A nagy emberkísérlet: Fókusz vs. Tények Plusz

Egy héten át minden adást megnéztünk, és leszűrtük a tanulságokat.

A két nagy rivális csatorna esti műsorának állócsillagai az RTL Híradó és a Tények mellett a Fókusz és a Tények Plusz. Valószínűleg nincs túl sok olyan néző, aki mindkettőt követné, a két magazinműsor ugyanis nagyjából egy időben indul, mi viszont úgy gondoltuk, egy teljes héten keresztül szorgalmasan végignézzük az összes, vagyis mind a 10 adást, és aztán levonjuk a tanulságokat.

HÉTFŐ

Rögtön az első nap kiderült, hogy mind az RTL, mind a TV2 stábja nagyon komolyan rajta tartja az ujját a magyar kultúra ütőerén, mert a hétvége legfontosabb eseményéről, a csepeli munkásotthonban rendezett Zámbó Jimmy emlékkoncertről helyszíni riportban  számoltak be. A Fókusz rögtön ledobta a taktikai atomot, és a riporter azzal kezdte, hogy Azahriah is fellép az eseményen, hogy aztán a riport végére kiderüljön, a sztár betegség miatt csak videóüzenetben volt jelen. A Tények Pluszban meglepő módon meg sem említették Azahriah-át, cserébe sokkal több embert megszólaltattak, Jimmy családtagjai mellett még Tasnádi Pétert is mikrofonvégre kapták.


Az RTL még egy aktuális témát is bedobott: az érettségit, de persze nem a tételeket elemezgették, hanem Puskás Petit, Csonka Picit és Peter Srámeket kérdezgették a saját vizsgaélményeikről. Kaptunk emellé egy beszámolót a magyar jégkorong-válogatott feljutásáról a 16 csapatos elitbe. A TV2-nél inkább a tragédiavonatra szálltak fel, megszólaltatták a brutális hármaskarambolban meghalt MMA-bajnok egyik barátját, és külön riportot kapott a 47 évesen meghalt Berkes László ötszörös világbajnok testépítő is.

A Fókuszban és a Tények Plusz az viszont közös, hogy mindkettőnek tolnia kell ezerrel a csatorna promóciós szekerét. Az RTL stábja a The Floort vezető Szujó Zoltán felkészülését követte végig, és persze a Való Világ beköltöző show-járól is kaptunk egy kulisszák mögötti anyagot. A Tények Pluszban eközben megtudhattuk, hogy „sírt, és kamerák előtt omlott össze Tilla”, mert kőkemény volt az Ázsia Expressz forgatása, és még Krauszék is kiborultak, majd a Házasság első látásra kulisszatitkai is terítékre kerültek. Elvileg azt kellett volna megtudnunk, hogy a pszichológusok hogyan választották ki a leendő házaspárokat, de konkrétumok nem derültek ki.

Plusz érdekesség, hogy a TV2 külön riportot szentelt egy másik csatorna műsorelemének: a Tények Plusz riportere meglátogatta a Duna Tv-n futó Delta stúdióját, ahol interjút készített Bíró Adával műsorvezetővel, „a legfejlettebb technológiával készült mesterséges intelligenciával”.

KEDD

A Fókusz utánajárt annak, hogy élhetünk-e 150 évig, de biztos, ami biztos alapon az ELTE genetikai tanszékének szakértője mellett Zimány Lindát és Hamvai P.G.-t is megszólaltatta. A Tények Pluszban jutott erre a napra is tragédia, Balogh Zoltán dzsúdós mesélte el, hogyan zuhant bele egy szakadékba az ukrajnai edzőtáborban, majd egy másik riportból kiderült, hogy a Zanzibárban élő „magyar Mauglit” már megharapta egy tigrispiton, aztán megtámadta egy orrszarvú, majd egy több százkilós oroszlán is. A klasszik bulvár rovatban Kecskés Enikő és T. Danny szakítását helyezték fókuszba, de egy tanulságos, pozitív riportot is kaptunk: Molnár Gusztáv színész mesélte el, hogyan gyűrte le az alkoholizmusát.

