A Szerencsekerék játékosának fogalma sem volt, mit kell csinálni a fődíjjátékban

Nehéz szavakba önteni, mi történt a fődíjjátékban.

Lili 1 millió 435 ezer forinttal jutott be a TV2 vetélkedőjének fődíjjátékába, ahol a „vonzó” témakörben kellett kitalálnia a megfejtést. Egész jó betűi voltak, a tizenegyből hét fel is villant, de mikor elindult a visszaszámláló húsz másodpercről,

mintha Lili nem is a fődíjjátékban lenne, valami egészen mást csinált.

Nehéz értelmezni, és szavakba önteni, hogy mi történt a tegnapi játékban, át is adom a szót Kasza Tibinek:

„Kétféleképpen tudtuk félreértelmezni a fődíjjátékot, és nagyon szomorú vagyok emiatt. Te elkezdtél betűket kívánni, és azt vártad, hogy ezek majd föl fognak villanni húsz másodpercen belül? (Igen – válaszolta Lili). A másik, hogy egy feladványt láthattunk, amit csak ki kellett volna egészítened magadban, és kimondani a jó megfejtést, ez a mi fődíjjátékunk. Utána megpróbáltál ezekből a betűkből szavakat alkotni, az szintén nem a Szerencsekerék lényege.”

- foglalta össze Tibi a látottakat.

Miután a műsorvezető elmondta, hogyan ne játsszon Lili, a lány be is mondta a jó megfejtést:

MÁGNESTÁBLA

A borítékban további 500 ezer lapult, így Lili összesen 1 millió 935 ezret bukott, viszont az „atomjó gőzölős vasaló” azért az övé lett.

(via TV2)