Persze, van mészárlás és vérontás is bőven, de a Vörös sziklában tanúi lehetünk annak, ahogy a rivális hadvezérek tényleg művészi szintre emelik a stratégiát.
A kínaiak szeretik a történelmüket, nyilván jogosan is büszkék több ezer éves kultúrájukra, megannyi újításukra, arra, amit a világnak adtak, és ennél fogva szeretnek történelmi filmeket készíteni. Drága, látványos és tanulságos hősi eposzokat, amik rendre valós események és valós személyek köré épülnek fel, de olyan fantasztikus az előadásmódjuk, hogy nehéz elhinni, hogy mindez nem a fantázia szüleménye – pedig aprólékos korabeli feljegyzések bizonyítják, hogy bizony nem azok. És nyilván nem mentes mindenfajta politikai áthallástól az a tény, hogy szinte az összes ilyen történelmi film központi motívuma a birodalomegyesítés, és annak mikéntje.
Mert nem mindegy, ki, hogyan és mi célból egyesíti a hatalmas kínai királyságokat, és milyen birodalmat akar létrehozni belőlük: a saját zsarnoki céljait és hiúságát szolgálja ezzel, vagy valamennyi nép gazdagodását és fejlődését, és ez a kérdés a Vörös sziklában (2008) is. A harmadik század elején, a Han-dinasztia végnapjaiban, a legendás Három Birodalom időszakában a gyengekezű Han császárt meggyőzi az agyafúrt tanácsosa, Cao Cao, hogy az egyetlen módja Kína egyesítésének, ha hadat üzennek a nyugati Xu és a keleti Wu királyságnak, amiben van is némi logika. Cao Cao vezetésével hatalmas sereg indul elsőként Wu meghódítására. Wu uralkodója, Sun Quan szövetségre lép a rivális hadúrral, Liu Beivel, hogy együtt vegyék fel a harcot az ellenséggel. A kezdeti összecsapásokat követően a Wu sereg vezére, Zhou Yu rájön a túlerőben lévő ellenség gyenge pontjára. Egyetlen esélye, hogy a tengeren kényszeríti őket harcra. A döntő ütközetre a Vörös Sziklánál kerül sor.
A Vörös szikla elkészültekor a maga 80 millió dollárnyi költségvetésével a valaha készült legdrágább kínai film volt, ami így nem feltétlenül igaz. A produkció ugyanis hazájában két különálló, de egymásba kapcsolódó filmből állt, összesen majdnem 5 órányi, összesen 288 perces játékidővel. Ez a nemzetközi piacon eladhatatlannak bizonyult, és nem csak a hossza, hanem a megannyi apró kulturális utalás, csak a hazai közönség számára érthető kulturális finomság miatt, így összevágtak egy 150 perces verziót, amiből tulajdonképpen semmi fontos nem maradt ki, és ezt láthatjuk mi is. És innen megtanulhatjuk, milyen is háborúzni, amikor nem csak a pusztítás és az erő számít, hanem az ész, a stratégia és a taktika. Amikor a tábornokok a széljárástól kezdve a nyilak minőségén át mindenre gondolnak, ahol a cselvetés, a kémkedés és a diplomácia ugyanolyan fontos, mint a nyílt támadás.
Mindezt a legendás John Woo tanítja meg nekünk, aki sok-sok év távollét után 1992 óta első hazai filmjét készítette el, olyan sztárokkal, mint Tony Leung, Takeshi Kaneshiro, Fengyi Zhang vagy Zhao Wei.