A Tények Plusz kinyomozta azt is, hogy kik azok a hazai sztárok, „akik most tarolnak.” A felkonfban elhangzott, hogy rájöttek, hogy „van egy magyar énekesnő, akihez képest a kanyarban sincsenek a többiek!”, aztán a riportból kiderült, hogy csak megnézték a rádiós lejátszási listákat. (A megfejtés amúgy Ruzsa Magdi.)

Az RTL-nél közben nem spóroltak a promóval, elmagyarázták, hogy működik a The Floor, bemutatták a Való Világ új lakóját, és a végén a Drága örökösök befejező évadát is beharangozták, azzal a lábjegyzettel, hogy a sorozat szereplői a The Floor különkiadásában is láthatóak lesznek.

SZERDA

A Fókusz kedden beszámolt Izrael újabb hadműveletéről megszólaltatva egy Izraelben élő magyar nőt, szerdán pedig a „palesztinpárti lázadásokról”, azaz az Izrael elleni amerikai egyetemi tüntetésekről kaptunk egy anyagot. Megszólalt Szabó Gál András, azaz az egykori Villám Géza is, akinek a lánya az USA-ban tanul, és elmondta ugyanazt, amit már múlt héten is elmondott a Fókuszban. Valójában persze nem önmagát ismételte, a szerkesztők egyszerűen újrahasznosították a korábban már leadott nyilatkozatát. Megemlítették továbbá Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnök budapesti látogatását, a (kül)politikai rovatban pedig Putyin titkos villájáról számoltak be.



A Tények Plusz stábja eközben a kínai elnök látogatását tisztelte meg egy olyan átfogó riporttal, amiben két nagyágyú, Georg Spöttle és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértők is megszólaltak, és megtudtuk azt is, hogy „nagyon sok lelkes kiérkező kínai van az elnök konvoja mentén.” A látogatás jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint hogy egy második riportot is megihletett, ebben annak jártak utána, hogy hogyan védik meg a világ legbefolyásosabb embereit a merényletektől. A szakértő ismét csak Georg Spöttle volt.

A Tények Pluszban emellett a „válságban a celeb”-rovat sem maradhatott el, ezúttal Király Viktor mesélt a házassága széthullásáról és a depressziójáról, a tegnap még a Fókuszban egészségügyi kérdésekben nyilatkozó Zimány Linda itt pedig már a saját szingliségének okait boncolgatta Sári Évi, Béres Anett és Molnár Anikó társaságában. Az ihletet most is egy másik csatorna adta, A nő háromszor című ATV talkshow  anyagait használták fel.

A kreatív ön-promó kategóriában ezúttal a Tények Plusz győzött, a Fókusz csak egy Való Világ anyagot tudott felmutatni, míg a TV2-n azt a valóban izgalmas kérdést járták körbe a Next Top Modell Hungary kapcsán, hogy vajon egy modellnek be kell-e vállalnia még az aktfotózást is.

CSÜTÖRTÖK

A Fókusz is beszámolt végül a kínai elnök látogatásáról, megszólaltatták az 1996 óta itt élő kínai Lizhen Árpádot, és megmutatták azt is, amiről a Tények Plusz elfelejtett beszámolni: a Tibet mellett tüntetőket. Kaptunk emellett egy anyagot az arcjóga rejtelmeiről Anfisa Bulgakova egykori luxusfeleséggel, a 60 éves Szulák Andreáról, a 10 éves Margaret Islandról, Tompos Kátya betegségéről, a cukiságrovatban pedig láthattuk a Kicsem Park tacskófutamát. A keresztpromót ezúttal a Cápák árnyékában című RTL+ sorozat és kétpercnyi Való Világ jelentette.



