A Jó, a Rossz és a Csúf a filmtörténelem egyik legveszélyesebb spagettiwesternje.
A hatvanas évek közepén, amikor épp leáldozóban volt a western műfaj, Sergio Leone úgy döntött, trilógiává bővíti korábbi két filmjét, melyben Clint Eastwood eljátszotta kultikus szerepét, a „név nélküli embert”. Az Egy maréknyi dollárért (1964) és a Pár dollárral többért (1965) után elkészült a Dollár-trilógia záró- és egyben legnépszerűbb darabja, a Jó, a Rossz és a Csúf (1966), melyben Eastwood ismét magára öltötte jellegzetes poncsóját. De még szerencse, hogy túlélte a forgatást.
Farkasszemet nézni a halállal
Jó, a Rossz és a Csúf forgatása kimondottan veszélyes volt: a híd felrobbantásánál például az egyik ökölnyi törmelék épp Eastwood feje mellett csapódott be egy homokzsákba. Ha fél méterrel arrébb landol, akkor pont a színész koponyáját zúzza be. A „Csúfot” alakító Eli Wallach viszont háromszor is kicselezte a halált. Először majdnem mérget ivott, amikor az egyik technikus az ő üdítője mellé tette le a méreggel teli üveget, majd a színész véletlenül belekortyolt – nem sokon múlott, de végül elkerülte mérgezést. A másik annak a jelenetnek a felvétele, amikor levágja magáról a láncot egy száguldó vonat és a sín segítségével – ám a vonatból vasrudak lógtak ki, amiről senki sem tudott, így ha a színész rosszkor állt volna fel, simán elveszíti a fejét. Végül pedig, amikor egy lovon ült, kötéllel a nyakán és hátrakötött kézzel, a ló megijedt a pisztolydörrenéstől és nekiiramodott: Wallach csak a lábával tudta tartani magát, hogy ne essen le róla.
Ez is érdekelhet
9 dolog, amiben hazudnak nekünk a westernek
Állandóan párbajoznak, az összes nő szajha, minden férfi fehér és jól borotvált, az indiánok pedig vagy elvetemült szörnyek vagy nemes vademberek.
Lássuk!
(via Collider, 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz)
