A „klasszikus” Sztárbox legröhejesebb összecsapásai

Sokak számára a 2004-es Sztárboxból csak az a jelenet maradt meg, amikor Ganxsta Zolee jobbcsapottjának köszönhetően a Rékasi – Détár házaspár átmenetileg újra egymásra talált. Pedig az említett évad bővelkedett még emlékezetes meccsekben, mi pedig nem átalltuk felidézni őket.

VV Pandora VS Anettka

A Való Világ 3 volt az ominózus valóságshow első olyan évada, ahol az alkotóknak kiadták az ukázt: a műsorban elenyésző kisebbségben kell lennie azon versenyzőknek, akiknek a Gőgös Gúnár Gedeon óta volt bárminemű irodalmi élménye. A Budapest TV-ben pedig eleve nem kerülhetett képernyőre olyan személy, akinek felmenő rokonságában nem volt minimum egy tengeri szivacs. Nos, ezen két elitklub női vezéregyénisége csapott össze a Sztárbox első évadában, mintegy azonnal kétségeket ébresztve a műsor szerkesztőiben a címválasztást illetően. Jelen összecsapás esetében ugyanis a szóösszetétel első tagjánál csak a második tűnt szerencsétlenebbnek. Tudniillik a koreográfia könnyen ébreszthetett deja vu-t a bulinegyed törzsközönségében, akik nem egyszer voltak szem- és fültanúi a „kattanj le a pasimról, te ribanc” bevezetővel induló nézeteltéréseknek.

A bokszkesztyű jelen esetben ugyanis leginkább a karmolások tompítására szolgált, és tiszta szerencse, hogy hajtépés kivitelezésére korlátozottan volt alkalmas.

Mindez a második menet közepéig tartott, ahol a cicaharc energiahiányból kifolyólag kistérségi tai chi-vá szelídült, majd a harmadik fordulóban újult erővel folytatódott a plüss-Mortal Kombat. Miután a pontozóbírók napirendre tértek afelett, hogy mit is láttak az elmúlt néhány percben, Anettkát hozták ki győztesként. Ami nem meglepő annak fényében, hogy a Hollywood Vampires-t nemrégiben padlóra küldő Szikora Robi támogatását is maga mögött tudhatta.

 

VV Indián VS Fekete Pákó

Hogy nagy nyilvánosság előtt mikor kezdődött Fekete Pákó ádáz küzdelme a dupla ékezetes magyar magánhangzókkal, azt már nem tudnánk felidézni (nyilvánvalóan, amikor először került mikrofonközelbe), azt azonban annál inkább, hogy VV Indián kihívása során is hasonló fonetikai aknamezőre tévedt. Ellenfelére ugyanis csak hulye kocsogként hivatkozott, a Való világ 3 szereplője ugyanakkor feltehetőleg nem a Kazinczy-életműdíj reményében húzta fel magát a tituluson.

Márpedig a felháborodás ténye kézzel fogható volt, Indián ugyanis azonnal elkezdte csépelni Pákót, mint szenilis kukoricacsősz a madárijesztőt, mit sem törődve az erőnléti kérdésekkel.

Mindeközben a Didikirály által előadott védekezés és visszatámadás egészen meggyőzőnek tűnt. Egészen a harmadik menet elejéig, mikor is a sarokba szorított Pákó Tom Cruise példáját követve kaszkadőr nélkül esett ki a ringből. A pankrációs berkekben megszokott jelenetsor ugyanakkor szemmel láthatóan jobban traumatizálta hősünket, mintha hangológépet neveztek volna el róla, ez pedig az utolsó menetben végzetesnek bizonyult számára.

 

Dopeman VS Majka

A szórakoztatóipar történetében volt már precedens arra, hogy egy tanítvány nyilvánosan mestere ellen fordult. Azonban Anakin Skywalker védelmére szóljon, hogy nem rohant el vihogva Obi-Wan Kenobi elől, valahányszor a jedimester felé suhintott fénykardjával. Ugyanezen jelenet balkáni verziójára mindez a legkevésbé sem volt igaz.

Mellesleg a Sötét Oldalt jelen esetben a Danubius Rádió testesítette meg, aki szerződést ajánlott a padawannak, így az közölte a Szigony utcai Kenobival, hogy ezek után kihagyná a péntek esti haknikat.

Nos, így kezdődött a költséghatékony Világok harca, mely magasztos módon a Sztárboxban csúcsosodott ki. A Dopeman VS Majka mérkőzés leginkább a No, megállj csak! jeleneteit idézte, mikor is a farkas „most megnyúzlak, rohadék” tekintettel közelített a nyúl felé, aki nyers tojást tört össze üldözője fején, majd menekülőre fogta. A „taktika” azonban végül kifizetődőnek bizonyult Majka számára, aki már pusztán hidrogénezett körszakálla miatt azonnali diszkvalifikációt érdemelt volna.