A Tények Plusz közben a szokásosnál is jobban ráfeküdt a celebdráma-vonalra, megszólaltatták a száguldozással vádolt L. L. Juniort, az életközepi válságba jutott Schobert Norbit, és A házasság első látásra epizódszereplőjeként ismert Németh Danit (ő az a barátja Petrának, aki verést ígért Andrisnak). Róla az derült ki, hogy fiatalon fél szemére megvakult, de így is folytatta profi pókerkarrierjét. Szóba került még emellett Korda György és Balázs Klári Aréna-koncertje, a „Miért nem jön össze a baba?” című riportban pedig Vajna Tímea és Ördög Nóra nyilatkozott.

A legizgalmasabbnak az az anyag ígérkezett, amely a magát tetőfedőnek kiadó szélhámos vállalkozóról szólt, és amelynek a felvezetőjében elhangozott:

megszólalnak a károsultak, megmutatták félkész házaikat és még a csalót is utolértük!”

A csaló utolérése, mint kiderült, azt jelentette, hogy kinyomozták a szélhámos számát, aki – dobpergés – nem vette fel a telefont.

PÉNTEK

A Tények Plusz pénteki adására is jutottak csalók: a gazdátlan reptéri bőröndöket 700 forintért kínáló szélhámosok munkásságát mutatták be a riporterek. Beszámoltak továbbá Tompos Kátya betegségéről, meglátogattak egy édesanyát és a kislányát, aki shunt-tel él, azaz az agyvizét egy cső alakú műér vezeti le a koponyájából. Az életmód/bulvár rovatban az esküvőtervezés volt a téma, Shane Tusup és barátnője is megszólalt, majd megtudhattuk, hogy melyik magyar híresség háza a legdrágább. A legjobban egy rövidhír lógott ki a műsorból: az Innovációra Magyar! konferenciáról számoltak be, megszólaltatva dr. Hankó Balázs államtitkárt is.



A Fókuszban eközben foglalkoztak kényesebb közéleti témával is, amit ügyes módon egy promóba ágyaztak. Arról, hogy Vidnyánszky Attila miért nem gratulált személyesen az új Nemzet Színészének, Kulka Jánosnak, a Keresztanyu főszereplője, Molnár Piroska fejtette ki a véleményét, kitérve Udvaros Dorottya távozására is a Nemzetiből. A mentők napja alkalmából megszólaltatták Ágnest, a kecskeméti mentőst, és több olyan nőt is, aki egyenruhásként teljesít szolgálatot tipikusan férfiasnak tartott hivatásokban. A kreatív promó kategóriában pedig többek közt a Cápák között Balogh Péterével járták körbe azt a témát, hogy szükséges-e diploma ahhoz, hogy valakiből sikeres vállalkozó legyen.


Az egy héten át tartó emberkísérletnek két fő tanulsága is lett:

  • ilyen mennyiségben nem biztos, hogy egészséges a Fókusz / Tények Plusz kombinált fogyasztása,
  • ezeknél a műsoroknál vérprofik dolgoznak, akik patikamérlegen keverik ki az előre meghatározott bulvár/celeb/közélet/cukiság/promó-koktélt.

Vannak persze markáns különbségek is. A Tények Plusznál a legfontosabb hívószó a TRAGÉDIA, pláne, ha ismert emberekhez köthető. Nagyon kedvelik a sztárok drámai megváltástörténeteit – egyetlen hét alatt kaptunk tanmesét az alkoholizmusról (Molnár Gusztáv), depresszióról (Király Viktor), életközepi válságról (Schobert Norbi) és leküzdött fogyatékosságról (Németh Dani). A bulváros felültés ellenére ezek viszont korrekt anyagok, akár még közszolgálatinak is nevezhetők, hasonlóan az (online) csalókról, a gyermekvállalásról vagy a gyorshajtásról szóló riportoknak.

A Fókuszban a témákat illetően egy kicsit színesebb a felhozatal, a sztárhírek mellé befér néha a sport, a külpolitika, és a tudomány is, a közéleti anyagoknál pedig nem lóg ki annyira a politikai lóláb, mint a Tények Plusznál.

A legfontosabb kérdésben viszont egy nevezőn van a két műsor: a csatorna kreatív önpromói soha nem maradhatnak ki az adásmenetből.