A páros utolsó filmje, a Bunyó karácsonyig oda tér vissza, ahonnan elindultak.
1994-ben járunk (tehát épp 30 évvel ezelőtt!), amikor elkészült Bud Spencer és Terence Hill utolsó közös filmje. Előtte Spencer már az Extralarge epizódjait forgatta, Hill pedig utoljára az 1992-es Lucky Luke-ban dolgozott színészként és rendezőként, aztán visszavonult, hogy feldolgozza fia, Ross halálát.
A Spencerrel közös film ötlete igazából nem is tőle, hanem a másik fiától, Jess-től származik, ő írta a forgatókönyv első verzióját is.
Azt is ő találta ki, hogy a film kapcsolódjon a páros hetvenes évekbeli westernjeihez (Az ördög jobb és bal keze 1-2.), és azt akarta megmutatni, hogy a karakterek hová fejlődtek tovább az évek során. A forgatókönyvet Terence Hill felesége, Lori dolgozta tovább (ő írta a Don Camillo és a Lucky Luke szkriptjét is), így az egész egy igazi családi vállalkozás lett, pláne, hogy a Bunyó karácsonyig rendezői székében maga Terence Hill ült.
Már csak Bud Spencert kellett meggyőzni a projektről, aki először elég szkeptikusan állt hozzá, és nem volt benne biztos, hogy a korosodó színészeknek vissza kéne térni oda, honnan elindultak. A páros utoljára 1985-ben dolgozott együtt a Szuperhekusokban, de telefonon továbbra is tartották a kapcsolatot. Végül, mikor Bud az egész forgatókönyvet elolvasta, hagyta, hogy a Hill-család meggyőzze őt. Maga Terence is úgy látja, hogy ez a búcsúfilm egyúttal visszatérés is a gyökerekhez:
„Élvezetes volt Buddal leforgatni ezt a filmet, mert olyan volt, mint közös westernjeink egyfajta végső befejezése. Visszavitt minket oda, ahol minden elkezdődött.”
- mondta. Valóban, az egész filmet a nosztalgia mellett körbelengi valamiféle melankólia is.
És, hogy mi köze mindehhez Clint Eastwoodnak? Az 1992-es Nincs bocsánat című filmje és annak Oscar-díjai sokat lendítettek a western műfaján, és így a Bunyó karácsonyigban is láttak fantáziát a producerek.
még több Bud Spencer és Terence Hill
![](https://media.port.hu/images/001/557/562.webp)
Bud Spencer megmentette egy rendező gyerekét, Terence Hillt pedig egyszer majdnem halálra késelték! Íme egy csokornyi érdekesség gyerekkorunk kedvenc színészeiről Király Levente Verhetetlen páros című könyvéből.
Tovább
(via Tobias Hohmann: Bud Spencer – Terence Hill krónikák)