kifejezetten elegáns lett. Ahogy pályafutása során Daniel Craig is talán először lett igazán elegáns.

Ő ugyanis a névtelen londoni drog díler, Mr. X., aki visszavonulni készül, hogy láblógatós, lazázós, új életbe kezdjen. De főnöke még megkéri két utolsó szívességre: meg kell találnia egy másik gengszter elrabolt lányát, és egy kétmillió font értékű, első osztályú holland ecstasy szállítmány eladását kell lebonyolítania. Csakhogy Mr. X. balszerencséjére hamar kiderül, hogy a lányt nem rabolták el, de bajban van, az anyagot pedig egy szerb drogbárótól lopták, aki garantáltan golyót röpít a fejébe, ha eladja az árut. Ugyanezzel a csúfos véggel fenyegeti a londoni alvilág feje, ha nem ad túl a drogon. A lecke fel van adva, és ha Mr. X meg akarja oldja a helyzetet, nem veszítheti el a fejét - semmilyen értelemben.

Az elegancia persze nem jelenti azt, hogy itt nincs keménykedés, mert van bőven, ahogy a fordulatok sem garantáltan újak. Az alvilág már csak ilyen. Ezek az emberek átverik, csőbe húzzák és néha megölik egymást, ez most is így van. Vaughn azonban Mr. X. személyében és Daniel Craig segítségével egy olyan figurát épített fel, aki, bár alapjáraton kokainnal kereskedik, mindezt menő üzletemberként kezeli, aki logikát és tisztességet igyekszik vinni a legmocskosabb helyzetbe is. Nem csoda, hogy a nagy hatalmú producer, Barbara Broccoli meglátta benne a következő James Bondot. És tessék csak figyelni Mr. X bandájának legfiatalabb tagjára! Bizony, nem más ő, mint Tom Hardy – akiből még szintén lehet egyszer 007-es ügynök.