A Keresztanyu nézettsége hatalmasat esett az előző évadhoz képest, sejtjük az okokat

Az első évad áprilisban ért véget, amikor csúcsra járt a sorozat nézettsége – de persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ekkor tartottak még a koronavírus miatti lezárások, mindenki otthon volt, és a tévét nézte.

A Keresztanyu első évada hasított a kereskedelmi célcsoportban: az évad utolsó hetében átlagosan 232 013-an néztek egy-egy epizódot, ami 17 százalékos közönségarányt jelentett a műsornak. A széria a téli/tavaszi időszakban nagy népszerűségre tett szert, és persze ekkor van a csatornák virágkora, ellentétben a nyárral, amikor később sötétedik, és amúgy is van jobb dolguk az embereknek a tévézésnél. Erre még egy jó nagy lapáttal rátett a koronavírus-járvány miatti lezárás, amikor is sok embernek a tévé volt az egyetlen szórakozási lehetősége. A második évad augusztus 9-én, az uborkaszezon közepén kezdődött el, a kereskedelmi célcsoportban az első héten átlagosan 185 826 nézőt mértek epizódonként, ami 16,5 százalékos közönségarányt jelentett. A sorozat második hetében, azaz a múlt héten épp, hogy növelni tudta nézettségét, bár ezt majdhogynem stagnálásnak mondanánk: átlagosan 187 354-en néztek egy epizódot, és a közönségaránynál már látszik is a kedvezőtlen folyamat, ugyanis múlt héten már csak 15,5 százalékos közönségarányt produkált a műsor.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

És ha megnézzük, hogy hogyan alakult a sorozat epizódjainak nézettsége napi bontásban, ott láthatjuk igazán, hogy eddig nem győzte meg a nézőket a széria:


                                                               Keresztanyu nézettség

                                   18 és 49 év közöttiek                                    teljes lakosság

aug. 9.                     221 837  18.9%                                                667 246   18.3%
aug. 10.                  201 356   17.2%                                                587 247   16.1%
aug. 11.                  188 549   16.4%                                                571 369   15.9%
aug. 12.                  176 474   15.3%                                                541 080   15.0%
aug. 13.                  141 702   14.2%                                                452 479   13.5%

aug. 16.                  191 669   16.4%                                                595 822   16.1%
aug. 17.                  206 199   16.1%                                                619 650   16.2%
aug. 18.                  180 440   14.2%                                                556 090   14.6%
aug. 19.                  170 228   15.4%                                                548 666   15.6%

Ezeken a számokon azt látjuk, hogy nagy-nagy érdeklődéssel ültek le a nézők az első rész elé, majdnem annyian, amennyien az utolsó időkben nézték a sorozatot, amikor is a lezárásokkal súlyosbított április/májusi időszakban szárnyalt a műsor nézettsége. Majd a második évad első hetében napról napra egyre csökkent a nézettség: a kereskedelmi célcsoportban öt nap alatt 80 000-rel nézték kevesebben, a teljes lakosság körében több mint 200 000-rel csökkent a nézőszám. A közönségarányokon is meglátszik az erőteljes csökkenés, vagyis a karcsúbb eredményeket nem lehet kizárólag az uborkaszezon számlájára írni.

Az új évad második hetében, vagyis a múlt héten ismét többen ültek le a tévé elé, mint az előző hét péntekén, és keddre még nőtt is a nézőszám, azonban szerdán és csütörtökön megint egyre kevesebben követték figyelemmel az eseményeket.

Forrás: TV2

 

A Keresztanyuval egy időben, a TV2-n sugárzott Szerencsekerék viszont egyre népszerűbb lett: a Házasodna a gazda instant sikere, majd búcsúja után a TV2 vetélkedője megacélosodott, és elkezdte növelni nézettségét, a múlt héten már 172 065-en nézték a műsort a kereskedelmi célcsoportban. Volt olyan nap, amikor többen nézték a Szerencsekereket, mint a Keresztanyut, a teljes lakosság körében pedig egyértelműen népszerűbb volt Kasza Tibiék baromkodása, mint a Keresztanyu az RTL Klubon.

Az eredményeket tekintve lehet, hogy a TV2 rossz lóra tett, amikor hirtelenjében eltüntette a Szerencsekereket: vasárnap volt az utolsó rész, bár a csatorna ígérete szerint még visszatér a képernyőre a vetélkedő. A TV2 úgy sakkozott, hogy inkább a Mintaapákat küldi versenybe a Keresztanyu ellen, és a vasárnap elkezdődött kalandrealityt, a Totemet az RTL Klub jövő héten induló Survivorje ellen küldi csatába.

Apropó, Totem (kritikánk itt olvasható): a bakonyi kalandos realityt olyan jól promózták, hogy elképesztő nézettséget ért el vasárnap este: a teljes lakosság körében a harmadik legnézettebb műsor lett 640 517 nézővel és 16,5 százalékos közönségaránnyal, a kereskedelmi célcsoportban pedig a második helyen végzett 207 223 nézővel és 14,8 százalékos közönségaránnyal. A kérdés, hogy sikerül-e megőrizni, illetve növelni a nézettséget, vagy kifog rajtuk az RTL Klub bejáratott formátuma, a Survivor.

Forrás: TV2

 

A múlt hét legnézettebb műsora egyébként mindkét célcsoportban a Tűzijáték közvetítése volt, a teljes lakosság körében több mint egymillióan voltak kíváncsiak a képernyőn keresztül a parádéra, a közönségarány is elképesztően magas, 31,2 százalékos lett, vagyis minden harmadik éppen tévét néző ember a tűzijátékot nézte.

A főműsoridőben, a kereskedelmi célcsoportban mért közönségarányok is mutatják, hogy az RTL Klub nézettsége egy kissé megbicsaklott, míg a TV2 minimálisan javítani tudta eredményét: míg az előző héten az RTL Klub még 13 százaléknak örülhetett, addig a múlt héten ez a szám 11,6 százalékra csökkent. Ezzel egy időben a TV2-nek az előző héten 10,2 százalékot sikerült produkálnia, ez a szám a múlt héten már 10,5 százalék lett.

A legnagyobb kérdés most az, hogy a TV2 Toteme merre tart, mennyien kattannak rá, és ez kitart-e a Survivor ellenében is. Lassan elkezdenek a nagyobb tévés produkciók is csorogni a nyár végével, úgyhogy bőven lesz mit tárgyalnunk majd a nézettségi cikkekben.