Antal Nimród szórakoztató iparosmunkája

Valószínűleg a Kontroll Amerikába visszaszakadt rendezője sem áltatta magát: szerzői filmről itt szó sincsen, ez egy profi kivitelezésű, megrendelésre készült bérmunka nagy nevekkel. De annak nagyon jó.

Antal Nimród elképesztően tudatosan építgeti pályafutását: az Amerikában felnőtt fiatalember hazajött Magyarországra elvégezni a filmművészetit és kitanulni a szakmát, amely során amerikai szemlélete, alkalmazkodó képessége jókora előnyt biztosított neki. Egy sor sikeres videóklip után aztán megcsinálta a rendszerváltás utáni korszak egyik igazi kultfilmjét, a Kontrollt (2003). Ami nem csak itthon lett elképesztően népszerű, de külföldön is szerették, rengeteg fesztiválra eljutott, máshol is forgalmazták és a lehető legjobb referenciamunka volt a visszatérésre Amerikába. Ahol persze először csak kisebb költségvetésű, de világsztárok főszereplésével készülő filmeket bíztak rá. Ilyen volt az Elhagyott szoba (2007), majd A szállítmány (2009) is.

A címbeli szállítmány pedig 42 millió dollár, amelyet egy biztonsági szolgálat páncélautójának kellene A pontból B pontba hiánytalanul leszállítani, ám a cég eddig oly megbízható emberei ezúttal nem tudnak ellenállni a kísértésnek. A tervbe bevesznek egy újoncot is, részben kényszerből, részben jófejségből, a srác, aki iraki veterán, ugyanis egyikük keresztfia, és éppen kilakoltatnák, és mivel egyedül neveli kisöccsét, az nevelőintézetbe kerülne. Hősünk azzal a feltétellel mond igent, hogy senkinek sem esik majd bántódása – naná, hogy másként alakulnak a dolgok. És minden gyorsan elfajul, amikor a fiú bezárkózik a pénzszállítóba, a többiek pedig odakint próbálnak rájönni, hogyan tovább. És elég dörzsölt fickóról van szó.

A viszonylag egyszerű alaphelyzet sok csavarral szolgál, jókor lépnek be új szereplők, jókor pörög fel a sztori, ami részben az elsőfilmes forgatókönyvíró, James V. Simpson érdeme. És ezeknek a fickóknak elhisszük, hogy komolyan gondolnak mindent, lévén, hogy olyan nagyágyúk játsszák őket, mint Matt Dillon, Jean Reno vagy  Laurence Fishburne. Akiket külön-külön is élvezet nézni, együtt meg pláne, a film azonban elköveti azt a hibát, hogy a pozitív főhőst egy viszonylag ismeretlen srácra, egy bizonyos Columbus Shortra osztották, aki annyira nem nagy név, hogy alig találni ma róla valamit a neten, mindenesetre tánckoreográfusként kezdte a pályát, és először táncos filmekben szerepelt. Rendes srácnak tűnik, de valahogy nem neki drukkol az ember, hanem mondjuk Matt Dillonnak. Én mindig neki szoktam.