Az igen ambiciózus Túl a fenyvesen nem csak arról ismert, hogy itt ismerte meg Gosling feleségét, Eva Mendest, hanem arról is, hogy a film félúton főszereplőt vált.
Derek Cianfrance rendező annak idején elkészítette minden idők egyik legjobb szerelmes-válásos filmjét a Blue Valentine-t (2010) Ryan Gosling és Michelle Williams főszereplésével, amit mindenki imádott, így nem csoda, hogy újra együtt akart dolgozni Goslinggal, hátha újra sikerül valami remek dolgot összehozni. Gosling közben megcsinálta a dán Nicolas Winding Refnnel mindig idők legjobb autós kaszkadőrös filmjét, Drive - Gázt! (2011) címmel, és nem csoda, hogy a gyártó Focus Features-nél azt gondolták, hú, de jó lenne még egy ilyen film, a dolgok pedig szépen összeadódtak. Cianfrance újra Goslingot rendezte, aki most nem autós kaszkadőr lett, aki bemocskolja a kezét, hanem motoros kaszkadőr, aki rossz útra téved, a film címe pedig Túl a fenyvesen (2012) lett.
Hősünk, Luke Glanton (Gosling) egykori motorversenyző egy utazó cirkuszban mutat be veszélyes kunsztokat, de lelép, amikor kiderül, hogy volt csajának, Rominának (Eva Mendes) fia született tőle. Ahhoz, hogy gondoskodjon újsütetű családjáról, Luke egy régi haver noszogatására bankrablásra adja a fejét, ahol motorversenyzői tehetségét is kamatoztatni tudja, hiszen az akció után motoron menekül. Feltűnik azonban a színen egy kezdő, ambíciózus rendőrtiszt, Avery (Bradley Cooper), aki egy bulldog szívósságával veti bele magát az ügybe. A két férfi tragikus találkozása aztán kihat mindkét családra – akkor is, amikor mindkettőjük fia tinikorba lép.
8 film, amiben nem az a főszereplő, akiről először gondoltuk
Hiába megyünk egy karakterrel, egyszer csak kiderül: nem is ő áll a középpontban.
Tovább
Azt nyilván a rendező is érezte, hogy az alaptörténetnek van némi utánérzés íze, így
jókorát csavart rajta.
Az egészet három nézőpontból mondja el, a bűnöző Luke, a rendőr Avery és Luke tini fia, Jason (Dane DeHaan) szemszögéből, az egészet átfogó téma pedig az apaság és a maszkulinitás kérdése. Ami eredeti elképzelés, csak az a gond vele, hogy ezzel kétszer is óriásit kell váltani az elbeszélésen, sőt, az idősíkon. Ami viszont már nem volt olyan jó ötlet, mert így kétszer elakad a tempó, az egyszeri néző pedig nem szereti, ha valakinek drukkol a filmben, aztán két perc múlva már valaki másnak kéne. Ez nem így működik, vagy ha mégis, ahhoz elképesztő arány- és stílusérzék kell, ami itt billeg.
Kicsit olyan, mintha legalább két, de inkább három, amúgy teljesen jó filmet néznénk,
amik valahogy mind idő előtt érnek véget, ráadásul olyan remek mellékszereplőkkel, mint Ray Liotta, Ben Mendelsohn, Mahershala Ali vagy Rose Byrne, a zenét pedig a Faith No More egykori frontembere, Mike Patton rakta össze.
