A pocsék színészkedés lett Heni veszte

Dér Heni úgy próbálta elterelni maráról a figyelmet, hogy zokogva érkezett a reggeli találkozóra, mondván, megviselte a lehetőség, hogy megölhetik: csakhogy a borzalmas alakítást senkit nem tévesztett meg.

Az előző nap a gyilkosok súlyos hibát vétettek és még pechjük is volt: ugyanabba a csapatba álltak be a pénz- és pajzsszerző játék során, így nem tudhatták, ki szerzett védettséget. Így aztán az éjszakai konklávén vaktában választottak áldozatot – és mellélőttek. Pont Kozma Dominikot választották a hatfős pajzsos csapatból, aki védett volt, ami balszerencse, de annak elég nagy.

Forrás: RTL

 

Mivel így senki sem halt meg, a többiek számára nyilvánvalóvá vált, hogy vagy tévedtek az árulók vagy behívás történt, de a figyelmet elsősorban Dér Heni terelte magára, aki zokogva érkezett a reggelire, mondván, megviselte, hogy őt is meggyilkolhatták volna. Kockáztatott, azt gondolta, ezzel rokonszenvet vívhat ki magának, de könnyei nem voltak, csak a szemét dörzsölte:

csapnivaló alakítás volt, amire többen is felfigyeltek.

Persze Hermányi Mariann is újra gyanússá vált, de lassan érthetetlen, hogy miért kerül mindig ilyen helyzetbe, mert ő aztán tényleg nem tett semmi gyanúsat. Bíró Beáta exmodell magabiztosan kezdte a napot, és ő bizony Henire gyanakodott: mivel mostanra ő lett a legjobb nyomozó, ez nem sok jót jelentett az árulók számára.

 

 

Heni nem védekezett jól a Kerekasztal Szertartáson, várható volt, hogy kiszavazzák, és így is lett. A többiek most is úgy örültek, mint a farkának – az előző évadban nem volt ilyen önünneplés, amikor gyilkost fogtak –, Hevér Gábor pedig egyedül maradt árulóként. Két lehetőséget vett számba.

vagy egy erős szövetségest választ, vagy valaki olyat, akit hamar elkapnak,

és akkor rá nem terelődik gyanú. Végül az előbbi megoldást választotta: Bíró Beáta lett a megzsarolt, aki feltűnően gyorsan mondott igent, és azonnal elkezdtek terveket szőni. Hevér és ő jó páros lehet, de ügyesnek kell lenniük, hiszen már csak kilencen vannak – reggel pedig már csak nyolcan...

Forrás: RTL

 

Hiánypótló tartalommal készül a PORT.hu! Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban kulisszái mögé kalauzolja el a rajongókat. A saját gyártású kibeszélő műsorunkban a reality producerével, az évad legikonikusabb szereplőivel, és külsős szakértőkkel beszéljük át a látottakat, sőt, még annál is több mindent. Pénteken és vasárnap 19.50-kor csak a PORT.hu-n Az Árulók - Titkok a kastélyból.